Az előretolt helyőrség
A katonai stratégák gyakran tekintenek úgy Kalinyingrádra, mint egy, a NATO és Oroszország közötti konfliktus lehetséges kiindulópontjára. Éppen ezért érthetetlen, miért provokálja Litvánia az orosz exklávéba irányuló áruforgalom blokkolásával Moszkvát. Bár egyesek már az Oroszország és a Nyugat között jelenleg Ukrajnában zajló proxyháború eszkalálódását vizionálták, úgy tűnik, hogy mégsem ütközik össze Oroszország és a NATO.
E sorok írója még az 1990-es években járt Kalinyingrádban. A napokban a hírekbe kerülő, Litvánián át vezető és akkor is szigorúan ellenőrzött vasúti folyosón jutott el az egykori Königsbergbe. A német időkre már csak az ikonikus katedrális, no meg a város híres szülöttének, az 1804-ben bekövetkezett haláláig egész életét itt leélő filozófus Immanuel Kantnak a sírja emlékeztetett. A terület központjának számító, egykor virágzó kapcsolatokkal rendelkező város tagja volt a Hanza kereskedelmi szövetségnek, illetve egy időben Poroszország fővárosa is volt. Miután a II. világháborút követően a szovjetek annektálták a területet, a német lakosságot elűzték, és oroszokat telepítettek be. A hidegháborús években a Szovjetunió egyik legzártabb és katonailag az egyik legfejlettebb területe volt. Gazdasága ekkor teljes egészében a hadseregre támaszkodott, ám a Szovjetunió széthullása után a katonai jelenlét csökkenése miatt nem tudott fejlődni.
A helyiek a 90-es évek második felére már kezdték megszokni, hogy az anyaország 480 kilométerre került tőlük. A kalinyingrádi terület földrajzi elhelyezkedése miatt már a szovjet időkben is stratégiailag kiemelkedően fontos régió volt, és ez a szerepe a környező országok függetlenedése, ebből következően az exklávévá válás után csak tovább erősödött.
A terület központjába érve e sorok írója megtapasztalhatta a posztszovjet valóságot is, amely a zárvány jelleg miatt jóval lehangolóbb volt, mint Oroszország többi részén: sivárság, lepusztultság uralkodott, helyi útitársai pedig jóindulatúan már előre figyelmeztették az eluralkodott bűnözésre, a kábítószer-kereskedelemre. Pedig a hatalom megpróbált segíteni a helyzeten: 1996-ban különleges gazdasági státust adott a régiónak, és adókedvezményt a befektetőknek. Azt várták mindettől, hogy Kalinyingrád egyfajta balti Hongkonggá válik. Ha nem is azonnal, de a környező országok uniós taggá válásával ez a politika kezdett beérni. Egyre látványosabbá vált a fellendülés, az élénkülő kereskedelmet azonban előbb a 2008-ban kitört pénzügyi válság vetette vissza, majd a két szomszéddal, Lengyelországgal és Litvániával még ezután is virágzó kapcsolatokat a 2014 után bevezetett uniós gazdasági szankciók számolták fel.
Ha lehet, ezután még fontosabbá vált az anyaországon kívül elhelyezkedő terület lakói, gazdasága számára a köldökzsinórként funkcionáló vasúti folyosó, amelyen keresztül az áruk és a személyek szabad áramlását egy Litvánia EU-csatlakozásának előfeltételeként kötött 2002-es egyezmény szavatolja. A kicsi, mindössze 15 100 négyzetkilométeres és mintegy 430 ezer lakosú orosz exklávét Litvánia, Lengyelország és a Balti-tenger határolja, így az anyaországtól legalább két ország választja el. A személyek és áruk szállítására marad az említett, Belaruszon és Litvánián át vezető vasúti folyosó mellett a légi közlekedés és a Balti-tenger.
Az ukrán konfliktus miatt azonban Litvánia már februárban lezárta a légteret az Oroszországból Kalinyingrádba tartó járatok előtt, ezzel a Balti-tenger feletti, két órával meghosszabbodott útvonalra kényszerítette a légitársaságokat. „Nincs repülés az agresszoroknak a szabadság égboltján” – írta a Twitteren Ingrida Šimonytė litván miniszterelnök a döntést meghozó kormányülés után. Ehhez jött, hogy Litvánia a június közepén életbe lépett negyedik uniós szankciós csomagra hivatkozva korlátozta a vasúti áruszállítást Kalinyingrád és Oroszország között. A korlátozás az áruk mintegy felét érinti, a tiltott cikkek közé tartoznak a szén, a fémek, az építőanyagok és a fejlett műszaki eszközök is. Ahogy a régió legnagyobb autóipari vállalata, a Kia és Hyundai modellek összeszerelését végző, kétezer embert foglalkoztató, de közvetve 30 ezer embernek munkát adó Avtotor is várhatóan súlyos problémákkal néz majd szembe a szankciók miatt. A Kreml válaszul kijelentette, hogy nem csak diplomáciai eszközökkel fog fellépni a litvánok és az Európai Unió ellen, amennyiben nem oldják fel a vasúti korridor blokádját. Ennek mintegy nyomatékot adva a balti flotta ezer katona és tengerész, valamint száz „katonai és különleges eszköz” bevonásával hadgyakorlatba kezdett.
Moszkva ezzel is jelezte, hogy nem tűri érdekeinek a megsértését, és erre többen már az Ukrajnában dúló háború eszkalálódásától, a NATO és Oroszország összeütközésétől tartottak. Nem minden alap nélkül, hiszen a két NATO-tagállam közé szorult Kalinyingrád stratégiai fontosságú térség. Egyfajta előretolt helyőrségnek számít az orosz védelmi politikában. A Krím mellett ez az ország másik, egyetlen mélytengeri meleg vizű katonai kikötője. Az orosz balti hadiflotta elsődleges állomáshelye, és egy része ezeknek a hajóknak nukleáris fegyverekkel is fel van szerelve. A Kalinyingrádban elhelyezett stratégiai csapásmérő képességekkel az orosz haderő egy esetleges konfliktus esetén könnyedén tudná támadni egyes európai NATO-országok fontosabb katonai létesítményeit, fővárosait. Másrészről a konfliktus lehetséges következményeit illetően figyelembe kell venni, hogy Litvánia a NATO tagja – jelenleg is itt állomásozik a szövetség mintegy négyezer katonája –, ami egyszerre csökkenti és növeli a kockázatokat. Csökkenti a nyílt orosz katonai akciók esélyét, jelentősen növeli viszont azok veszélyeit.
Kalinyingrád Európa egyik legmilitarizáltabb térsége. Az Észak-Írországhoz mérhető területen közel 200 ezer katona állomásozik. A 2014 óta egyre feszültebb nyugati–orosz kapcsolatokra reagálva Moszkva fokozta a készültséget
Kalinyingrádban is, ahová 2016-ban, illetve 2018-ban nukleáris robbanófejek hordozására alkalmas, 500 kilométeres hatótávolságú Iszkander rakétákat telepítettek, majd az idei év elején még feszültebbé váló helyzetben Kinzsal rakétákkal felszerelt MiG–31-es vadászgépek érkeztek, amelyek szintén képesek nukleáris robbanófejek hordozására. De kiépítettek Sz–400-as típusú légvédelmi egységeket is. Moszkva emellett még a háború kirobbanása előtt LNG-tankereket is küldött a régióba annak demonstrálásaként, hogy a gázszállítások bármilyen okból történő leállása esetén is biztosítani tudja a balti flotta állomáshelyéül szolgáló terület ellátását. Ám ha ez még nem volna elég: a Belaruszt és Kalinyingrádot elválasztó alig száz kilométeres lengyel–litván határszakaszt, az úgynevezett Suwałki-folyosót a NATO Achilles-sarkának is nevezik. Az orosz csapatok ugyanis Kalinyingrád és Belarusz felől behatolva könnyen elfoglalhatják, elvágva így a balti országokat a NATO többi tagállamától.
Nem véletlen tehát, hogy Kalinyingrádot szakértők egy a NATO és Oroszország közötti esetleges konfliktus lehetséges kiindulópontjának tartják. Éppen ezért érthetetlen, hogy miért provokálta Litvánia a vasúti folyosón át zajló áruforgalom részleges korlátozásával Oroszországot, megsértve a 2002-as megállapodást, ami mellett a szankciók szellemével is ellentétes az orosz országrészek közötti forgalom akadályozása. Vilnius ugyan a közelmúltban már Pekinggel is tengelyt akasztott, és kilépett a Kína és a kelet-közép-európai országok közötti úgynevezett 17+1-es együttműködési keretből.
Azért ne legyen kétségünk afelől, hogy a lengyelekhez hasonlóan és velük együttműködve Washington régióbeli kinyújtott kezének számító litvánok egyeztetettek pártfogójukkal, már csak azért is, mert pár ezres hadseregükkel egy támadás esetén még órákig sem védhetnék meg magukat. A fő kérdés inkább az, hogy miért akarta provokálni Amerika e konfliktus gerjesztésével Moszkvát, és miért asszisztált ehhez a kockázatos akcióhoz az Európai Unió. A Nyugat feltehetően tesztelni kívánta a Kreml elszántságát, legrosszabb esetben pedig újabb konfliktusban kötött volna le orosz erőket. Idáig azonban nem fajultak a dolgok, mivel az Európai Unió enged, és a korlátozások hivatkozási alapjául szolgáló szankciós csomag megfogalmazásának pontosításával kiveszi a büntetések hatálya alól ezt a speciális helyzetet, csökkentve a feszültséget. A harmadik világháború tehát ezúttal elmaradt, ám a mostanihoz hasonló felelőtlen provokációk továbbra is kockáztatják a kirobbanását.
Bejövő hívás – Az ukrán elnök végre köszönetet mondott Magyarországnak
Volodimir Zelenszkij a több mint száz napja tartó orosz–ukrán háború kitörése óta a múlt héten szólt hozzánk először a tisztelet és a hála hangján, megköszönve Orbán Viktor miniszterelnöknek Magyarország segítségét. Enyhülhetnek-e a magyar–ukrán kapcsolatok, vagy marad minden a régiben?
Az ukrán elnök által kezdeményezett telefonos megbeszélésen Ukrajna európai integrációjáról, az ukrán menekültek befogadásáról, valamint a kétoldalú együttműködés egyéb területeiről esett szó. Orbán Viktor támogatásáról biztosította Ukrajna uniós tagjelölti státusát, és közölte, hogy mielőbb le kell bontani a bürokratikus akadályokat az ország tényleges EU-csatlakozása előtt. A magyar kormányfő kitért arra is, hogy Magyarország már csaknem nyolcszázezer ukrajnai menekültet fogadott be, és készen áll a további energiaügyi együttműködésre, az ukrán gabona vasúti fuvarozására, valamint még több ukrán diák átvételére. Az egyeztetésről Volodimir Zelenszkij így számolt be Twitter-oldalán: „Eredményes beszélgetést folytattam Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével. Megköszöntem Ukrajna szuverenitásának támogatását és az ukrán menekültek befogadását a háború ideje alatt. Megegyeztünk az energetikai együttműködés fejlesztésében. Köszönöm, hogy támogatják a tagjelöltség megadását Ukrajnának. Látogatásra invitáltam Ukrajnába.”
A beszélgetés két nappal a soron következő uniós csúcs előtt zajlott, ahol végül Ukrajna tagjelölti státusának megadásáról döntöttek. A hírek szerint az ukrán elnök a magyar kormányfőn kívül még hat uniós ország – Szlovákia, Litvánia, Portugália, Spanyolország, Horvátország és Írország – vezetőjét hívta fel, hogy megbizonyosodjon, egyetlen állam sem gördít akadályt Ukrajna tagjelöltsége elé. A telefonhívások gyakorlatilag tét nélküliek voltak, hiszen Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője már jóval a brüsszeli csúcs előtt jelezte, nincs olyan tagja az EU-nak, amely ellenezné Ukrajna tagjelölti státusának megadását. Hazánk pedig a kezdetektől támogatja; Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter március elején tette közzé közösségi oldalán azt a videóbejegyzést, amelyben sürgeti a brüsszeli intézményeket, hogy vegyék napirendre Ukrajna uniós tagjelöltségét, és minél előbb kezdődjenek megbeszélések a csatlakozásról. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azzal indokolta támogatásunkat, hogy Magyarország érdekelt a szuverén, kiegyensúlyozott, demokratikus Ukrajna létrehozásában, ahol a nemzeti kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarság is békében és biztonságban élhet szülőföldjén.
A brüsszeli döntéshozók is tisztában vannak azzal, hogy önmagában egy háborús konfliktus nem indokolná egy állam uniós tagjelöltségét. A színfalak mögött mindenki tudja, hogy csak egy gesztusról van szó Ukrajnával szemben. Ha az ukrán csatlakozás gyorsított eljárásban történne, tovább mélyülnének az EU-n belüli törésvonalak. Nem véletlen, hogy Emmanuel Macron is kijelentette: Ukrajnának legalább tizenöt évre van szüksége ahhoz, hogy uniós tagállammá váljon.
Az ukránok számára mégis olyan nagy jelentőségű volt az európai integráció első lépcsőfokának megugrása, hogy korábbi kioktató, rendreutasító, néha már-már agresszív megnyilatkozásaik után Zelenszkij kénytelen volt békülékenyebb hangot megütni. Nehéz azonban elfelejteni az ukrán politikai és diplomáciai vezetők minősíthetetlen stílusát, amikor pénzügyi segítséget és fegyvereket követeltek, vagy szankciók elfogadására buzdítottak európai államokat. Nem csak a hazánk elleni kirohanásaik emlékezetesek, hiszen például a német kormányt is állandóan bírálták, amiért szerintük nem küldenek elég fegyvert, és a francia államfőt is támadták, mert a háború kitörése óta is kapcsolatban maradt az orosz elnökkel. Zelenszkij köszönetnyilvánítása után nagyot tévednénk, ha azt hinnénk, ez valami újnak a kezdete: az ukrán elnök a hálálkodó telefonhívások utáni napon már újra önmaga volt, amikor csalódottságát fejezte ki az izraeli kormánynak, mert Ukrajna nem kapta meg „a legtöbb Izraeltől kért segítséget”.
Hiába csatlakoztunk az Oroszország ellen elfogadott szankciókhoz, és álltunk ki Ukrajna területi szuverenitása mellett, az ukrán állam a média segítségével minden eddiginél drámaibb magyarellenes hangulatot szított az országban, aminek következtében az ukrán nép ellenszenve most az oroszok és a beloruszok után a magyarok iránt a legnagyobb. Arra ezért egyelőre nem számíthatunk, hogy a magyar–ukrán kapcsolatok most hirtelen békülékeny irányt vesznek, vagy a kárpátaljai magyarokkal szembeni bánásmódban enyhülés következik, hiszen a számunkra legfontosabb kérdésről, a kárpátaljai magyarság helyzetének rendezéséről a hírek szerint nem esett szó.
