A Fidesz frakcióvezetője szerint túllépte hatáskörét az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a vasárnapi magyarországi parlamenti választásról kiadott jelentésének egyes megállapításaival.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd, archív, illusztráció

Gulyás Gergely hétfőn az MTI-nek azt nyilatkozta: az EBESZ-nek nem feladata a magyar választási kampányról politikai véleményt mondani, különösen nem szükséges a bevándorlással szembenálló kormánypártokkal vitába bonyolódni, és a kormányzati kampányt minősíteni.

A bevándorlás elutasítása nem xenofóbia, hanem életösztön – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője, alelnöke.

Jelezte ugyanakkor azt is, hogy az EBESZ-jelentés megállapítása szerint a választójog alkotmányos alapjogának szabad gyakorlása mindenkinek biztosított volt. Ezzel a Fidesz maximálisan egyetért – közölte.

Ahogyan azzal is egyetértenek – tette hozzá a politikus -, hogy a választás lebonyolítása átlátható és professzionális volt.

A jelentés ezen túlmenő megállapításai azonban hatáskörtúllépést jelentenek – mondta Gulyás Gergely.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézményi és Emberi Jogi Hivatalának (ODIHR) vezetője hétfői budapesti sajtóértekezletén azt mondta, hogy a  magyar parlamenti választási folyamatot az állam és a kormánypártok erőforrásainak mindenre kiterjedő átfedése jellemezte, ezzel aláásva a versenytársak esélyét arra, hogy azonos feltételek között mérjék össze az erejüket.

A választók számos jelölt közül választhattak, mégis a megfélemlítés légköre, az idegengyűlölő retorika, a média elfogultsága és az átláthatatlan kampányfinanszírozás korlátozta az igazi politikai vitát – tette hozzá Douglas Wake az EBESZ-nek a választásokról alkotott első megállapításai és következtetései között.

MTI