Hirdetés

– Miért került ide, Magyarországra?

– Ez régen történt, harminc évvel ezelőtt, a rendszerváltás idején. Kiderült, hogy rendünk, a minorita rend majdnem eltűnt Magyarországon a kommunizmus éveiben, csupán három testvérünk került elő úgymond az illegális szerzetesi létből, és segítségre volt szükségük. Lengyelországban akkoriban sok szeminarista volt, és így a magyarok három lengyel tartományból is kértek egy-egy kispapot. Én voltam az egyik.

– Beszélte a nyelvünket? És volt-e valamilyen magasabb rendű cél a három kispap Magyarországra küldésével, vagy a létszám kérdése számított elsődlegesnek?

– Egy szót sem tudtam magyarul. Elsősorban a létszám kérdése és a rend erősödése volt fontos. De egy évvel később felfedeztem egy mélyebb, spirituális elemet is a történésekben. Az én anyukám litván származású. És amikor eljött Miskolcra, a diakonátusi szentelésemre, elvittem a diósgyőri várba, és épp azt magyaráztam neki, hogy Szent Hedvig apja, Nagy Lajos építtette az erődítést; akkor azt felelte, már tudom, hogy az Isten miért küldte a fiamat Magyarországra. Azért, hogy megköszönje Szent Hedvignek és a magyaroknak, hogy felvétette Litvániával a kereszténységet. Anyám, nagyanyám és a nagybátyám otthon litvánul beszéltek. Ez egészen más nyelv, mint a lengyel, és a testvéreimet meg engem nem is tanítottak meg rá.

Korábban írtuk

– Lát-e különbséget a lengyelek és a magyarok hitének ereje, vallásossága között?

– Régebben nem volt, de nem is lehetett nagyobb differencia. Mai napig megmaradt sok olyan hitbéli szokás itt a térségünkben, amelyet Nyugaton már rég elfelejtettek az emberek. Az 1956-os forradalom leverése után a magyarok elvesztették a reményt, csalódtak a Nyugatban, jött a gulyáskommunizmus, és elég eredményesen vezette be a gyakorlati materializmust. Az akkori magyar egyházi vezetés is igyekezett kiegyezni a rendszerrel, elfogadta Kádárék feltételeit, csak hogy kerülje a konfliktusokat. Lengyelországban viszont az idén boldoggá avatott Stefan Wyszyński bíboros a rögösebb utat választotta. Ő nem engedte, hogy a pártállam beleszóljon a püspökök kinevezésébe. Innen származik az ő híres latin mondata is, a non possumus, ami azt jelenti, hogy nincs rá lehetőség, azaz nem mehetünk tovább az egyezkedésben. Jól ismerte a marxizmust, és amikor prímás lett, egy darabig próbált párbeszédet folytatni a pártállami vezetéssel, de megőrizte a püspöki kar egységét, és végül keményen ellenállt az állami befolyásolásnak. Erőszakkal félreállították, három évet töltött szigorú, börtönszerű felügyelet alatt.

– Vallásosak a lengyel a fiatalok, vagy más dolgok csábításában inkább elhagyták a hitet?

– Tudom, hogy a magyaroknál mindent megtett a kommunista rendszer, hogy akadályozza a fiatalok és az egyház kapcsolatát, lebeszélje a fiatalokat az Istenben való hitről. Lengyelországban azonban hiába próbálkoztak. Viszont a mai fiatalok jelentős része meghajol a Nyugat felől érkező új divatok, ideológiai áramlatok előtt. Ami nem sikerült a kommunistáknak, az sikerül a liberálisoknak és az ő médiájuknak.

– Milyen új értékrend szerint élnek?

– Ez a parttalan, kontrollálatlan és a tökéletesen félreértett szabadság elve, az énközpontúság és az érvényesülés kizárólagossága. A fiatalok a történelem során mindig is roppant érzékenyek voltak a szabadság, hogy úgy mondjam, az ő szabadságuk kérdésére. És ezt pontosan tudják az új ideológiák urai, ezért épp itt, ezen a ponton próbálják a hatalmukba keríteni a fiatalokat. Persze kijózanodnak, amint családot alapítanak és gyermeket vállalnak. De pont ezért igyekeznek az új ideológia hívei lebeszélni őket az Istenben való hit mellett a családról és a gyermekvállalásról is. Megjelent egy videó a közösségi oldalakon, ahol egy lengyel fiatal büszkén lefűrészel egy út menti feszületet. Megesett az is, hogy nemcsak templomokat támadtak meg, kegytárgyakat borogattak föl, de megvertek papokat is. Ez már nem a hitviták, politikai szembenállások terepe, ez már nyers gyűlölet. Hátulról felszított, irányított gyűlölet.

– Milyen a lengyel társadalomban az új, progresszív irányzatok, a LMBTQ- és a genderpropaganda elfogadottsága?

– A nagyobb városokban, ahol gyengébbek a családi kötelékek, ott nagyobb a fiatalok érzékenysége az új, romboló ideológiák iránt. Az hiba viszont, hogy mi ezt progresszívnak nevezzük. Ez ugyanis a halál ideológiája, amire sok mindent rá lehet fogni, csak azt nem, hogy a fejlődést, az emberiség előrelépését, lelki gazdagodását szolgálná. Ez az ideológia nem ismeri a párbeszédet. Csak a verekedést.

– Hogyan jelennek meg a lengyel kultúrában az új áramlatok?

– Sajnos a filmesek és a színészek nagy része is leteszi a voksot mellettük. Ez azért érdekes, mert a kommunizmus idején ez a réteg az ellenállás egyik élharcosa volt. Most, a Fehéroroszország határán kialakult krízis kapcsán viszont teljes erővel támadják katonáinkat, rendőreinket, határőreinket, gyilkosnak nevezve őket. A határ, a nemzet védelmének ügye, a kereszténység, kultúránk féltése szóba sem került. Furcsán viselkednek egyébként is. Az abortusztörvény kapcsán felmerült tüntetéseken például a művészek jelentős része, de a lengyel nőjogi aktivisták is azt állították, hogy a magzat nem más, csupán egy sejthalmaz. Most átjutott valahogy a határon egy állapotos migráns asszony, de a megpróbáltatások következtében sajnos elvesztette a babáját. Ugyanazok a kereskedelmi adók, ugyanazok a szereplők, akik a sejthalmaz kifejezést használták korábban, most egy szegény, meg nem született gyermekről, sőt, egy meggyilkolt kis életről beszéltek. Van-e nagyobb képmutatás ennél?

– Mi tartja lázban most a lengyeleket? A migráció, a brüsszeli büntetések vagy a fehérorosz támadástól való félelem?

– A lengyelek szerint háború folyik ellenük, mondhatni minden fronton. Ideszámítva a posztmarxista törekvéseket és az előbb említett szervezett halálkultúrát is. Hat lengyel egyetemen működik genderszak, ez a nyomulás szerintem erősebb is, mint a magyaroknál. A lengyelek nem migrációellenesek, több mint egymillió migránsnak tekinthető ukrán él az országukban. Azt viszont nem szeretnék ők sem, ha egy nagyobb számú, idegen kultúrájú, eltérő civilizációjú népesség megváltoztatná az életüket.

– Kultúra, hagyományok… Miért tesznek a lengyelek szalmaszálakat a szépen megterített karácsonyi asztal tányérjai alá?

– Még abból az időből származik ez a szokás, amikor nem állítottunk karácsonyfát. Így emlékezünk arra, hogy az Isten fia egy szénával vagy szalmával teli jászolban pihent születése után. A lengyel szenteste alapvetően hús nélküli ünnep, ugyanakkor tizenkétfajta ételnek kell az asztalra kerülnie. Ez az elkövetkezendő tizenkét hónap bőségét jelképezi, amelyet Istentől remél az ember. Fontos szokás az ostya megtörése, megosztása is a szentestén, vacsora előtt. A közös ima és a megtört ostya a kibékülés, az engesztelődés jelképe, ezt a hagyományt még azok is követik, akik hit nélkül élnek. Apámmal is sok vitám volt fiatalkoromban, de az ostyatörés gesztusa nálunk is megbocsátást jelentett. A szenteste a lengyeleknél kibékülés estéje, mert Jézus, a megtestesült szeretet eljött, és közöttünk él.