Hirdetés

Hankó Balázs a tudomány napja alkalmából rendezett hétfői tematikus tábornapon tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a táborozókat a magyarságtudat, a sport, a kultúra, a tudomány szeretete és a lelkiség tartja össze.

Mint mondta, idén 9 milliárd forinttal támogatta az állam az Erzsébet-táborokat, hozzátéve, hogy az idei nyáron több mint 40 ezer gyermek nyaralhat a zánkai, a fonyódligeti és az erdélyi táborban összesen.

Hankó Balázs elmondta azt is, hogy az Erzsébet-táborok körébe került a zalaszabari helyszín is, ahol gyógyító táborokat tartanak.

A tábor hatodik, vasárnaptól péntekig tartó nyári turnusában 3 ezren vesznek részt.

Korábban írtuk

A tárcavezető hozzáfűzte, hogy mintegy háromezer külhoni magyar fiatal is érkezik idén nyáron a Balatonhoz táborozni.

Az Erzsébet-táborokban a gyermekek biztonságát felkészült felügyelet és professzionális védelmi rendszer biztosítja – mondta.

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy korábban a jelentős állami támogatásnak köszönhetően újíthatták fel a táborhelyeket.

Az egyházi háttér lehetővé teszi az értékek képviseletét és közvetítését – mondta.