Hogy a Kárpát-medence emberemlékezet óta lakott terület, abban a szakemberek már régen nem kételkednek. László Gyula kettős honfoglalás elmélete nyomán joggal feltételezhetjük, hogy az avarok a magyarokkal rokon elődnépként Árpád fejedelmet jóval megelőzve népesítették be elsősorban a sík vidékeket. Ennek egyik legkézenfekvőbb bizonyítékát Újkígyós adja, amelynek neve egy lelet kapcsán ismét bekerült a köztudatba.

A közel hatezer lelket számláló község Békéscsabától húsz kilométerre, délre található. A településen már 1983-ban is feltártak a megyeszékhely Munkácsy Mihály Múzeumának régészei korai avar sírt, amelyben félig ülő, félig fekvő helyzetben találták meg az eltemetett ember maradványait. Nem csupán egyedi esetről volt szó, tudtuk meg Harangozó Imre helybéli tanár néprajzkutatótól, hiszen a Kárpát-medence földrajzi középpontjában lévő terület a különböző népcsoportok letelepedéséhez előnyös terepviszonyai miatt biztosított kedvező feltételeket. Ezek között említhetjük, hogy Újkígyós az alföldi síkvidékhez képest viszonylag kiemelkedő helyen, az ős-Maros folyami hordalékkúpján, Békéscsabánál mintegy 18-20 méterrel magasabban fekszik. A korai időktől kezdve igen népes területen őskori pattintott kőeszközöket is találtak, de a népvándorlás korában itt áthaladó népek emlékei is rendszeresen előkerülnek a földből. Légvonalban talán tizenöt kilométer választja el Kunágotától, ahol a szilágysomlyói mellett a legnagyobb hun kincs került elő és a nagyszentmiklósi lelet sem származik ötven-hatvan kilométernél távolabbról. A fentiek ismeretében nyilvánvaló, hogy ez a vidék jelentős központ, és fontos szállásterület volt a Kárpát-medencében. A jelenlegi községet az Árpád-kori Kígyós falu, az okleveles források szerint Kégós, Kégyós nevű település helyén alapították az 1814-ben ide települt szegedi kirajzásból való dohánykertészek. Talán sohasem tudjuk meg, hogy a község alapítói tudták-e, hogy falujukat egy minden bizonnyal igen nagy kiterjedésű avar temetőre alapozzák. A sírok alapos feltárását azonban a község beépítetlen belterületén még az 1980-as évek nagy betelepülési hulláma előtt kellett volna elvégezni, mert manapság a belterületi kertek bolygatása már szinte lehetetlen, lakóépületek bontása pedig eleve kizárt. Pedig lett volna mit kutatni. Anonymus a közeli szarvasi révre teszi a székelyek és Árpád népének találkozását, és noha a vidék mindig is építőkő hiányában szenvedett, Újkígyós és a vele szomszédos – a szovjet hadsereg bevonulásának emlékére – Szabadkígyósnak átkeresztelt Ókígyós területén legalább hét Árpád-kori templomot rejt a föld, közöttük egy nagyon szép bencés apátsági központét. Rengeteg a lelőhely, a békéscsabai múzeum régésze, Medgyesi Pál egymaga vagy negyven honfoglalás kori sírt tárt fel, Szatmári Imre múzeumigazgató pedig a község külterületének keleti határán egy templom körüli temetkezésre bukkant. Külön figyelmet érdemel, hogy egy Újkígyós és Békéscsaba szélén fekvő területet Kerekinek, a régi forrásokban Kerekegyházának neveznek, ami egyértelmű utalás egy ősi magyar körtemplom jelenlétére. A középkori leletek közül ki kell emelnünk a Boldogasszony tiszteletére utaló mellkeresztet, amelynek keresztre feszített Krisztust ábrázoló hátoldalán imára kulcsolt kezű Mária látható, és persze beszédes a közeli Boldog(asszony)falva elnevezés is. – Ez a középpontja annak a középkori, nádi Boldogasszony-kultusznak, amelynek búcsújárásán még Nagy Lajos király is tiszteletét tette Gyulán. Érdekes, egyben tanulságos, hogy a török hírére a ferencesek elhagyták Gyulát, miközben a szegedi Alsóvárosban kitartottak és a török hódoltság idején kolostoruk a legnagyobb szellemi központként működött. A gyulai kegyhelyet éppen a török őrizte meg azzal, hogy a bég beköltözött a kolostorba. Azt a városrészt ma is Törökzugnak nevezik, ami csak azután pusztult el, hogy a keresztény seregek visszafoglalták – mondja Harangozó Imre. Újkígyóson nem megy ritkaságszámba, ha a hivatásos régészek mellett a lakosság is találkozik a múlt emlékeivel, ahogyan Turovszki Krisztiánnal is megtörtént. A fiatalember először 1999-ben, majd 2001-ben faültetés közben bukkant házuk kertjében csontokra, sírra, koporsó vasalatokra, övcsatokra, szíjvégekre, késekre. Az így előkerült leletek megtalálási helye úgy tíz-tizenöt méterre van a ’80-as években előkerült korai avar sírtól. Míg készítésüknél a korai avar korban préselt lemeztechnikát alkalmaztak, a későbbiben ezeket a tárgyakat már öntötték. A Kölcsey utcában előkerülő öt darab lemeztechnikával készült lelet stílusában a késői avar kor legletisztultabb griffes-indás díszítését alkalmazza, amire eddig csupán három-négy esetben akadt példa. A rajtuk lévő ábrázolás nem kevésbé izgalmas, hiszen magyarázatot adhat a település egykori névadóira. László Gyula kutatásaiból tudjuk, hogy a szíjvégeknek nemzetségjelző szerepük volt a pusztai népeknél, ezért joggal feltételezhető, hogy az egyiken talált kígyó díszítés családnévként szerepelhetett a területnek nevet adó avaroknál. Mivel a keleti műveltségben, például a kínaiaknál a sárkányt egyszerűsített formában kígyóként ábrázolták, a szíjvégeken ezt a jelet elhelyező nemzetség gyökerei tehát igen távolra vezetnek. Annál is inkább, mert ahogy Kabay Lizett kolozsvári néprajzkutató könyveiben leírja, a sárkány nem egyértelműen ellenszenves alakja a magyar néphagyományoknak. – A sárkány kezdettől fogva egyaránt jelentett jót és rosszat. Kígyós ábrázolásuk a viselőik emlékezetében megőrzött távoli eredetet jelzi, hiszen ne felejtsük, ez a vidék Ajtony vezér fekete magyarjainak földje volt – erősítette meg Harangozó Imre ezt a tapasztalatot. Az elmúlt napokban feltűnést keltő hír irányította ismét a figyelmet Újkígyósra, amelynek határában előkerült szürke agyagkorongon egyértelműen kivehető a rovásjel. A lelet azonban nem új keletű, tíz-tizenöt évvel ezelőtt bukkant rá egy határjáró a szántás után. Szinte belebotlott az edénytalpba, amelyről már eredeti tulajdonosai lecsiszolták az oldalfal töredékeit, és az így keletkezett korongot orsógombként használták. Mivel a földterület Harangozó Imréé, akiről a megtaláló azt is tudta, hogy behatóan foglalkozik a régiségekkel, elvitte hozzá, és felhívta figyelmét a rajta látható, hal alakú karcolatra. Miközben a régészeket elsősorban készítésének ideje foglalkoztatta, és szarmata, esetleg kora avar kori tárgyként határozták meg, a helybéli néprajzkutató ennél nagyobb jelentőséget tulajdonít az 1483-ban egy ősnyomtatvány utolsó lapja elé bekötött, 1933-ban megtalált nikolsburgi ábécé EMP betűjelének. – A Kárpát-medencében kizárólag a magyar rovásjelek között szerepel, ráadásul ezen az eredetileg korsónak készült tárgyon az Árpád-féle bevonulást jó fél évezreddel megelőzve került a földbe, tehát éppen ennek a leletnek a kapcsán talán régészeti eszközökkel is megfoghatóvá válik a szarmata-hun-avar-magyar kulturális folytonosság – eleveníti fel a régmúltat Harangozó Imre. – A régészek megállapítása szerint, a korong területünkön a Kr. u. I-V. században élő szarmaták edényének lehet az alja. A szarmata kerámia jellegzetes, más régészeti korszakkal nem összekeverhető, szürkére, ritkán vörösre kiégetett termék. Feltételezésünket, miszerint a vizsgált töredék a szarmaták korából való, véleményével megerősítette Gróh Dániel, a visegrádi Mátyás Király Múzeum régésze is. Kétségtelen azonban, hogy a rajta lévő jel formai szempontból tökéletesen megegyezik a nikolsburgi ábécé magyar rovásjegyével. Összehasonlítottuk a szarvasi avar kori tűtartóval, valamint az egyesek által avarnak is mondott nagyszentmiklósi kincs rovásjeleivel, de ezekkel nem találtunk egyezést, csak a magyar anyagban lévőkkel – számol be vizsgálódásukról Turovszki Krisztián. A jelekkel kapcsolatban Friedrich Klára rovásírás-kutató elmondta, hogy ősi írásunkban van egy ritkán előforduló jelcsoport, amelynek tagjait, formájuk alapján, bogárjeleknek nevezzük. Eredetüket Forrai Sándor írástörténész nyomán a kutatók az egyiptomi képírásban keresik. Mivel azonban rovásírásunk több ezer évvel megelőzte az egyiptomi írást, Friedrich Klára véleménye szerint a bogárjelek Kárpát-medencei mesterjegyek, nemzetségjelek, névjelek, mint ahogyan az itt tárgyalt cserépfenékre karcolt jel is bizonyítja. Harangozó Imre és egyesülete az Ipolyi Arnold Népfőiskola nem öncélúan gyűjti a múlt emlékeit. Szerény költségvetésükből maguk restauráltatták az avar leleteket, amelyeket aztán beadtak a békéscsabai múzeumba. A rovásjeles orsógombbal is ez a céljuk, remélve, hogy a múzeum majd helyi kiállítások vagy tudósítások alkalmával az érdeklődőknek is bemutatja. Szakács Gábor