Fotó: MTI/Máthé Zoltán, archív
Hirdetés

Gulyás Gergely ugyanakkor úgy vélte, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnöke enyhítheti az unió megosztottságát. Közölte, a megválasztott elnök alkalmas arra, hogy jól vezesse a bizottságot, konszenzust teremtsen a tagállamok között, hogy jól meghatározza az unió közös értékeit és enyhítse a közösség megosztottságát.

Gulyás Gergely annak kapcsán beszélt erről, hogy csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben négyszemközti találkozón vesz részt Ursula von der Leyennel. Megerősítette: a magyar kormány továbbra is bizalommal van a megválasztott bizottsági elnök iránt, és az első benyomások is pozitívak a november 1-jén hivatala lépő új elnökről.

Kijelentette azt is: a távozó bizottság láthatóan az eddigi politikája bebetonozására törekszik a hátralévő néhány hónapjában, ez látszik abból is, hogy megtámadta azokat a magyar törvényeket, amelyek a migráció ellen hatnak.

Gulyás Gergely szólt az Európai Unió Bíróságának e heti döntéséről is: ez a bíróság számára olyan lehetőséget adott, amelyet a magyar jog nem biztosít, vagyis, hogy érdemben változtasson meg egy menekültügyi hatósági döntést.

Ahogy fogalmazott, ez azt jelenti: ma az Európai Unió jogára hivatkozással, de közvetlen normatív tartalom nélkül bővítik azokat a lehetőségeket, amelyekkel valaki akár visszaélésszerűen is menekült státuszt kaphat.

A miniszter egy konkrét esetet említett, amikor egy büntetett előéletű orosz állampolgárnak adott igazat az unió bírósága a magyar állammal szemben.

Azt mondta: a döntésből le kell vonni a következtetéseket, az ugyanis akár jogalkotási feladatokat is felvethet, amellyel kapcsolatban az igazságügyi miniszternek kell eljárnia.

Angela Merkel német kancellár augusztus 19-én, a Páneurópai Piknik 30. évfordulójának megünneplésére érkezik Magyarországra – válaszolta egy másik kérdésre. Hangsúlyozta: a piknik a rendszerváltás szimbolikus eseménye, amelynek jelentősége azóta csak nagyobb lett. A rendezvényen – amelyre a német kancellár már korábban jelezte részvételét – ökumenikus istentiszteletet tartanak, amelyen Angela Merkel és Orbán Viktor is beszédet mond.

Gulyás Gergely ismertette, hogy a kormány kedden az utolsó ülését tartotta a nyáron, legközelebb augusztus 21-én ül össze.

Úgy tűnik, az ellenzéki politizálás egyre inkább becsületsértésből és rágalmazásból merül ki – válaszolta a miniszter arra a felvetésre, amely szerint Mészáros Lőrinc „visszaadja a pénzt” Orbán Viktor miniszterelnöknek azzal, hogy édesapjától bérel golfpályát. Gulyás Gergely hozzátette: a kormány nem foglalkozik üzleti kérdésekkel. Ugyanakkor nem érti, egy piaci alapú bérléssel kapcsolatban miért fogalmazódnak meg vádak.

„Én a saját munkámat nem tudnám Teneriféről ellátni” – válaszolta az MSZP volt elnöke, Tóbiás József elutazását firtató felvetésre Gulyás Gergely. Hozzátette: elsősorban az MSZP-frakciónak kell dönteni arról, náluk mi minősül igazolt hiányzásnak, „az én frakciómban elképzelhetetlen, hogy bárki is egy hónapig hiányzást igazoljon”.

A miniszter a reptéri rossz állapotokkal kapcsolatos felvetésre megismételte: a légi kikötő a legnagyobb haszonnal a legpocsékabb szolgáltatást nyújtja, „a legjobb lenne, ha elmennének innen” – mondta a Budapest Airport fenntartóira.

Gulyás Gergely kijelentette: axiómának tartja, hogy egy annyira exportvezérelt országnak, mint Magyarország, szüksége van tengeri kikötőre – válaszolta arra, a trieszti kikötővásárlásról készült-e hatástanulmány.

A tárcavezető kérdést kapott arról, a Hableány katasztrófája után szó van-e a hajózási szabályok felülírásáról. Azt mondta: Erre akkor kell visszatérni, ha lezárul az ügyben a hatósági és a büntetőeljárás.

A kórházak klimatizálásáról kijelentette: az ország gazdasága azt megengedi, hogy a műtők mindenhol légkondicionáltak legyenek. Ha ez nincs így, abban a kórház vezetőjének is van felelőssége, segítséget kell kérni az egészségügyi ellátótól, a tárcától, végső soron a kormánytól – mondta.

Jelentős előrelépés a foglalkoztatás területén

Jelentős előrelépés történt a foglalkoztatás területén Magyarországon, 2010 óta mintegy 850 ezerrel többen dolgoznak – mondta Gulyás Gergely.

A miniszter közölte: az előző napi kormányülésen áttekintették a legújabb gazdasági adatokat, a KSH adatai alapján az látszik, hogy a 20-64 év közöttiek foglalkoztatási rátája 75,2 százalékra nőtt, ugyanez az adat a 15-64 éves korosztályban 70 százalék.

A legkedvezőbb a helyzet a Nyugat-Dunántúlon Budapest után – mutatott rá Gulyás Gergely. Hozzátette: bár vannak területi különbségek, ezek azt mutatják, milyen tartalékok vannak még a rendszerben. 

A miniszter beszámolt arról is, megjelent az a kormányhatározat, amely 32 milliárdos többletet biztosít innovációs és kutatási célokra az akadémiai kutatóhálózat átalakításához kapcsolódva.

Döntöttek arról, hogy a rokkantigazolványt a jövőben a lejárat előtt nem 30, hanem már 90 nappal lehet igényelni – ismertette.

Kérdésre azt mondta: ma sem tudnának jobb döntést hozni, mint azt, hogy Trócsányi Lászlót jelölik az Európai Bizottságba. A kormányfő csütörtöki, Ursula von der Leyen, új bizottsági elnökkel való találkozójáról, közölte: bármiről szó lehet, hiszen négyszemközti megbeszélés lesz, de tiszteletben tartják, hogy az elnök hatásköre az unió kormányának, az Európai Bizottság összeállítása.

Trócsányi László a Fidesz-KDNP lista vezetője volt, amely lista egy máltai után a második legjobb eredményt érte el az unióban, vagyis a biztosjelölt mögött valós társadalmi támogatás áll – jelentette ki.

A 7-es cikkellyel kapcsolatos eljárásról azt mondta: minden kérdésre szívesen válaszol a kormány, de itt „politikai boszorkányüldözésről van szó, aminek semmilyen alapja sincs”. Arra a kérdésre, Frans Timmermans felelhetne-e alelnökként a bizottságban a jogállamiságért, vagy a magyar kormány szívesebben látna-e egy térségbeli jelöltet, kijelentette: a kabinet tiszteletben tartja a bizottsági elnök döntéseit, a cél, hogy Európának olyan kormánya legyen, amely Európa érdekében irányítja a bizottságot. Az elmúlt öt évben számos pozícióban ezzel épp ellentétesen léptek fel, és szerinte „Timmermans minden szempontból ebbe a körbe tartozik”.

A bizottság korábbi levelére azt a választják adják majd – közölte egy további felvetésre -, hogy semmilyen éheztetés nem zajlik a tranzitzónában, az eljárás alatt mindenki kifogástalan ellátást kap. A zóna nem zárt, bármikor elhagyható, csak nem Magyarország felé. Hozzátette: azt ugyanakkor rossz néven veszik, és változást remélnek az új bizottság megalakulásától, hogy amikor Magyarország és Európa külső határait védik, akkor nem anyagi és politikai támogatást kapnak, hanem méltánytalan, minden valóságot nélkülöző kritikát és politikai köntösbe öltöztetett véleményeket. Megerősítette: azt szeretnék, ha következő hétéves költségvetésben határvédelem kifejezés szerepeljen, és a vonatkozó költségeket legalább részben térítsék meg.

Az orosz fegyverszállítmány Magyarországon történő átengedéséről – amit korábban Románia megtagadott – azt mondta: az, hogy valaki Magyarország légterébe belépjen, bejelentési kötelezettséggel jár, és mivel nem katonai-légi járműről volt szó, így egyéb engedélyezési eljárásra nem volt szükség. Ennek alapján Magyarországnak jogi lehetősége nem lett volna, hogy megtiltsa a szállítást – fűzte hozzá a miniszter. 

Arra, hogy a Fidesz továbbra is marad-e az Európai Néppárt tagja, 50 százalék körüli esélyt látott. Hosszú távon a néppártnak kell jövőt választani, és az egyben döntés a Fidesz tagságáról is. Ugyan a néppárt még a legerősebb pártja Európának, de 1979 óta most a leggyengébb eredményt érte el az EP-választásokon – jegyezte meg.

Arra a felvetésre, hogy a szeptember végi Fidesz-kongresszuson újraindul-e az alelnöki posztért, vagy Varga Mihály és Lázár János esetét alapul véve, ő sem lesz-e alelnök, azt mondta: a korábbi példákból azt következik, hogy ősszel vagy már nem lesz miniszter, vagy nem lesz a Fidesz alelnöke. Ugyanakkor ma nincs jele annak, hogy a kormányfő addig kormányátalakítást tervezne – tette hozzá. A kérdésre, hogy Kósa Lajost ideális jelöltnek tartaná-e, úgy válaszolt: kiváló embernek tartja, aki korábban is volt alelnök, és sokszorosan bizonyította alkalmasságát. Megjegyezte: a Fidesz ma kiemelten a legjobb helyzetben van, ha alkalmas jelölteket kell keresni.

Orbán Viktor közelmúltbeli fapados légi járatokkal történő utazásairól azt mondta: a miniszterelnök azt a gyakorlatot követi, amit az elmúlt években is folytatott, és nem érti azt az értetlenséget, amit a sajtóban tapasztal ezzel kapcsolatban . Ha a miniszterelnök turista, eldönti, hogyan kíván utazni – szögezte le.

A Microsoft-beszerzés esetleges vizsgálatát illető felvetésre azt mondta: a magyar hatóságoknak semmilyen vizsgálatról nincs tudomása.