Közép-Európa jövője Visegrádon született

Ennek történeti előzménye, hogy Magyarország, Csehország és Lengyelország királyai 1335. október végén (más források szerint november elején) találkozót tartottak a Dunakanyarban, a Duna jobb partján Budától északra fekvő Visegrádon azzal a céllal, hogy Bécs árumegállító jogával – és a nyugati kereskedőkkel – szemben kereskedelmi és politikai szövetséget hozzanak létre. Az eseményt I. Károly, ismertebb nevén Károly Róbert magyar király kezdeményezte, azon III. (Nagy) Kázmér lengyel uralkodó és Luxemburgi János cseh király vett részt, utóbbi a fiával, Károly morvaországi őrgróffal, későbbi utódával érkezett a találkozóra.

A rendszerváltozáskor újragondolt hármas együttműködés 1993. január 1-jétől – az önálló Cseh Köztársaság és Szlovák Köztársaság megszületésével – négytagúvá vált, sőt eredetileg fennállt annak a lehetősége is, hogy Románia is belép a regionális szervezetbe, azonban több esemény nagyon megnehezítette ezt. Ezen konfliktusok egyike volt az 1990-es „fekete március”, az anyanyelvi oktatásért Marosvásárhelyen tüntető magyarokra – a román kormányerők hathatós támogatásával – ráeresztett soviniszták ügye, ráadásul a gerjesztett etnikai zavargást a korábbi román titkosszolgálat, a Securitate emberei is provokálhatták. Így végül Románia kimaradt az együttműködésből.

1992-ben a visegrádi országok megkötötték a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodást, azaz a CEFTA-t, amely az évek során számos taggal bővült. A CEFTA-ban az uniós csatlakozással megszűnt a visegrádiak, Szlovénia, Románia, Bulgária, majd 2013-ban Horvátország tagsága, és mára az EU-n kívüli balkáni országok együttműködésévé vált.

A harmincéves V4-szövetség másik fontos vívmánya, hogy 2000. június 9-én az oktatási és tudományos kapcsolatok erősítésére létrehozták a pozsonyi székhellyel működő Nemzetközi Visegrádi Alapot, amelynek keretében ösztöndíjas programok is indultak.

Vitában Brüsszellel, szövetségben Európáért

A visegrádi országok szövetsége stabilnak bizonyult az elmúlt évek konfliktusai során is, sőt az egymást követő európai válságok még inkább megszilárdították a közösség összetartását. A nyugati nyilvánosságban azonban sokszor nem olyan belső szövetségként próbálják láttatni a V4-csoportot, amely egy hatékonyabb EU formális rendjének stabilizálását is elősegíthetné, s amely fontos szellemi és politikai erőforrása lehetne az egész közösségi integrációnak is, hanem sokkal inkább az uniót megosztó és széthúzó szövetségként mutatják be a regionális szervezet működését.

Pedig a V4-ek sokat tesznek azért, hogy Európa államai között fontos geopolitikai kérdésekben minél szorosabb, egymást támogató partneri kapcsolat épüljön ki. A szövetség ott van a Három Tenger Kezdeményezés középpontjában is, amely szervezetet 2016 nyarán, a horvátországi Dubrovnikban azért hozták létre, hogy tizenkét európai országot egyesítsen a Balti-tengertől az Adriáig és a Fekete-tengerig. Ez az összefogás a visegrádiakon túl Észtországot, Lettországot, Litvániát, Ausztriát, Szlovéniát, Horvátországot, Romániát és Bulgáriát foglalja magában a közös infrastrukturális projektek és különösen az energetikai együttműködés erősítésére.

Mateusz Morawiecki lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök vétóügye, azaz határozott kiállása 2020 végén Brüsszelben – az uniós költségvetési kérdések jogállamisági feltételekkel való összekötésének vitájában – jelentős sikert hozott, amiként a kohéziós és agrártámogatások ígért csökkentésének mérséklését is sikerült elérnie a közép-európai országoknak. Bár az uniós döntéshozatali struktúrában formálisan nincsen hierarchia az egyes tagok között, a tanácsi szavazási rendszer számos kérdésnél alkalmazott döntési módja az egyhangúság elvére épül, amely végső soron a belső kényelmi szövetségek kialakítását is ösztönzi. A visegrádi országok támogatása nélkül sem lehet elfogadni például a közösség költségvetését.

Erősödő V4-diplomácia

Az uniós diplomáciában erősnek ható visegrádi együttműködés tagjai most abból a pozícióból gyakorolhatnak nyomást az EU-ra, hogy nincs is égetően szükségük az uniós Újjáépítési Alap rájuk eső részére, ugyanakkor az elkövetkező két esztendő, illetve a 2027-ig tartó közösségi büdzséidőszak fejlesztéseit – ahogyan tenné azt Magyarország – jórészt saját forrásból is tudnák finanszírozni. Ahogyan Andrej Babiš cseh miniszterelnök tavaly nyáron megfogalmazta: az alappal kapcsolatos kritériumokat azokra a déli országokra szabják, „amelyek nem voltak olyan felelősek, mint mi – az adósság, a költségvetési fegyelem és munkanélküliség szempontjából”.

A V4-szövetség gazdasági erejét a tagországok sikeressége adja. Bár például a lengyeleknél a 2020-ban kirobbant világjárvány és az amiatt bevezetett korlátozások az első GDP-csökkenést eredményezték 1991 óta, a tavalyi 2,8 százalékos visszaesés így is szerényebb a huszonkilenc évvel korábbi 7 százalékos mínuszhoz képest. 2021-re pedig már 4,5 százalékos növekedést jósolnak, míg a szlovák gazdaság akár 5,7, a magyar 4 százalékkal bővülhet ebben az évben, ugyanakkor a cseheknél kevésbé dinamikus javulást, másfél százalékos idei GDP-növekedést jeleztek előre decemberben.

Orbán Viktor kormányfő tavaly ősszel, a világjárvány miatti válsághelyzet és a jogállamisági viták közepette azon véleményének adott hangot, hogy a gazdaság működésének fenntartását minden visegrádi államnak elsősorban a saját hazájában kell megoldania, majd utána ezt a vonalat egy közép-európai gazdasági együttműködés keretében érdemes követni. A mostani időszak így löketet is adhat ahhoz, hogy a V4-ek egy koordinációs rendszer felállításával még hatékonyabbá tegyék ezt a közös munkát, és belátható időn belül, érezhetően leküzdhessék a térségnek a kommunista évtizedekből eredő jelentős hátrányát – ami pedig hozzájárulhat a politikai befolyásuk további növekedéséhez.

Migráció: kompromisszum, de nem megalkuvás

A V4-ek márpedig határozott elképzelésekkel bírnak az Európai Unió jövője szempontjából kulcsfontosságúnak számító kérdésekben. 2020. december közepén a négy visegrádi ország, valamint Szlovénia és Észtország belügyminiszterei közös állásfoglalást adtak ki, amelyet továbbítottak az akkori német, valamint a 2021. január elsejétől soros portugál EU-elnökségnek, s amelyben megszabják „a térségünk államai által elfogadható kompromisszum határvonalait” az EU migrációs és menedékjogi politikájáról folytatott egyeztetések során. Ebben hangsúlyozzák, hogy az unióra nehezedő migrációs nyomás miatt szükség van egymás támogatására, ennek a szolidaritásnak azonban „rugalmasnak kell lennie, a tagállamok lehetőségeinek megfelelő eszközválasztást illetően pedig szabadnak”. A dokumentum emellett kiemeli a nem együttműködő, EU-n kívüli országokkal szemben alkalmazható nyomásgyakorló eszközök fontosságát is.

2020. július 1-jétől egy esztendeig Lengyelország tölti be a V4-elnökséget, idén nyáron pedig Magyarország veszi át a fontos politikai kérdésekben is koordinációs, informális fórumként működő csoport vezetését egészen 2022. június 30-áig. A magyar miniszterelnök február 17-én a lengyelországi Krakkóba utazik, hogy részt vegyen a visegrádi országok kormányfőinek csúcstalálkozóján, és az eseményre a lengyel sajtó brüsszeli értesülései szerint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is elfogadta a meghívást.