Az első igazi lépés a béke felé

Zelenszkij, Putyin, Hszi Csin-ping, Erdoğan, Trump… S persze a NATO csúcstalálkozója. Orbán Viktor a világ átalakulása szempontjából összes fontos személlyel tárgyalt, illetve találkozott. Ez önmagában is hatalmas teljesítmény, ami mutatja, hogy Magyarország valódi súlyán felül van jelen a nemzetközi térben. Az Európai Unió részéről érkező bírálatok pedig csak igazolják mindazt, amit Orbán Viktor ebben a két hétben cselekedett. Tegyük hozzá, a gyűlöletcunamival valószínűleg a miniszterelnök is számolt is, sőt, be is építette a stratégiájába, hiszen a hisztéria súlyt adott az egyébként sem lebecsülendő diplomáciai teljesítménynek.

A magyar miniszterelnök két hét alatt alighanem többet tett a béke érdekében, mint az egész európai fősodor együttvéve. Persze itt nem arról van szó, hogy majd Magyarország hozza el a megoldást az orosz–ukrán konfliktusban, de legalább lépett egy aprót efelé. Méghozzá azzal, hogy a globális térben megkerülhetetlenné tette a színvallást a tűzszünet kérdésében. Hiszen a híreket figyelve egyszerre látjuk a tárgyalások közeledését és az eszkaláció kibontakozását, így fontos tudni, hogy kinek mi a tényleges álláspontja a háború kapcsán. Orbán Viktor a tárgyalásokkal a valós álláspontokról, a kompromisszum lehetséges határairól is több információt szerzett, amit a nyugati blokkban inkább megköszönni illene.

A békemisszióban természetesen benne vannak a magyar kormányfő személyes politikai ambíciói is. Ezzel nagy baj nincs is, hiszen ezek egybevágnak Magyarország érdekeivel, ami a béke, az európai biztonság és a versenyképesség erősítése. Eközben az európai fősodrú elit rohan tovább a szakadék felé ész nélkül, akarva-akaratlanul is az európai érdekeket sértve.

Orbán Viktor tisztában volt azzal, hogy nem ő fogja elhozni a fegyvernyugvást. Ezt el is mondta, mint ahogy azt is, hogy nem az Európai Unió soros elnökeként tárgyal. Mint fogalmazott, a békét majd a nagyok hozzák el, Magyarország azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy közelítse a háború intenzitásának lecsavarását, magyarul a tűzszünetet. Ha kicsivel is, de ehhez azért közelebb jutottunk.

Orbán „békemissziója” belesimul a globális trendbe. Hiszen egyre többet hallhatunk arról, hogy ezt a háborút tárgyalásokkal kell lezárni, és érlelődik a diplomácia megoldás lehetősége. Már Ukrajna is arról beszél, hogy Oroszországot meg kell hívni a következő „globális békecsúcsra”. Ráadásul Volodimir Zelenszkij nyilatkozatai alapján már nem a területi integritás helyreállítását, hanem az államiság megőrzését és az euroatlanti csatlakozást tartja célnak és így győzelemnek. Ez kimondatlanul azt jelenti, hogy Ukrajna lassan kész az elveszített területekről lemondani, és elfelejti az úgynevezett Zelenszkij-formulát is. S hiába utasította el most Kijev Orbán Viktor felvetését a tűzszünetről, majd a béketárgyalásokról, a két álláspont valójában már nem is áll olyan távol egymástól.

Annál keményebb dió Moszkvát tárgyalóasztalhoz ültetni, hiszen a Kreml már a magyar miniszterelnök útja előtt nyilvánossá tette, hogy miről hajlandó tárgyalni és miről nem. Ráadásul Oroszországot a háború folytatása felé löki a NATO jubileumi csúcstalálkozójának a záróközleményében is megfogalmazott tétel, miszerint Ukrajna csatlakozása visszafordíthatatlan. Az Észak-atlanti Szövetség láthatóan eltökélt Ukrajna támogatása, így a háború folytatása mellett, és ez szintén nem a harcok intenzív szakaszának közeli lezárását sejteti. Ha a látványos eltökéltség mögötti gyakorlati segítség mértékét, a képességeket és a lehetőségeket nézzük, akkor persze már több esély van a tárgyalásra is. Ne felejtsük el, hogy a háború folytatásához – még csak nem is a győzelemhez – a jelenleginél sokkal nagyobb támogatásra lenne szükség, és erre a nyugati blokk finoman szólva sem kész. Emellett az ukrán emberi tartalékok is végesek. Az pedig egyértelmű, hogy a nyugati blokk meghatározó erői nem akarnak ütközni Oroszországgal, és hangzatos szólamaik mellett inkább Ukrajnára testálják a nyugati, mindenekelőtt az amerikai érdekek melletti kiállást.

A Nyugat több mint százéves tapasztalataiból, valamint az elmúlt három évéből kiindulva nem kizárt, hogy Washington a harci sikerek hiányában az ukrán NATO-tagság lebegtetésével akarja tárgyalóasztalhoz ültetni Moszkvát. A nyugati vezetők abban bízhatnak, hogy az oroszok Ukrajna mélyebb euroatlanti integrációjának megakadályozása érdekében hajlandóak lehetnek engedni bizonyos követeléseikből. Jelentős tere van az alkunak például Ukrajna demilitarizációja kapcsán, hiszen az ukrán–nyugati katonai együttműködés folytatásának Kijev semlegessé válása esetén is maradna némi tere. Ezzel szemben az oroszok arra próbálhatják rávenni Ukrajnát és a Nyugatot, hogy egyezzenek bele a tényleges semlegességbe, kapcsolataikat gazdasági együttműködésre korlátozva, mielőtt Kijev további területveszteségeket lenne kénytelen elkönyvelni.

Jelenleg még nem lehet megmondani, hogy melyik fél lesz hajlandó hamarabb engedni a feltételeiből, és ki meddig fog még elmenni céljai érdekében. Ám az biztosan kijelenthető, hogy Orbán Viktor olyan pillanatban indította el békemisszióját, amikor van lehetőség az álláspontok közelítésére. Ha pedig a minimumot, vagyis az alapállások tisztázását elérte, akkor valamivel már közelebb kerültünk a rendezéshez. S ha ez így van, akkor azt sem lehet felróni a magyar kormányfőnek, hogy közben a saját és az ország politikai imázsát is javítani akarta. Ezt mindenki így teszi, csak nem mindegy, hogy milyen áron. Emmanuel Macron például az eszkaláció esélyeit növelte személyes ambíciókból kifolyólag…

Az is vihart kavart, de messze nem akkorát, mint Orbán Viktor „békemissziója”. Pedig az egyik a saját és az országa érdekeit szem lőtt tartva a háború felé lökte Európát, míg a másik éppen ellenkezőleg, a megbékélés, a stabilitás irányába. Sok nyugati politikussal ellentétben viszont a francia elnök legalább nem vádolható kétszínűséggel, hiszen a magyar kormányfő tárgyalásai kapcsán a szuverenitás fontosságát hangsúlyozta, és nem esett neki Orbán Viktornak. Mint ahogy sokan gondolják úgy Európában, hogy legalábbis megfontolandó, amit a magyar kormányfő felvetett. Persze, ez még messze nem a fősodor véleménye, így aztán nem is lehet hangosan kimondani. De ne felejtsük el, így volt ez a migránskérdéssel is. Aztán mi lett belőle?! Európa most tart ott, amiről 2015-ben Orbán Viktor beszélt.