A nagyobbik kormánypárt közleményében arra reagált, hogy a parlamenti ellenzéki frakciók felszólították Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ne vétózza meg az Európai Unió költségvetését.

Hirdetés

A Párbeszéd, a Jobbik, az MSZP, a DK és az LMP az után tartott online is közvetített budapesti sajtótájékoztatót hétfőn, hogy véget ért az Országgyűlés Európai Uniós Konzultációs Testületének ülése, amelyen a kormányfő és a parlamenti frakciók vezetői is részt vettek.

A Fidesz közleménye szerint „teljesen nyilvánvaló”, hogy az uniós költségvetés körüli vita valójában arról szól, hogy Brüsszel azért akarja politikai feltételekhez kötni a tagállamoknak járó pénzek kifizetését, mert így akarja zsarolni azokat az országokat, amelyek nem telepítik be a migránsokat.

A brüsszeli bizottság a legújabb migrációs cselekvési tervében egyértelművé teszi, hogy végre akarja hajtani a „Soros-tervet”, 34 millió migránst akar még betelepíteni, és lakást, segélyt, szavazati jogot akar nekik adni – írták.

Korábban írtuk

A Fidesz hozzátette: ezzel párhuzamosan a bevándorlást ellenző tagállamokat – mint Magyarország – egyszerűen pénzügyileg zsarolják, és csak azt az országot tekintik jogállamnak, amelyik beengedi a migránsokat.

„Az az ország, amely megvédi a határait a migrációtól és nemet mond a betelepítésre, Brüsszelben már nem minősülhet jogállamnak” – olvasható a kommünikében.

„A magyar baloldal ebben a vitában sem a magyar emberek, hanem Soros és a bevándorláspárti Brüsszel érdekét képviseli, és ha hatalomra kerülnének, hazánkból is bevándorlóországot csinálnának” – zárta közleményét a Fidesz.

Az ellenzék közös sajtótájékoztatón szólítja fel Orbánt, hogy álljon el a vétótól.

Az ellenzék közös sajtótájékoztatón szólítja fel Orbánt, hogy álljon el a vétótól.Hagyja végre, hogy az EU segítsen Magyarországnak is! Kövesd élőben és oszd meg a sajtótájékoztatót! 🇭🇺🇪🇺

Posted by Demokratikus Koalíció on Monday, December 7, 2020

Ellenzék: Orbán ne vétózza meg az uniós költségvetést!

A parlamenti ellenzéki frakciók felszólították Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ne vétózza meg az Európai Unió költségvetését.

A Párbeszéd, a Jobbik, az MSZP, a DK és az LMP az után tartott online is közvetített budapesti sajtótájékoztatót hétfőn, hogy véget ért az Országgyűlés Európai Uniós Konzultációs Testületének ülése, amelyen a kormányfő és a parlamenti frakciók vezetői is részt vettek.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke közölte: a zárt ülésen a miniszterelnök semmi olyat nem mondott a vétóval kapcsolatban, amit korábban ne mondott volna el a nyilvánosság előtt.

A kormányfő megismételte azokat a „hazug, aljas, a magyarokkal a legmesszebbmenőkig packázó és a magyar emberek életét tönkretevő hazugságait”, amelyeket korábban a nyilvánosság előtt elmondott – fogalmazott a politikus.

Egyértelműnek nevezte, hogy Orbán Viktor hazudik arról, miért akarja megvétózni az uniós költségvetést.

A miniszterelnök már korábban is mondott olyat nyilvánosan, hogy a jogállamisági mechanizmushoz kapcsolódik a gender, illetve a migráció kérdése, a dokumentumban azonban nagyítóval keresve sem találni semmilyen utalást a genderre vagy a migrációra – szögezte le a frakcióvezető.

Orbán Viktor az uniós vétójával minden magyar állampolgárt 250 ezer forinttól foszt meg, eközben felvesz egy devizahitelt, amellyel minden egyes magyar embert négyszázezer forinttal adósít el; ez nemhogy felelőtlen viselkedés, ez hazaárulás – jelentette ki Szabó Tímea.

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője azt mondta, világossá vált, hogy Orbán Viktor uniós politikája „továbbra is a felperzselt föld taktikáját követi”.

Ez az ember „az elmúlt tíz évben túl sok uniós pénzt lopott”, túl sokszor támadta hazugságokkal Brüsszelt – értékelt. Hozzátette, amikor a miniszterelnök érzi kormánya gyengülését, akkor menekülni próbál a felelősségrevonás és az elszámoltatás elől, és eközben minden létező utat felperzsel, amely az EU-ba, Nyugat-Európába vezet.

Orbán Viktor a vétóval gyakorlatilag meg akarja bénítani Európa működését, akkor is, ha ebbe a magyar emberek „beledöglenek”. Az uniós mentőcsomagra ugyanis szükség van ahhoz, hogy ki lehessen vezetni az országot a válságból – jelentette ki a politikus, aki szerint a kormányfő elkezdte a felkészítést arra, hogy előbb vagy utóbb kiléptesse Magyarországot az Európai Unióból.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke azt mondta, az utóbbi napok és hetek során a magyaroknak kijutott a szégyenkezésből.

Szégyen, amit Deutsch Tamás mond az európai parlamenti képviselőtársaira, amikor „gestapózik”, szégyen, amiket Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója mondott a gázkamrákról, és szégyen, ami pár nappal ezelőtt történt Brüsszelben, és aminek az alaptörvényt író Fidesz-alapító tag részese volt – fogalmazott.

Szégyenkezni kell Orbán Viktor vétója miatt is, mert az semmi másról nem szól, csak a miniszterelnök, illetve a kormányfő baráti és családi körének anyagi biztonságáról – jelentette ki.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke arról beszélt, hogy Orbán Viktor és kormánya gyakorlatilag foglyul ejtette az EU költségvetését és blokkolja a helyreállítási alap elindítását.

A miniszterelnök háborút indított a brüsszeli színtéren, de ennek a háborúnak csak vesztesei lesznek – mondta. Szerinte Magyarországon mélyül a gazdasági válság, a szociális válság jeleit pedig mindenki érzetheti, ezért is lenne szükség az uniós forrásokra.

Kiemelte, hogy az uniós költségvetés elköltése összefügg az EU-s gazdaságok zöld újjáépítésével és az éghajlatváltozás elleni fellépéssel.

Az LMP azt várja Orbán Viktortól és a kormánytól, hogy még az Európai Tanács következő ülése előtt vonja vissza a vétót – zárta szavait.

Varju László, a DK alelnöke is felszólította Orbán Viktort, hogy álljon el a vétótól.

A kormányfő ahhoz gyenge, hogy Európának ártson a vétóval, de Magyarországnak, a magyar embereknek, családoknak és vállalkozásoknak komoly károkat tud okozni – jelentette ki.

A DK az európai együttműködés mellett áll, a zsarolás pedig csak a „tehetetlen és gyenge zsarnok eszköze” – fogalmazott.

Az esemény végén a résztvevők – arra hivatkozva, hogy az Országgyűlés Európai Uniós Konzultációs Testületének ülése elhúzódott – nem válaszoltak kérdésekre.

MTI