Fotó: MTI/Purger Tamás
Hirdetés

Sajtótájékoztatóján Gál Kinga azt vetette az EP szemére, hogy gyakorlatilag semmit nem tesz a politikai erőszak ellen, amely már Európában is felütötte a fejét, példaként említve a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni támadást, illetve a Budapesten elfogott antifa aktivista, Ilaria Salis esetét, aki, „bár majdnem megölt egy ártatlan embert, jelenleg, minden eljárás ellenére mégis az EP padsoraiban ülhet és arról oszthat ki minket, hogyan viselkedjünk”.

Gál Kinga elmondta, hogy napirend előtti felszólalásában kitért az EP keddi, az alelnöki tisztségekről tartott szavazására is, és tiszteletlenségnek nevezte a Patrióták Európáért frakció mögött álló mintegy 18 millió szavazóval, illetve a demokrácia alapvető szabályaival és a jogállamiság normákkal szemben, hogy az EP harmadik legnagyobbjának számító frakció két jelöltje – Klara Dostalova és Fabrice Leggeri – közül egyik sem kapott elegendő szavazatot.

„Az, hogy a Patriótáknak járó tisztségekre az Európai Néppárt segédletével gyakorlatilag szélsőséges kommunistát szavaztak be, elfogadhatatlan” – szögezte le, és jogi lépéseket sem zárt ki.

„Azért, ami a parlamenti szabályokért jár nekünk, meg kell küzdeni” – jelentette ki.

Mint mondta, a Patrióták Európáért politikai nyilatkozatot adott ki a témában, melyben a politikai erőszak legújabb európai és amerikai megnyilvánulásai kapcsán kijelentik: határozottan elítélik az erőszak minden formáját a politikai életben.

Korábban írtuk

„A Donald Trump amerikai elnökjelölt és Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletek nem maradhatnak következmények nélkül” – szögezik le a nyilatkozatban.

„Elfogadhatatlannak tartjuk a baloldali politikai erők cinkos hallgatását és a patrióta politikusokkal szembeni erőszakos cselekmények legitimálását. Követeljük a politikai ellenfelek tiszteletét a baloldali diskurzusban, és méltányos és kiegyensúlyozott bánásmódot várunk a médiától” – olvasható Gál Kinga Facebook-on közzétett üzenetében.

„Határozottan elutasítjuk az európai baloldal azon gyakorlatát, hogy minden politikai riválist szélsőjobboldalinak bélyegez, és mindenféle szégyenletes paktumokkal szembemegy a demokratikus játékszabályokkal. Ez sérti a demokrácia és a jogállamiság legalapvetőbb szabályait” – szögezte le.

„Határozottan elítéljük a politikai szereplőkkel szembeni erőszak minden formáját, és felszólítjuk a baloldali, globalista pártokat, hogy tartsák tiszteletben minden választó politikai döntését és véleményét, és hagyják abba az olyan pártok és politikusok démonizálását, akik nem ragaszkodnak az európai baloldal narratíváihoz” – húzta alá, hozzátéve: „Intoleranciájuk megalapozza a politikai indíttatású erőszakot, és fenyegeti demokratikus intézményeinket”.

Az EP jegyzőkönyve szerint a Patrióták Európáért frakciónak a politikai erőszak elítéléséről szóló kezdeményezését a parlament 339 szavazattal utasította el. A kezdeményezés mellett 119-en voksoltak, 15-en pedig tartózkodtak. Tartózkodtak a szavazástól a Tisza Párt EP-képviselői is, mások mellett a párt alelnöke, Magyar Péter.