Filmen az ÁVH titkos alagútrendszere
Titkos alagutak, óvóhelyek, föld alatti börtönök, apró cellák, pincék mélyéből előkerülő emberi maradványok. Dézsy Zoltánnal, a Pincebörtönök című dokumentumfilm alkotójával beszélgettünk a kommunizmus és az Államvédelmi Hatóság vérfagyasztó hagyatékáról.
– Pincebörtönök, savas kád, a húsdaráló. Alig lehet elhinni, hogy ezeket valóban használták az ÁVH emberei.
– Ezeknek a létezése nem legenda. A bizonyítékok alapján tudjuk, hogy a kínzások legbestiálisabb formájáitól sem riadt vissza az ÁVH. A 90-es évek elején forgattam egy kétrészes riport-dokumentumfilmet a pincebörtönökről, akkor beszéltem olyanokkal, akik hitelt érdemlő információkkal szolgáltak a rémtörténetekbe illő kínzóeszközök létezéséről. Egy munkás jóval a forradalom után talált egy vasbeton kádat az Andrássy út egyik ÁVH-épületének alagsorában. Az volt a feladata, hogy ezt az ismeretlen rendeltetésű saválló kádat eltüntesse. A másik riportalanyom, a Belügyminisztérium egyik volt titkárnője pedig arról beszélt, hogy a ma Fehér Házként ismert épület alagsorában, az iratmegsemmisítő mögötti betonfalon nagy kiterjedésű, barna színű elszíneződést látott. Tudni kell, hogy az épületet korábban szintén az ÁVH használta, Péter Gábor 1948-ban többszintes pincebörtönt terveztetett a kor legismertebb építészeivel. A hölgy visszaemlékezése szerint biztosan nem festéktől származott a nyom, fentről lefelé vastagodott, mintha a falra öntöttek volna valamit, vagy odafröccsent volna valamilyen folyadék. A főnöke ráijesztett, hogy jobb, ha hallgat, mert könnyen ő is oda kerülhet. Néhány évvel a rendszerváltás előtt, a Zoltán utca és a Garibaldi köz sarkán álló épületben végeztek felújítást. A munkások emberi maradványok találtak, amikor a pincében ásni kezdtek. Kilenc ember földi maradványait találták meg. A csontokat végül a Fővárosi Szerelőipari Vállalat elszállította a törmelékekkel együtt – szemétként. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy ez az épület szintén egyike volt a több tucat fővárosi ÁVH-objektumnak.
– Mi az, amit még keresnek? Kínzókamrákat, börtönöket?
– A börtönöket már nem kell keresni, a nyomok alapján már azonosítani lehetett, hol voltak az ÁVH titkos fogdái és vallatószobái. A forradalom után minden nyomot igyekeztek eltüntetni, de nem tudtak mindent megsemmisíteni. A forgatás során több olyan alagsori helyiségben is jártam, ahol még jól láthatóak voltak a cellák nyomai, az egyik ilyen pincében 28-29, vasráccsal elkerített cella volt egy soron. Általánosságban elmondható, hogy az ÁVH majdnem minden épületében voltak titkos börtönök. Az Andrássy úti központi tömb udvara alatt két emelet mélyen voltak fogdák. Ezek nem hagyományos börtönök voltak. Akik itt raboskodtak, azokkal nem kellett elszámolni. Egy másik tanú arról beszélt, hogy az alagsori helyiségek mennyezetén parafa burkolatot találtak. Erre azért volt szükség, mert a szomszéd házak lakói nem tudtak aludni a rabok sikoltozásoktól. A börtönöket és kínzókamrákat viszonylag könnyű volt feltárni, rengeteg szemtanú és bizonyíték segítette a kutatásokat. A Csokonai utcai Pestvidéki Fogház ÁVH-központban a környéken lakók rendszeresen láttak embereket beterelni, azonban soha nem láttak olyat, hogy bárkit kiengedtek volna. Egy szemközti ház lakója szemtanúja volt annak, amint meztelenre vetkőztetett, hátrakötött kezű nőket és férfiakat löktek le egy teherautóról. Mindezt télvíz idején. Annyit sikerült kinyomozni, hogy az áldozatok dunapataji kulákok közül kerültek ki. A pártelit és az ÁVH számára szovjet mintára épített titkos labirintusrendszer és az atombiztos óvóhelyek azonban mai napig feltáratlanok. 1991 óta gyűjtöm az anyagokat, ennek lett az eredménye a már említett kétrészes dokumentumfilm, amit 1994-ben mutattak be a MTV-ben. A harmadik, befejező részt már nem engedték leforgatni. A téma azonban azóta sem hagy nyugodni, lassan már harminc éve kutatok, pontot szeretnék tenni a történet végére. Még élnek a tanuk, most még időben vagyunk ahhoz, hogy minden kérdésre választ kapjunk.
Munkásmozgalmi Panteon
A Panteonban elfalazott titkos ajtó
K-vonal a Panteon mélyén
A területen megsüppedt talaj, alatta található a romos bunker
A pártház átépítése ideiglenesen leállt
A romos pártház háromdimenziós ábrája.
Betonszarkofág rejti a teljesen feltöltött vasbeton hengert, a pártház titkos kijáratát
Dézsy Zoltán a pártház mélyén
Az a vasbetonhenger, ami a lejárót rejti – teljesen feltöltötték betonnal
A M2-es metróalagút szelvénye, ahol a titkos bekötés volt a pártház felé
– Miért kellett a pártnak titkos alagút?
– Az elvtársak készülődtek a harmadik világháborúra, a pártelit pedig gondoskodni akart a saját biztonságáról. Ezen kívül bármilyen vészhelyzet esetére biztosítani akarták azt, hogy gond nélkül tudjanak közlekedni fontos pártintézmények között. A Nagybudapesti Pártbizottság, a Sajtószékház, Szabad Nép-székház, a Deák téren a rendőr-főkapitányság, az Akadémia utcai MDP-központ, a Parlament és az ÁVH összes fővárosi épülete mind összeköttetésben állt a föld alatt. Rákosi Mátyás Zoltán utcai bunkerje a metró építésével párhuzamosan épült meg. Két külön brigád építette a pártnak készülő óvóhelyet és a metrót. A párt számára bizalmi emberek végezték a munkálatokat, azaz megbízható emberek irányítása alatt dolgoztattak politikai foglyokat, elzárva a többi munkástól. Ez nem tömegóvóhelynek készült, hanem a pártvezetés, elsősorban Rákosi Mátyás számára. Ez volt a ma F4-ként ismert óvóhely, amelyet az 1994-es filmemben tártam fel. De mi van a többivel: az F1-gyel, az F2-vel, és az F3-mal? Ezeket még meg fel kell kutatnom.
– Miért nem sikerült eddig feltárni a teljes hálózatot?
– A földalatti alagútrendszer szét van szabdalva, alaposan megnehezítették a bejutást. A járatokat majdnem mindenütt betemették, befalazták vagy beöntötték betonnal. A rendszerváltás előtti évtizedekben minden nyomot igyekeztek eltüntetni. Az egykori Köztársaság téri pártházban és alatta megtaláltuk azt a hatalmas vasbeton hengert, ami az egyik lejárata volt az alagútnak. Ez teljes terjedelmében fel lett öntve betonnal. Lent, a henger végén egy H-alakú objektum van, olyan alaprajza van, mint egy metrómegállónak. Ezeket a tereket betonnal beönteni hatalmas költséget jelentett, a pártállam nem sajnálta a pénzt arra, hogy a „múltat végképp eltörölje”. Az egész Erkel Színház hatvanas években történt átépítése is ennek a célnak lett alárendelve. Csináltak egy alibi emlékművet is, éppen oda, ahol az alagút vészkijárata volt. A pártházat pedig többször átalakították az évek alatt. Megtaláltam azt a helyet, ahol a pártházba vezető alagút be volt kötve a kettes metró vonalába. Van egy tanú, aki ott dolgozott az építésénél.
– Úgy tudni, nem mindenki örült annak, hogy az alagutak után nyomoz. Amikor 1994-ben a régi elvtársak újra hatalomba kerültek, folytathatta a munkáját?
– Az 1994-es kormányváltás után azonnal leállították a kutatást, egy idő után a televíziótól is elbocsátottak száznál is több kollégámmal egyetemben. A szakmai infrastruktúrát kihúzták alólunk, nem adtak többé forgatási lehetőséget. Ennek ellenére tovább gyűjtöttem az adatokat, a történeteket és a tanúkat. Az MSZP–SZDSZ-kormány bukása után visszakerültem a televízióhoz. A Hét felelős szerkesztője és műsorvezetője lettem, ami mellett már sokkal kevesebb időm maradt arra, hogy az ÁVH titkos világát kutassam. A kutatás elakadásában azonban az is közrejátszott, hogy Budapesten akkoriban még tartott a Demszky-éra. Egy percig sem támogatták a feltárásokat, egy kapavágásra sem kaphattunk engedélyt a liberális városvezetéstől. Az elmúlt tíz év kegyelmi idő volt számomra, szakmai szempontok szerint vizsgálták a kérvényeimet, így mindig kaptam engedélyt, ha kértem. Most újra megfordult a világ. Ha a kutatási helyszíneink nem lennének nemzeti tulajdonban, akkor a jelenlegi városvezetés mellett nem folytathatnám a munkámat. A Nemzeti Örökség Intézete segített a legtöbbet, illetve egy műszeres vizsgálat és komoly bontási munkák költségeit a Pesti Srácok olvasói adták össze. Ennek során kiderült, hogy a Munkásmozgalmi Panteonban titkos lejárat volt a mélybe, távolabb a föld alatt egy óvóhely található, amely felett a talaj megrogyott. Valószínűleg beszakadt a bunker födémje. A panteonban pedig 23 vonalas, K-vonalat kezelő központot találtunk. A kábelek a mélybe vezetnek. Mindezt annak a tanúnak a segítségével derítettem ki, aki szerint a Köztársaság téri pártház és a Munkásmozgalmi Panteon föld alatti folyosóval volt összekötve.
– Folytatódik a kutatás?
– Több helyszínen is jelen vagyunk, minden számításba vehető épületet megvizsgálunk. Emellett tanúkat keresünk. Olyan emberek után kutatunk, akik jelen voltak az építkezéseknél. Azt remélem, hogy még életben vannak néhányan azok közül, akik villanyszerelőként, vízvezetékszerelőként, kőművesként részt vettek a munkálatokban.
