Államilag támogatott laborvizsgálatra volna szükség, a kistermelő itt hitelesíthetné a termékét, fizetnie nem kellene érte. Ennél is fontosabb, hogy kezdeni kellene valamit a külföldről beáramló, a magyarnál is rosszabb fűszerpaprikával – mondta a Demokratának dr. Lantos Ferenc, szentesi kutató és tanár, a hazai paprikatermesztés kiváló ismerője.


– Szentes városát a vízilabda mellett leginkább bolgárkertészeti hagyományairól és paprikájáról ismerik. De miért éppen Szentesen maradt meg a bolgárkertészet, a paprika jó hírneve?

– Azért, mert a leghíresebb nemesítéseket Szentes–Szegvár térségében hozták létre. Ezeket a fajtákat dr. Szalva Péternek köszönhetjük, aki megőrizte, továbbvitte a hagyományokat, és neki köszönhetjük az állami elismeréseket is. És nemcsak a paprikát, de a karalábét, lapos káposztát, paradicsompaprikát is. Ő pedig rendszerint odabiggyesztette a szentesi jelzőt egy-egy újonnan nemesített zöldség neve elé.

  • A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán tanít agrokémiát, kertészetet.
  • Mintegy tíz éve dolgozik azon, hogy a magyar fűszerpaprika és a szentesi étkezési paprika termesztése és nemesítése a saját hazájában újjászülessen, és az ázsiai országokban új piacra találjon.
  • Partnerországok egyetemei, kutatóintézetei: Japán, Nihon Nouken Center Hitachinaka, Törökország, Isztambuli Tudományegyetem Botanikai Kutatóintézete, Kirgizisztán: Osh Állami Egyetem.
  • Hazai kutatásainak tárgyköre a Szent-Györgyi Albert által elkezdett paprikakutatások folytatása, modellezése, melyek eredményei a humán gyógyászatban válhatnak később alkalmazhatóvá.

Dr. Lantos Ferenc PhD
docens, kutató


– Tulajdonképpen milyen újításokat hoztak a Magyarországra költözött bolgárkertészek?

– Egyrészt a palántanevelést, másrészt a bakhátazást és az árasztásos öntözést. Az általuk behozott, minden bizonnyal török eredetű paprikafajtákat magyar fajtákkal vegyítették. A bolgárkertészet volt az első intenzív zöldségtermesztés, vagyis meghatározott időre a piac által megkövetelt zöldségek készen álltak a konyhai felhasználásra. Szentesen a bolgárok valamelyest szakosodtak is, mindenki tudta, hogy Babovkához megyünk karalábéért, Ivanovovhoz megyünk káposztáért. Egyfajta becsület és bizalom kérdése mindez, ami legfőképp akkor látszik, amikor hiányzik: hiszen ha a szupermarketben vásárolunk, fogalmunk sincs, honnan, kitől származik az áru.


– Vannak-e kapcsolatai a forrással, a bolgár-török mezőgazdaság művelőivel?

– Az egykori Trója, vagyis Çanakkale, illetve az isztambuli tudományegyetem botanikai tanszékével egyaránt jó baráti kapcsolatban állok. Rendszeresen meghívnak előadásokra, konferenciákra. De itthon is nagy a sürgés-forgás: jönnek Brazíliából, Belgiumból, a világ minden részéről a hallgatók a mezőgazdasági karra, hogy testközelből ismerkedjenek meg a hagyományos magyar kertészettel. Évek óta Japánba is járok, kezdetben szentesi paradicsompaprikával kisérleztek, de kalciumhiányos volt a helyi körülmények között, ebben segítettem, és végeztem tudományos munkát. Most a fűszerpaprika iránt is érdeklődnek a japánok, Oszakában folyik a munka, az én internetes útmutatásaim alapján.


– Japánban egyáltalán termeszthető a paprika?

– Az ő talajuk határtalaj, fel kellene javítani, és olyan fajtát nemesíteni, amely az ottani körülményeket bírja. Sokkal egyszerűbb, ha eljönnek hozzánk, és megtanulják a paprika termesztését. Ez a munka tehát folyik, de az igazi az volna, ha a feldolgozott magyar paprikát kivinnénk hozzájuk.


– Meg lennék lepve, ha a rendszerváltozás óta eltelt időszakban nem roppant volna meg a hazai zöldségkertészet.

– Sajnos, katasztrofális állapotban van minden. A zseniális Szalva Péter munkája és szelleme már csak a szentesi génmegőrző állomáson maradt meg. És persze, a tankönyveinkben. Miközben a hagyományos magyar kertészet a világ csodája, már Szentesen is a holland intenzív zöldséghajtatást majmoljuk. Amikor idejöttek Brazíliából a vendégeink, csak benéztek a fóliasátorba és mentek is tovább: azt a módszert már ismerték, őket a bolgárkertészetből kifejlődött világszínvonalú tradicionális magyar zöldségtermesztés érdekelte. Persze, a gondok-bajok ellenére nem áll meg az élet, a hagyományokat számos felfedezés, technológia segíti. Itt van például a polikarbonát, ez a stabil, törhetetlen anyag, az ebből készült sátor sokkal jobb, mint a fóliás. Húsz-harminc évig is kitart, átengedi a meleget és a fényt, az UVB-t megszűri. Egy szentesi cég polikarbonát termékeket forgalmaz, Kirgizisztánból, Kazahsztánból máris hatalmas az érdeklődés. Komoly lehetőségeket tartogat a polikarbonátos módszer, és nemcsak a nagyüzemekben, hanem a családi gazdaságokban is.


– Akkor a keleti nyitás errefelé valóság.

– A keleti nyitás hatalmas esély az egész magyar mezőgazdaság számára. De van itt két tábor: az egyik azt mondja, bármilyen az érdeklődés és a fogadókészség, nekünk a nyugati piacokon kell jelen lennünk. Másrészt tény, hogy keleten imádnak bennünket, Törökországban és Japánban teljesen másképp fogadják a magyar termékeket, árut, mint a nyugati világban. Szóval, lenne érdeklődés, de jelenleg egyirányú a paprikaexportunk: kamionokkal szállítják nyugatra, keletre pedig kevés jut.


– Tegyük hozzá, Magyarországra is. Ha az ember kiballag a Lehel piacra, szentesi paprika néven egészen mást talál majd, mint a fóliasátrakban.

– Azok a paprikák Spanyolországból vagy Marokkóból kerülnek hozzánk, esetleg tényleg hazaiak, de a legalapvetőbb minőségi kritériumoknak sem felelnek meg. Ez hitelrontás, pontosan úgy, ahogyan a hevesi dinnye sem mindig az, aminek látszik. Egyébként a szentesi paprikát eredetvédelem alá helyezték, ez valamennyire garantálja a minőséget. Sokszor megkérdezzük mi is: hova tűnnek a legszebb paprikáink? Hiszen a felvásárló mindig a legjobbat, a legszebbet keresi, meg is kapja, aztán a termék még mutatóban sem bukkan fel a hazai kínálatban.


– Miben különbözik a bolgárkertészet és a nyugati zöldségtermesztés?

– Alapvetően teljesen más filozófiát és gyakorlatot követ a holland zöldségtermelő és a bolgárkertész. Nézzük meg a holland rendszert: talaj nélkül, kőgyapotban vagy kókuszban termesztenek, rengeteg műtrágyát használnak. A magyar kertész a minőségre, a beltartalomra figyel. Legalábbis régebben így volt. Ma már nálunk is egyre inkább a tömegtermelés a lényeg, mert nem minőségre, hanem mennyiségre fizetik a gazdákat. Hogy milyen a zöldség íze, vitamintartalma, a felhasználható szárazanyag-tartalma, kevésbé fontos. Pedig ha a szamóca nem édes, a paradicsompaprika nem ízletes, ha a karalábé fás, nem tartható el, a zöldségtermesztés sem az, aminek lennie kéne.


– Gyakran hallunk paprikahamisítási botrányokról, legutóbb éppen szentesi paprikában mutattak ki növényvédőszert.

– A bolgárkertészet a vetésforgón alapszik, ezért régen nem voltak üzemi szintű kórokozók. A nagyüzemi rendszerekben azonban felszaporodtak, és ezeket csak erős növényvédőszerekkel lehet kiirtani. Jelenleg az a helyzet, hogy a zöldségtermesztésbe olyanok is belekerültek, akik nem kertészek, és nagy területen egyetlen növénnyel, a paprikával foglalkoznak, mert ez éri meg, erre van kereslet. Az úgynevezett paprikahamisítási botrányokban, amikor valamilyen tiltott szer, növényvédőszer jelenlétét mutatják ki a paprikában, ilyesmi van a háttérben: a monokultúra, vagyis egyetlen növény termesztése és a hozzá nem értő emberek okozzák a bajt.


– Mit tanácsolna annak, aki megbízható, valóban kiemelkedő minőségű fűszerpaprikát szeretne vásárolni?

– Azt, hogy menjen el a délvidéki Bezdánba, ott kap igazi fűszerpaprikát.
 

– Ez szomorú hír. Ők másképp dolgozzák fel, mint nálunk?

– A fűszerpaprika feldolgozásakor problémát jelent, hogy a csőben számtalan gombabetegség található. Ha a csövet nem vágják szét, nem hajtják ki, és a csumát is beleőrlik a fűszerpaprikába, akkor a végeredmény menthetetlenül keserű lesz. Gond az is, hogy miután a paprikát talajon termesztjük, felverődik rá a sár, a por, és ha nem tisztítjuk meg alaposan, az őrleménybe is belekerül a talajszennyeződés. De ha rosszul tárolják, akkor is tönkremehet a fűszerpaprika.


– Szóval, Bezdánban nem így dolgoznak.

– Gondosan kezelik, válogatják a paprikát, megvágják és a napon utóérlelik. Pontosan úgy, ahogyan Szegeden és a környékén, úgy száz évvel ezelőtt. Nem is voltak olyan paprikabetegségek, mint ma. Gondosság vagy gondatlanság kérdése az egész.


– Hogyan tudnánk megőrizni a magyar paprika hitelét?

– Először is itt vannak a laborok országszerte, kiváló szakemberekkel, itt nálunk, Szentesen is. Államilag támogatott laborvizsgálatra volna szükség, a kistermelő itt hitelesíthetné a termékét, fizetnie nem kellene érte. Ennél is fontosabb, hogy kezdeni kellene valamit a külföldről beáramló, a magyarnál is rosszabb fűszerpaprikával. Mégsem normális, hogy 400-600 ezer tonna fűszerpaprika érkezik Hollandiából, miközben annak az országnak nincs is fűszerpaprika-termesztése!


– Akkor honnan jön?

– Valószínűleg kínai paprikát csomagolnak át, a Made in EU felirat pedig elfed mindent. Visszatérve a Délvidékre: mennyivel jobb volna, ha Bezdán, Magyarkanizsa, Zenta termelne a hazai piacra a régi, ismert eljárásokkal. A délvidékiekkel kellene kereskednünk, és nem szabadna befogadnunk az egészségre ártalmas, gyanús eredetű, átcsomagolt nyugati paprikát.


– A hírek szerint ön újabban azzal kísérletezik, hogy a paprikát a gyógyításban is hasznosítsák.

– A paprika egyik fontos tulajdonsága, hogy jól tapad, ezért tabletták készítésénél fel lehetne használni, jobb, mint a laktóz. Másrészt rengeteg antioxidáns van benne. Kutatásaim során észrevettem, hogy a kalciumhiányos paprika szövete rothad. Az MTA Növényvédelmi Intézetében Király Zoltán akadémikus úrral megfestettük, és kiderült, hogy a rothadó szövetek körül nincsen hidrogén-peroxid. Egy amerikai tanulmány pedig már régebben bebizonyította, hogy a kalcium megnyitja a per­oxidcsatornákat. A szentesi kórházban megpróbáltuk hasznosítani ezeket a tapasztalatokat, és szép sikerrel: akadt olyan fekvőbeteg, akinek négy éve nem gyógyult a sebe, de a kalciumkúra után két hét alatt rendbe jött.

Szentesi Zöldi László