Bakondi György felidézte: az EP által szerdán elfogadott migrációs csomag jogszabályaiban „sokak számára ismerős elképzelések” köszönnek vissza, mivel Brüsszel már több ízben kísérletezett kötelező kvótákkal. „Ezt most úgy hívják, hogy kötelező szolidaritás” – fogalmazott a főtanácsadó.

Hirdetés

Ismertette: a rendeletben foglalt tervek szerint egy brüsszeli központ határozná meg, hogy az egyes országokban – így Magyarországon is – milyen befogadókapacitású migránsgettókat kellene létrehozni, illetve döntenének arról is, hogy milyen ütemben bírálják el a menekült tömegek kérelmeit a tagállamok.

Magyarországnak a migránsok 28 százalékát kellene befogadni – mutatott rá Bakondi György, aki beszámolt arról is, hogy a befogadás kritériumainak nem megfelelő menekülteket a magyar adófizetők pénzén kellene visszautaztatni a hazájukba.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy ha Magyarország megtagadja az illegális migránsok befogadását, akkor személyenként 8-9 millió forintnak megfelelő eurót kellene fizetnie. „Kétségtelenül büntetésről van szó” – állapította meg.

Korábban írtuk

Bakondi György elmondta: a migrációs paktum egyik szabálya kimondja, hogy az Európába irányuló migrációt segítő civil szervezetek büntetőjogilag nem vonhatók felelősségre. Így a Soros-szervezeteket nem lehetne felelősségre vonni a határsértők segítéséért, miközben „egy sima állampolgár” ugyanezért büntethető lenne – magyarázta.

A belbiztonsági főtanácsadó kitért arra is, hogy a paktumról szóló szavazásnál számos képviselő nem értett egyet az abban foglalt elgondolással, de a pártcsaládjuk választási érdekei miatt tartózkodtak.

Nagy kérdés, hogy amikor a tanács elé kerül a végleges döntés, akkor mi lesz a kormányok álláspontja – jegyezte meg Bakondi György.