Az erőd még él, üzen!

Komárom Magyarországon maradt déli részén járunk, a város jellegzetessége, a víztorony közelében. Itt látható a kiterjedt komáromi erődrendszer legfiatalabb eleme, az immár részlegesen felújított Igmándi erőd.

Az objektumegyüttes öt tagból áll: az Öreg- és az Újvárból, amelyek a Duna bal partján, Szlovákia területén találhatók; továbbá a vár köré emelt három erődítményből, amelyek a folyó jobb partján, Magyarországon magasodnak: a Csillagerődből, a Monostori erődből, valamint a szóban forgó Igmándi erődből. Megépítésükkel, amely a XIX. század középső harmadára esik, Komárom lett az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb erődvárosa.

– A Csillagerőd 2019-ben befejezett teljes körű rekonstrukciójára és funkcióbővítésére, amelyet a Liget Budapest Projekt keretében zajlott, mintegy hatmilliárd forintot szánt az állam. Az Igmándi erőd ugyanakkor más keretből jutott pénzhez: Észak- és Dél-Komárom közösen pályázott uniós forrásra a határokon átnyúló Interreg együttműködési programban, és összesen 600 millió forintnak megfelelő összeget nyert el. Ebből 215 millió jutott az erődben kezdett projekt megvalósítására – mondja Somogyiné Szili Nóra, az erődrendszer három magyarországi tagját fenntartó Monostori Erőd Nonprofit Kft. kulturális és turisztikai igazgatója, majd kinyitja előttünk az erődség súlyos fémkapuját.

Odabent jobbra indulunk, és rövidesen elérjük az említett projekt során létrehozott helyiségeket: két egykori szobát, valamint egy, a mai elvárásoknak megfelelő, akadálymentes mosdót.

– A munkálatokat az örökségvédelmi előírások betartásával végeztük. Nemcsak arra ügyeltünk, hogy megtartsuk az eredeti küszöbszintet, de arra is, hogy ahol hiányzott, az eredetire hasonlító ajtót készíttessünk. A mellékhelyiségben ugyanakkor kibontottunk és helyreállítottunk egy, az építés utáni évtizedekben befalazott, korabeli ablakot – magyarázza Deák Katalin, a fenntartó kft. munkatársa.

A két egykori szobában egyelőre csak az erőd makettje látható, de heteken belül a helyi képzőművészek alkotásait bemutató tárlat nyílik bennük.

– Rengeteg további tervünk van még: projektről projektre, pályázatról pályázatra fogunk pénzt szerezni a megvalósításukhoz – mondja Deák Katalin.

Az 1871 és 1877 között épült erődség ugyan nem volt harci események helyszíne, ám annál inkább a XX. század közepe emlékeinek hordozója: 1939 szeptemberétől 1941 márciusáig menekült lengyel katonák szállása volt, majd lengyel katonai internálótábor, munkaszolgálatos-laktanya lett. 1945-től raktárként használták az Öreg- és Újvárba, valamint a Monostori erődbe települt szovjet csapatok. A szocializmus évtizedei alatt cipőgyár és akkumulátorlerakat működött a területén, 1965-ben a helyi Klapka György Múzeum római kőtára költözött az egyik kazamatájába.

– A negyvenes évek végétől a hetvenes évek elejéig többtucatnyi család is lakott itt szükséglakásokban. Ez csak azután tudatosult bennünk, hogy az egyik látogatónk szerényen megemlítette, fiatal korában néhány évig itt élt. Még azt is megmutatta, pontosan hol – veszi vissza a szót Somogyiné Szili Nóra, és egy sötét folyosón távolodni kezdünk a rendbe hozott helyiségektől.

Egy első pillantásra csupasznak tűnő szobába lépünk: annak idején az itt állomásozó alakulatok egyik körletéül szolgált. A lábaink alatt húzódó, eredeti, megviselt, itt-ott felhullámosodott hajópadlóban jól látszanak a tábori ágyak lábai által hagyott bemélyedések. A falon a katonák szerelvényeinek tárolására szolgáló polcokat tartó falikarok egyidősek az erőddel. Az ablak előtt, a földön kopott zsák hever.

– A rajta olvasható felirat szerint a fekete-tengeri kikötővárosból, Konstancából származik. Bizonyára valamilyen ellátmányt juttattak benne Komáromba a Dunán, hogy aztán egy katona – hogy valamivel melegebbé, esetleg kevésbé huzatosabbá tegye a körletet – a szellőzőnyílásba tömje, ahol ma délelőtt bukkantam rá! – meséli lelkesen a szobában tevékenykedő férfi, Legát István, aki végzettségére nézvést műemlékfenntartó szaktechnikus, és most amatőr helytörténészként segíti a fenntartó munkáját.

Szavaiból kitűnik, hogy a helyiség további érdekességeket is tartogat:

– A falakon számos, az elmúlt csaknem százötven évben odapingált felirat olvasható – mondja, és rögtön meg is mutat néhányat.

Az ajtónyílásban, bal kéz felé köszöntés fogadja a belépőt: „Isten hozott!” A szemben lévő oldalon, jobbra figyelmeztetés áll: „Ne fecsegj!” Egy 1946-ból származó, dátummal ellátott feljegyzés pedig arról tájékoztat, szerzője mettől meddig volt az Igmándi erőd foglya. Másutt ilyen sorok betűzhetők ki: „Bujdosó magyarnak nincs többé háza.” Vagy: „Dalolhatsz már nekem, mezei pacsirta, / hadifogoly sorsát boldog Isten bírja.”

– A második világháború után feltehetőleg ide zárták a hadifoglyokat, és itt, az erődben határoztak a további sorsuk felől – ad lehetséges magyarázatot Legát István.

– Ezután alakíthatták ki a már említett szükséglakások egyikét. Úgyhogy azt tervezzük, hogy a következő projektünk egyikeként rekonstruáljuk ezt a lakást, vagyis helyreállítjuk azokat az állapotokat, amelyek az ötvenes–hatvanas években uralkodtak benne – mondja Deák Katalin. – És van még egy létesítmény az erődben, amellyel ugyanezt tervezzük.

Arra is kíváncsiak vagyunk, így magunk mögött hagyjuk a sötét folyosókat, és átvágunk a napfényben fürdő, jókora belső udvaron. Annak idején az alaki gyakorlatokat végző regruták masírozhattak rajta, most gondosan nyírott fű borítja.

Az udvar bal sarkában félig nyitott, masszív fémajtó fogad, fölötte felirat: légópince. A mögötte feltáruló helyiségben ismét bekapcsoljuk a mobiltelefonjainkat, hogy legyen némi fény, és nekilátunk, hogy beberangoljuk az egyre ereszkedő járatokat.

Miután elhaladtunk egy jókora, „Ivóvíz” feliratú fémtartály előtt, megbizonyosodhatunk róla, hogy a rozsdától megrágott kulcsok még a zárakban ülnek, és az ajtókon még olvasható, hogy annak idején milyen célra szánták a szobákat – „Férfi 00”, „Női 00”, áll például két egymás mellettin. A falakat derékmagasságig a szocialista épületek belső tereit meghatározó, krémszínű műanyag lambéria borítja, a padlót narancsvörös linóleum fedi.

– Itt nagyjából ugyanúgy maradt minden, ahogy a rendszerváltásig volt. Szeretnénk hát némi helyreállítást végezni, majd egy, a légópincékkel és általában a hidegháborús fenyegetéssel, polgári védelemmel foglalkozó tárlatot berendezni. Anyagának egy részét, például a bútorokat és egyéb berendezési tárgyakat már összeválogattuk, most az a legfontosabb teendőnk, hogy gondoskodjunk az áramszolgáltatás helyreállításáról, valamint a nedvesedés elhárításáról – mondja Somogyiné Szili Nóra.

Visszafelé tartva az udvaron ismét szemünkbe ötlik az a mállásnak indult, de még mindig robusztus betonfal, amelyre idefelé is felfigyeltünk. Rákérdezünk, mi az, és kiderül: a létesítmény újkori hasznosításának mementója.

– Egy időben autós mozi működött itt, arra a falra vetítették a filmeket – említi Legát István.

– Az utóbbi időben viszont itt forgatják őket: itt vették fel például a negyedik élő szereplős Asterix és Obelix-film, az Isten óvja Britanniát néhány jelenetét – teszi hozzá Deák Katalin.

– De egyéb érdekességek is vannak. Sértetlenül fennmaradt például egy komplett Monarchia korabeli katonai mosdó, ami kisebb épületgépészeti szenzáció – említi az amatőr helytörténész. – Mindennap felfedezek valamit, ami ámulatba ejt. Ez az erőd még él, még üzen!