Fotó: MTI/Mónus Márton, archív, illusztráció
Hirdetés

A gazdasági napilap összeállítása szerint a Budapesten és Pest megyében tavaly nyilvántartott majdnem 1,2 millió személyautóból akár 373 ezer dízeles is a tilalom alá esne, ha a rendelet már most érvényben lenne.

Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke a lapnak azt mondta, hogy évente 150 ezer új gépjárművet vásárolnak Magyarországon, a dugódíj semmilyen befolyással nem lesz a mennyiségre és az árra. Az elnök úgy látja, a dugódíjnak nincs sok értelme környezetvédelmi szempontból, hiszen bizonyára sok engedményt tartalmaz majd, például behajthat az, aki a belvárosban lakik vagy ott dolgozik, ezért inkább egy újabb adóról, mintsem valós környezetvédelmi intézkedésről van szó. Azt azonban érdemes lenne tisztázni, milyen autók behajtását korlátoznák, ugyanis az új dízelek a legtisztább járművek közé tartoznak – hangsúlyozta a szakember.

Szerinte a probléma inkább ott van, hogy régi dízelautók tömege áramlik be az országba. A válság előtt az importautók 70-75 százaléka hat évnél fiatalabb volt, most ugyanekkora az aránya a 12 évnél idősebb autóknak. Véleménye szerint ezzel kellene kezdeni valamit, megfékezni az öreg autók mértéktelen beáramlását, vagy motiválni a fiatalabbak vásárlását.

Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke elmondta, hogy évente nagyjából 800 ezer használt autó cserél gazdát, a volumenre és az árakra a dugódíj bevezetése nem lenne hatással. Az összetételük viszont vélhetően változna, elvégre már most is kevesebben vásárolnak dízelautót, annak ellenére, hogy ezek lényegesen kisebb fogyasztásúak. Szerinte a dugódíj bevezetése csak néhány évvel később fejtené ki hatását a használtautó-piacon, de egyúttal a fővárosnak is le kellene cserélnie a régi környezetszennyező dízelbuszokat.