Fotó: MTI/AP/Olivier Matthys
Hirdetés

Beszámolójukban felidézték, hogy az európai parlamenti (EP-) választás után a csúcsjelölti rendszerrel kapcsolatban – főleg a liberálisok részéről – erős kifogások fogalmazódtak meg, és kiderült, hogy a néppárti Manfred Webernek a tapasztalatlansága miatt nincs meg a támogatottsága az Európai Bizottság elnöki pozíciójára. A visegrádi négyek (V4) is kritizálták őt, mert nem tiszteli a közép-európai országokat, ezért alkalmatlannak tartották a német politikust – emlékeztettek.

Kifejtették: Weber „bukása” után a múlt héten Oszakában tartott G20-csúcstalálkozón született egy megállapodás Emmanuel Macron francia elnök – mint a liberálisok egyik fő vezetője -, az európai szocialisták részéről Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök és a néppárti Angela Merkel német kancellár között. A megállapodás lényege az volt, hogy Webert „leveszik”, a néppárt elengedi a bizottsági elnöki posztot. „Merkel megígérte, hogy ezt a néppárt el fogja fogadni”, és a szocialista Frans Timmermans lesz a bizottsági elnök-jelölt. Ezt a döntést Soros György is támogatta, hiszen Timmermans Soros embere, és a tervek szerint a Soros NGO-kat így a bizottságon keresztül tudják majd finanszírozni. Itt több milliárd euróról van szó, ráadásul Soros így bele tudna szólni az európai pénzügyi és gazdaságpolitikába is„ – fogalmaztak, hozzátéve: a megállapodás értelmében így Manfred Weber kapta volna az EP-elnöki tisztséget, a liberálisok pedig az Európai Tanács elnöki posztját.

A nyilatkozó delegációtagok szerint a probléma ott kezdődött, hogy vasárnap délután Brüsszelben a néppárt fellázadt Merkel ellen, és mind az elnökség, mind a ”summit„ leszavazta az ”Oszaka-megállapodást„, amely így mindössze két voksot kapott a pártcsaládban, egyet Angela Merkeltől, egyet pedig Frank Engel luxemburgi EP-képviselőtől. ”A néppárt fellázadt Merkel és az Oszaka-megállapodás ellen„ – értékelték a történteket.

Azt is fontosnak tartották megemlíteni, hogy a néppárt kötött mandátumról döntött, mégpedig arról, hogy nem szabad elengedni a bizottsági elnöki posztot, azaz nem kérik az EP-elnöki tisztséget, mert az Európai Bizottság elnöki pozíciója fontosabb.

Angela Merkel azonban a néppárt döntését figyelmen kívül hagyta az Európai Tanács ülésén, és szembement a döntéssel, lesöpörte azt. A német kancellár az ”Oszaka-megállapodást„ képviselte – idézték fel az EU-csúcson történteket, hangsúlyozva, hogy a V4-ek és Giuseppe Conte olasz miniszterelnök – összesen mintegy 130 millió európait képviselve – határozottan szembementek ezzel, és a néppárti miniszterelnökök is lázadtak.

Megjegyezték: volt egy olyan pillanat, amikor Merkel azt hitte, sikerült meggyőznie a néppártot, mert felajánlotta, hogy az EPP megkaphatja az Európai Tanács elnöki posztját két és fél évre az ötből, de végül ehhez sem volt meg a szükséges többség, így Merkel és Macron az ülés elhalasztását kérte keddre.

A magyar delegációtagok azt is kiemelték, hogy volt jelentősége Orbán Viktor néppártnak szóló levelének, amelyben azt írta a kormányfő, hogy súlyos, sőt történelmi hibát követne el az Európai Néppárt, ha támogatásukkal Frans Timmermans lenne az Európai Bizottság elnöke.