Az európai huszár

A ‘90-es években a Veszprémi Sándor Huszárok Lovas Klubjának vezetője, Abonyi Gábor egyik meghatározója volt az akkor mozgalommá fejlődő ‘48-as katonai hagyományőrzésnek. Az ő révén az ország határain kívül is megmérettethetett a XX. századi magyar huszárság. Szoros kapcsolatban állt az akkoriban tizenhat európai országot tömörítő Európai Katonai Hagyományőrző Szövetséggel.

Én 1990 nyarán találkoztam először Gáborral Veszprémben, és arra kértem, hogy csapatával kapcsolódjon ahhoz a formálódó szövetséghez, amelybe ekkor már négy csapat is jelezte részvételi szándékát. A Történelmi Lovas Egyesület, a Váci Huszárbandérium, a Jász Lovas Bandérium és a Balaton-felvidéki Radetzky Huszáregyesület. Gábor beleegyezett, s hamarosan Európa Unió Magyar Lovastagozat néven – öt alapító tagegyesülettel – megalakítottuk az új szervezetet, amely később, 1996-tól, Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség néven ismert.  

Az új szövetségben Gábort választottuk meg főtitkárnak, a külügyekért felelős tisztség birto-kosának, az európai szervezetben pedig ő lett a magyarországi összekötő tiszt. Ennek kapcsán se szeri, se száma nem volt a külföldi meghívásoknak, főleg Oroszországba, Lengyelországba, Németországba, Ausztriába, Csehországba és a határon túlra, a Felvidékre.

Gábor kitűnően tudott németül, jó kiállású, határozott fellépésű ember volt és elfogadható szinten ismerte a huszárság történelmét. Ennek is volt köszönhető, hogy Friedrich A. Nachazel főtitkár, az európai szövetség antwerpeni küldöttgyűlésén őt javasolta utódjának. Így lett ő 1998 és 2001 között az Európai Katonai Hagyományőrző Szövetség főtitkára.

---

Abonyi Gábor h. ő. huszárezredes

Gábor rendszeresen lovagolt, bejárta Európát, versenyezve, tanulva és tanítva. Beleásta magát az európai lovas történelembe, közben megtanult körmölni, patkolni, nyerget és kantárt varrni, de szabni és kovácsolni is. Elsajátította a terápiás lovaglást, a fogathajtást és ezzel együtt talán mindazt, ami a ló és ember közötti több évezredes kapcsolat alapja.

A Nemesvámosi Huszár Galéria elnökeként, annak felépítőjeként és gondozójaként teret adott a magyar katonai hagyományok egy sajátos életút mentén való megismertetésére, amit tekinthetünk útmutatónak is a jelen és a jövő katonai hagyományőrző nemzedékei számára.

Gyermekei: Réka (1978), Petra (1980), Gábor (1988), Sára (1989), Dalma Barbara (2004);

Iskolái: Jurisich Miklós Gimnázium (Kőszeg – 1968); Autógépész Technikum (Budapest – 1972); Élelmiszeripari Főiskola üzemszervező szak (Göd – 1975); Építőipari Technikum (Székesfehérvár – 1983)

Tisztségei a nemzeti és nemzetközi katonai hagyományőrző szervezetekben:

1991–2001: A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (1996-ig Európa Unió Magyar Lovastagozat) főtitkára

1998–2001: Az Európai Katonai Hagyományőrző Szövetség főtitkára

2003–2007: A Magyar Hagyományőr Világszövetség főtitkára Hat országban – köztük a Vatikánban is – 72 kitüntetést kapott. Legbüszkébb a Honvédelemért I. érdeméremre volt. Kiemelendő még: Szent Hubertus Lovagrend Kiskeresztje (Ausztria, 1996), Teuton Lovagrend Nagykeresztje (Németország, 1999), Pro Comitatu-díj (Posztumusz)

Legjelentősebb önálló rendezvényei:

1991: Hadtörténeti Egyesületek Európai Találkozója Veszprémben

1993: Veszprém-Lipcse huszárhagyományőrző lovastúra gr. Széchenyi István emlékére

2004: Lyon-Róma huszárhagyományőrző lovastúra VII. Piusz pápa és Horváth Nepomuki János emlékezetére

„Végül is nem Borogyinóban szeretnék meghalni!” – történetek Gábor után szabadon

A magyar-osztrák közös múltból fakadóan Gábor és csapata 127 nemzetközi hagyományőrző találkozón vett részt. Habsburg esküvőkön, évfordulókon, a Habsburg család által szervezett eseményeken, de voltak Kanadában is. Később a magyar és nemzetközi kapcsolatokat az is felpörgette, hogy Gábort az 1990-ben alapított Európai Katonai Hagyományőrző Szövetség főtitkárává választották, s egyben ezredessé léptették elő 1998-ban Antwerpenben.

Moszkvából Borogyinóba: Még ezt megelőzően, a ’90-es években, Moszkvában tartotta éves küldöttgyűlését az európai szövetség. A magyar küldöttség tagjai Abonyi Gábor, dr. Bálint Ferenc, Fülöp Tibor Zoltán és Vasas Zsolt voltak. A találkozó az oroszországi Hadtörténeti Múzeumban zajlott, és éktelenül unalmas volt. Nem úgy, mint az az ötlet, amellyel az orosz szervező, Szevcsenkó bajtárs állt elő, aki amúgy Afganisztánt is megjárta. Azt javasolta, hogy a tervezettek ellenére ne másnap, hanem még aznap induljon el a nemzetközi küldöttek csapata Borogyinóba, merthogy „nyedaleko”, mindössze csak 120 km. A küldöttek közül többen érdeklődtek a szociális lehetőségek iránt, saját „pakk” nem lévén hirtelenjében, de a „fűtés a sátorban a kardod” kijelentés után minden delegált érzékelhette lehetőségeinek határait. Ily körülmények között érkezett meg a magyar különítmény is a borogyinói táborba – kilépve az Ikarus buszból, éppen egy tábortűz körül melegedő francia alakulatba „botolva”. Amikor a napóleonisták megtudták, hogy magyarok botlottak beléjük, a barátságnak számtalan folyékony jelképét vonultatták fel – erősítendő a barátságot. A magyar küldöttség ebben nem talált hibát.

Az orosz táborban: Az orosz táborba átgyalogolva minden kezdődött elölről. A pohárköszöntők, s az érdeklődés, hogy mit lehet itt enni. Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a táborban tevékenykedett „minden orosz huszárok anyja” – fajsúlyát tekintve is ezredes lehetett – aki magyar kérésre terülj-terülj asztalt csinált a „hadtápjukban” lévő Glóbus konzervekből. Az akkor még jóféle magyar termékek elfogyasztása után többször is inni kellett a barátságra.

Másnap a csatában: Gábornak is rohamban kellett lóháton támadni a franciákat. Az imitálás látványosan sikerült, mert a 150 ló alatt a robbanó hanggránátok hatására 40 ló lovas nélkül rohant tovább. Gáborban itt érett meg a gondolat, hogy ő végül is nem Borogyinóban szeretne meghalni. Ennek a koncepciónak adott nyomatékot az az ágyúlövés, amely nem akkor dördült el, amikor az orosz tüzér gondolta, és ez az egyik szemébe került.

Azért ez grandiózus volt: Mintegy 1500 fő vett részt a csatabemutatón, jó 200 000 néző előtt. Hagyományőrzők szerte Európából, orosz kadetiskolák növendékei, korabeli ágyúk arzenálját felvonultató tüzérütegek, a lovasság mindhárom osztálya és a sokszínű gyalogság. Minden helyi sajátosság ellenére fergeteges volt.

„Az én kozák Istenem legyen Önnel és Önökkel!”A csatabemutató után, egy doni kozák széles nagy tányérsapkájában állt Gábor elé, és azt mondta tisztelgés közben: Ezredes Úr! Az atamán elvárja, hogy tiszteletüket tegyék táborában! Kérem, hogy kövessenek! Az atamánnal való találkozás alkalmával hamar kiderült, hogy Aspernnél már találkoztak – természetesen erre is inni kellett! Az atamán behozatott egy orosz, zöld lőszeres ládát, melynek tetejét csizmája lendítésével nyitotta fel. Benne tizenkét üveg vodka volt, de pohár nem. Így történhetett, hogy mindenkire jutott egy-egy üveg. A kis magyar küldöttség azonban éhes is volt. Kérdezte is Gábor az atamánt: valami étek – zakuszka – van-e a vodkához? Természetesen – volt a válasz. Két doni kozák egy míves sütőládában, faszénen pirított 60 kilós harcsát hozott kisütve, forrón! Fenséges étek volt, így hát Gáborék ellakmároztak volna még egy darabig, de Vasas Zsolt bajtárs szólt, hogy menni kell, mert „megy a buszunk”! Búcsúzás, köszönetnyilvánítás, majd a kozák bajtársak meghívása Magyarországra. (Azóta többször jártak Magyarországon.)

A buszra felszállva, egy doni kozák elé ugrott az autóbusznak és megálljt parancsolt. A vezető kinyitotta az ajtót, a kozák fürgén felugrott és levette fejéről a tányérsapkáját. Gábor elé állt és azt mondta: Ezredes Úr! Az én kozák Istenem legyen Önnel és Önökkel! Tányérsapkáját Gábor fejébe húzta és távozott. Ez a doni kozáksapka a Huszárgaléria megbecsült tárgya lett.

Fényképek Abonyi Gábor „az európai huszár” életéből

Lipcse – Austerlitz – Moszkva

A Sándor Huszárok Lovas Klubjának első nemzetközi lovastúrája 1993-ban volt, amikor gróf Széchenyi István huszárkapitány emlékére, 28 nap alatt lovagolták végig a Veszprém – Lipcse útvonalat. Nem túl közismert, de gróf Széchenyi István parancsőr-tisztként vett részt Lipcsében a Napóleon elleni „népek csatájában”.

Balról jobbra: Vajai László, a második huszár nevét nem tudom, a zászló mögött László Tibor, Kaszás Tamás, Juhász Anita, Varju Tibor és Abonyi Gábor.

Gábor 1990-ben már járt Austerlitzben. Neki köszönhetjük, hogy „kinyílt“ előttünk a külföld. Megérkeztünk pénteken, beszállásoltunk és irány valamelyik söröző, ahol találkozhattunk a külföldi bajtársakkal. Reggel nyárson sült ökröt ettünk, majd megvívtuk az austerlitzi csatát – mi magyarok, csehek, osztrákok, oroszok, franciák, hollandok és belgák. Ma a katonai hagyományőrzők új nemzedéke jár Morvaországba, Slavkov u Brna falujába, Austerltzbe.

Moszkvában az Európai Katonai Hagyományőrző Szövetség küldöttgyűlésén Abonyi Gábor, mint e nemzetközi szervezet magyarországi összekötő tisztje még és magam, mint ugyanezen nemzetközi szervezet sajtóhivatalának vezetője, képviseltük Magyarországot.

Balról: Guido Amoretti elnök, Friedrich A. Nachazel főtitkár, orosz nemzetiségű tolmácsunk, nevére nem emlékszem, Abonyi Gábor, Fülöp Tibor Zoltán és egy mindig dohányzó orosz bajtárs.

Lyon, Róma, Pisa

A Kolosszeum mellett Rómában, miután a középen álló idegenforgalmi hagyományőrző centurio belátta, hogy pénzt kérni ezért a fényképért neki csak annyira lehet indokolt, mint Gáboréknak. Így egy kurta viszály után kihozták a dolgot nullszaldóra. Balról jobbra: Abonyi Gábor, a centurio, akinek nevét nem ismerem és Pajer Márton.

A képen az olasz építészet világhírű építménye, a pisai ferde torony előtt, a 2. évezred legsikeresebb könnyűlovasságának, a magyar huszárságnak a hagyományőrzői láthatóak.

Állnak balról jobbra: Pater Tomas, Horváth József, Pajer Márton, Kósa István; gugolnak: Kiss János, Abonyi Gábor, Schönig Dóra és Bitmann József.

A Földközi-tenger partján, Viareggio, Korzikával szemben a Lyon-Róma lovastúrán.

Lovon balról jobbra: Bittmann József, Kósa István, Abonyi Gábor, Schőnig Dóra – elől áll: Kiss János

A napóleoni fogságból Rómába hazaérkező VII. Piuszt a Radetzky huszárok egy százada biztosította útja során. Vezetőjük Horváth Nepomuki János volt, akiről később János vitézt mintázta Petőfi, s aki a hidegtől vacogó pápát saját köpenyével és mentéjével takarta be. A lovastúra ennek emlékét idézte.

A magyar huszárok 2004. június 4-én érkeztek a vatikáni Szent Péter térre, ahol II. János Pál pápa „Isten hozta a magyar huszárokat!“ köszöntéssel fogadta őket. Abonyi Gábor a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. által készített és felajánlott „Kardját néző huszár“ szobrot adta át őszentségének.

A képen Pater Thomas, hg. Esterházy Antal, Abonyi Gábor, Kickinger Zoltán, Bálint Ferenc és Kiss János, valamint elöl II. János Pál pápa.

Egy egész busznyi csapattal utaztunk 2004-ben Rómába és a Vatikánba, a Károly Király Imaligát segítve, támogatva. Részt vettünk a Szent Péter téren celebrált szentmisén, ahol is az utolsó apostoli királyt, IV. Károlyt avatták boldoggá. Gábor itt sem lehetett ló nélkül. Külön szervezésben, hetedmagával vonult be lóháton, egyenruhában, fegyverzettel (karddal) a vatikáni szertartásba. Felsorakoztak az azóta szentté avatott II. János Pál pápa tiszteletére és a boldoggá avatás ünneplésére. Nagyon büszke volt arra, hogy több mint kétszáz év után a magyar huszárok törték meg azt a nagyon szigorú szabályt – igaz, csak erre az alkalomra -, hogy fegyverrel senki nem léphet a Szent Péter térre, a Szentatya közelébe. Mivel erről nincsen fényképem, mellékelem ezt a kerékpáros képet. Egy Rómában bicikliző magyar huszár legalább akkora kuriózum, mint a pápa előtt felsorakozó magyar lovas huszárok – na persze egészen más az üzenete. Más súllyal vetül a magyar kultúra és a magyar katonai hagyományőrzés történetébe.

Tavaszi Emlékhadjárat

Az 1994-es Tavaszi Emlékhadjáraton. Gábor kezében egy üveg Zwack Óbester pálinka. Nem véletlenül. Mert ebben az évben a Zwack Ház támogatta a rendezvényt, a legvitézebb huszárról, báró barbácsi és vitézvári Simonyi Józsefről, vagyis Simonyi óbesterről elnevezett pálinka népszerűsítésének fejében.

Az 1994-es Tavaszi Emlékhadjáraton Gábor egy ágyúmozdonyon utazik Jász-jákóhalmáról Jászberény irányába, miközben a szürkemarha szarvából készült ivókürtből gyümölcsnedvet iszogat. Az ivókürtre az alább olvasható Sárosy Gyula versidézetet írta készítője:

„Az ellen ágyúja haraggal mormogja,

Hogy az öreg huszárt a golyó sem fogja,

Sőt, ha elesnék is, nem hal meg egészen,

Mert az örökélet áll számára készen.”

Abonyi Gábor állandó résztvevője volt a balatonfüredi Anna-bálnak és 2015-től az ő agyújának lövésével indult a Kékszalag Nemzetközi Balatonkerülő Vitorlásverseny. Ez az ágyú most, felújított állapotban Palóznakon található.

Több nemzedék gyermekei gondolnak vissza hálás szívvel rá, mert általa ismerkedhettek meg a lovak szeretetével, a természettel egységben való létezés csodálatos világával, és azzal a tudattal, hogy az embernek semmi sem lehetetlen, csak akarnia kell céljai elérését.