Fotó: MTI/Katona Tibor
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter (k), mellette Fűrész Gábor, a Századvég kuratóriumának elnöke (j) és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, moderátor (b) az EUdüsszeüsz – Mit akarnak az európai emberek? című pódiumbeszélgetésen
Hirdetés

Bóka János szerint az európai döntéshozók alapvető stratégiai kérdésekben szembemennek a többségi akarattal, mindezt úgy teszik, hogy „politikai ellenkampányon keresztül a közösségből kirekesztik azokat, akik velük ellentétesen a többség véleményét képviselik”. Rámutatott: ez a viselkedés nem a véletlen műve, hiszen maga az európai integráció sem „egy demokratikus ötlettől vezérelt projekt, hanem elitvezérelt”.

A tárcavezető szerint az Európai Unió „egy demokratikus projekt nagy hiányokkal”, amit eddig elfedett az a tény, hogy a közemberek véleménye nem sokban különbözött a döntéshozókétól, ám a helyzet mára gyökeresen megváltozott. Úgy vélte, a tagállami demokráciákkal összevetve az unió működése antidemokratikus, mert nem a többségi akarat érvényesül, hanem azt „antidemokratikus módon leverik”.

Bóka János a migrációs válság uniós kezeléséről azt mondta, az az „állatorvosi ló”, a problémák kezelésére a migrációs paktum nem alkalmas. „A migrációt övező hisztéria mára eljutott odáig, hogy sok kérdésben, például zöld átmenet, háború, az európai elit véleményétől büntetlenül nem lehet eltérni” – mondta.

A miniszter a jogállamisági retorziók kapcsán kifejtette, hogy azokkal leginkább a legnagyobb nettó befizető tagállamok értenek egyet, a többi ország szerint nem jogosak. Szerinte ez azt jelzi, hogy az egységes belső piac nem kívánt negatív mellékhatásait ellensúlyozó kohéziós politikát finanszírozó államok szeretnék csökkenteni terheiket, vagy olyan elveket követelnek, amelynek ők is kedvezményezettjei lehetnek. Ezt senki sem vállalja nyíltan, ezért jogállamisági köntösbe burkolva megvonják a kohéziós támogatásokat – fűzte hozzá.

Korábban írtuk

Bóka János azt mondta, „az európai együttműködés magában hordja a lehetőséget, miszerint együtt erősebbek lehetünk, mint külön-külön, miközben együtt is megmaradhat mindenki olyannak, amilyen maga szeretne lenni”, ám véleménye szerint ehhez az EU-nak és intézményeinek is változni kell.

Fűrész Gábor a Századvég kuratóriumának elnöke az Európa-projekt kutatás eredményeivel kapcsolatban kiemelte: a nagy kérdésekben Magyarország nincs elszigetelve, ezt a számok tökéletesen alátámasztják. Mint mondta, az európai politikai elit és az európai választópolgárok véleménye gyökeresen eltér szinte minden kérdésben.

Úgy vélte, az Európai Unió nem más, mint „egy birodalomszerű építkezés, ami le van öntve demokráciasziruppal”, azonban az EU föderális állammá alakulása csak álom marad, hiszen míg az Egyesült Államok több száz éve működik így, addig Európában sokkal több nemzettel, még több nációval szinte lehetetlenség ezt megvalósítani.

Rámutatott, hogy Portugália kivételével mindenki negatívan látja a migrációs helyzetet, a többség szerint nőtt a bűnözés, a vallási konfliktusok és csökkent a biztonság, ezért ellenzik a migrációs paktumot és fontosnak tartják a határok védelmét a bevándorlás csökkentése érdekében.