„Labdáról labdára! Visszavesszük a hazánkat, a sportunkat, a focinkat! Hajrá, magyarok! TISZA Párt” – írta szombati Facebook-posztjában a Marco Rossival, láthatóan egy repülőtéren készült közös fotója mellé Gerzsenyi Gabriella, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője.

Hirdetés

Rajtuk kívül még két hölgy és egy fiatalember látható a képen, amely ezzel a posztszöveggel sokak számára azt is sugallhatja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a baloldali párt aktivistája lett. Egy újabb posztban aztán némi magyarázkodás következett, miszerint a képen szereplők bemutatkoztak „Rossi kapitánynak” és engedélyt is kértek a fotó közzétételéhez, de mégis egyértelműnek látszik, hogy a magyar válogatott szakvezetőjének jóváhagyása és akarata nélkül használták politikai célra a képét – írja cikkében a nemzetisport.hu.

A portál Marco Rossi megkeresésére ugyanis azt közölte,

„Néhány utas tegnap arra kért, hogy készítsünk közös fotót, mint sok más alkalommal. Nem ismertem őket, és nem adtam rá engedélyt, hogy a képet politikai üzenethez használják. Természetesen nem szeretnék bevonódni semmilyen politikai vitába, sőt általában is elmondhatom, hogy csak azért járulok hozzá az ilyen képek közzlétételéhez a közösségi médiában, hogy aki posztolja vagy látja, a kedvét lelje benne, tegnap is így történt.”

Korábban írtuk