Az idő, ami hátravolt még

– Miért kellett titkosítani a kormányülések anyagát? Talán jobb lett volna, különösen azokban az időkben, ha ismeri ezeket a közvélemény…

– Ebben a kérdésben több mint 150 éves hagyományt követett az Antall-kormány. Amúgy a titkosítás sosem volt végleges, egy idő után megismerhette az ülések anyagát a közvélemény. Egyébként már akkor felvetődött bennem a gondolat, hogy jobb lenne, ha mindent az emberek elé tárnánk. Végül így született meg a két kötet ötlete is, szerettem volna, ha a társadalom megismeri, hogy valójában miként gondolkodott, hogyan közelített a problémákhoz és egyáltalán milyen ember volt Antall József, a demokrata államférfi. Harminc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez a tervem révbe érjen. Természetesen nemcsak Antall József portréját rajzolja meg a két kötet, megmutatja azt is, milyen érvek, stratégiai elgondolások alapján hozta meg döntéseit az akkori kormány, élén a miniszterelnökkel. Egyetértek azzal, hogy ha már akkor megismerhette volna a közvélemény a kormányülések valóságát, akkor nem az a torzított kép alakul ki Antall Józsefről és kabinetéről, amit az ellenzék, a sajtó és a köztársasági elnök festett róla. Az emberek felismerték volna a miniszterelnök emberi és politikai nagyságát.

– Sokan kezdték úgy érezni akkor, hogy csak magyarázat a kötetekben is szerepelő kamikazekormány kifejezés. Mentegetőzés a balfogások, a tehetetlenség okán. Csalódtak az emberek, azt hitték, hónapokon belül eléri az ország az osztrák életszínvonalat…

– Nem, nem magyarázat, és nem is üres szlogen volt, amúgy már a miniszterelnöki szűzbeszédben is elhangzott ez a kifejezés, Antall József az ország csődközeli állapotára, a szinte legyűrhetetlen nehézségekre és a kormány önfeláldozó küldetésére utalt. Más kérdés, hogy a közvélemény nem hallhatta a szűzbeszédnek azt a részét, amelyben a kifejezés szerepelt. A tévé vezetése ugyanis félbeszakította annak közvetítését, és átkapcsolt a BL-döntőre. Egyébként már 1990. május 23-án, a kormány alakuló ülésén is elhangzott az ominózus kifejezés, utalva arra, hogy olyan nehéz feladatokra, olyan fájdalmas lépésekre vállalkozott a kabinet, amelyekkel nem lehet majd újra választást nyerni. Nem is annyira a közjogi változások okoztak fejtörést, hanem a gazdasági rendszerváltoztatás. Szétesett a szocialista világrendszer, megszűntek a magyar gazdaság korábbi piacai, jött a világgazdasági recesszió, az infláció, a munkanélküliség, és mindennek úgy kellett nekirontani, akár egy kamikazepilóta.

– Letiltott interjú a tévében… Hogy történhetett ez?

– Nem ez volt az egyetlen eset. Egyébként Chrudinák Alajos hozta meg akkor a döntést. Egy 1990 nyarán készült, igencsak fontos, valóságfeltáró interjút pedig már Hankiss Elemér tartott vissza. Ott Antall József az ország tényleges állapotával próbálta szembesíteni az embereket. Tudni kell, hogy a kormány csak augusztus második felére ismerte meg az ország valós helyzetét, vagyis a pártállam örökségét. A kép sokkal sötétebb volt, mint gondolni lehetett. Németh Miklós, az utolsó MSZMP-s miniszterelnök például hazudott az állam adósságállományáról. Az állampárt tudta, hogy csőd felé tart az ország, szabadulni akart a katasztrófától, ezért adta át hatalmat.

– Ha képernyőre került volna a nyári interjú, az semlegesítette volna a fokozatosan erősödő Kádár-nosztalgiát?

– Nem, de jelentősen csökkentette volna. Azaz a ’94-es választáson biztosan nem éri el az MSZP az 50 százalékot. Magát a nosztalgia jelenségét nem lehetett volna félresöpörni, mert a magas munkanélküliségi ráta, az infláció szorításában ide, a nosztalgiába menekült sok-sok ember. Az 1991-es év már sokkal jobb volt. Megkezdődött a gazdasági fejlődés, mosolygós kormányülések következtek, öröm volt ott lenni, nem csoda, hogy Antall József daganatos betegsége is tünetmentessé vált. Idővel azonban megfordult a trend, jöttek újra a rendkívüli nehézségek, és a kormányfő betegsége is kiújult.

– Egyes történészek szerint épp a nehézségek, a megoldhatatlannak tűnő feladatok, a Nyugat privatizációs követelőzései okozták a kormányfő betegségét. Mennyire befolyásolta a kór Antall Józsefet a munkájában?

– Mint kormányfőt semennyire. Mindvégig a lehető legkeményebben tartotta magát. Az olyan súlyos kezelések után, amelyek másokat napokra ágyba döntenének, ő megjelent a kormányülésen, és zavar nélkül le is vezette. Nem lehet Antall József egészségi állapotára fogni a sikerek, főként a gazdasági, pénzügyi sikerek hiányát.

– Más elemzők azt állítják, hogy a szakemberek hiánya okozta a kudarcokat…

– Ez is csak egy mítosz. Akadtak, akik megpróbálták összehasonlítani az Antall-kormányt az előtte regnáló Németh Miklóséval. Mondván, Németh egy kifejezetten szakemberekből álló, jól összerakott kabinetet vezetett. Na de ha megnézzük a miniszterek szakmai végzettségét, kvalifikáltságát, akkor azt látjuk, hogy az Antall-kormányban jóval magasabb volt a színvonal, mint Németh Miklós csapatában. Antall József miniszterei azonban nem értettek a politikához. Honnan is értettek volna hozzá? A miniszterelnök kikötötte, hogy az ő kormányában nem kaphat tárcát egyetlen volt MSZMP-s sem.

– A kötetekből kiderül, Antall József valóban tanárosan vezette a kormányát. Felkészültebbnek tűnik, mint a miniszterei… Ezért alakult ki az osztályfőnök úr legenda?

– Igen. Meg kellett tanítani a minisztereket arra, hogy miként működik a kormány, a közigazgatás, a parlament egy polgári demokráciában. Tudni kell, hogy például 1963-ban az országgyűlés csak egyetlen törvényt alkotott egész évben, ez a költségvetési törvény volt. Minden mást törvényerejű rendeletekkel irányított a pártállam, az Elnöki Tanács helyettesítette a parlamentet. A szocializmus idején csupán kéthetente ülésezett a kormány, amúgy is csak formális szerepe volt, a döntések a pártközpontban születtek, ezeken a miniszterek, akik nagyrészt maguk is a Központi Bizottság tagjai voltak, már nem változtattak. Antall József viszont bevezette a heti kormányüléseket, a parlament is folyamatosan dolgozott, 1990 nyarán például senki sem mehetett szabadságra. Antall Józsefnek sem voltak gyakorlati tapasztalatai, de akkora tudása volt az állam működtetéséről, hogy osztályfőnökként terelgette a minisztereket.

– A könyvben szerepelő idézetek szerint adódtak pillanatok, amikor Antall József idegesebb lett. Például megfeddte a kormány tagjait a felelőtlen kiszivárogtatások miatt. Hogy kezelte a személyes konfliktusokat?

– Már az elején éles vita alakult ki Rabár Ferenc pénzügyminiszter és Matolcsy György, Antall József személyes gazdasági tanácsadója között. Más és más elképzeléseik voltak a gazdaság fejlesztéséről. Rabár Ferenc lemondott, Antall József pedig úgy oldotta fel a feszültséget, hogy Matolcsy Györgyöt is menesztette a kormányhivatalból. Máskor is adódtak gazdaságpolitikai viták, a miniszterelnök azt szerette volna, ha nem a koncepcionális és személyes nézetkülönbségek, hanem a gazdaságpolitikai kabinetben már kikovácsolt előterjesztések kerülnek a kormány asztalára. Ez nem mindig sikerült, persze Antall József ilyenkor felemelte a szavát.

– A dokumentumok arról árulkodnak, hogy a miniszterelnök nem akart dönteni, vezette a kormányülést, de a döntést a kormánytagok szavazataira bízta. Nem értett bizonyos kérdésekhez, például a gazdaságpolitikához?

– Sokan állítják, hogy nem értett hozzá. De én azt láttam, hogy inkább nem ragadta meg annyira, mint minden más. Az oktatásügy, az egészségügy, a külpolitika és egyéb területek. Igaz, volt több olyan kormányülés is, ahol a szakminiszterek is tátott szájjal hallgatták Antall József gazdaságpolitikai levezetéseit, de akkor is inkább az átfogó stratégia érdekelte, nem a részletkérdések. Szavaztak a miniszterek, ő azt mondta, hogy mindig a többséggel van. És ha egyenlő szavazatarány alakult ki, akkor folytatni kellett a vitát.

– A mű a taxisblokád új, de eddig homályban maradt képét rajzolja meg. Energiaválság fenyegetett, akadozott a szovjet olajszállítás, kevés volt a tartalék, árat kellett emelni pénzügyileg szinte már tarthatatlan helyzetben. Nem az SZDSZ találta ki a sztrájkot, de fél órán belül ráült a blokádra…

– Már a május 31-i kormányülésen napirendre került az áremelés kérdése. Mondván, nem érkezik meg mindig a Szovjetunióból a szerződés szerinti mennyiség, vajon honnan lehetne még olajat szerezni, éppenséggel találni a piacon, de csak dollárért adják… Róka fogta csuka. Ötnapnyi tartalék birtokában volt az ország. Ha az akkori szabályoknak megfelelően már három nappal előbb bejelenti a kormány az áremelést, ez pillanatokon belül elfogy. Így is voltak, akik hírét vették az emelésnek, a tévé egy olyan felvásárlót is mutatott, aki már a fürdőkádját is megtöltötte benzinnel. Tudtuk, ha elfogy a tartalék minden cseppje, akkor államcsőd következik. Ezért titkolózott a kormány. Végül egy szerencsétlen kommunikációs félreértés miatt október 25-én a váratlan bejelentés következtében kitört a sztrájk. Sokat gondolkodtam ezen, de ma is úgy tűnik, nemigen lehetett elkerülni ezt az egészet.

– Ha már kommunikáció… Antall József miért becsülte alá a média szerepét, jelentőségét?

– Ez így nem igaz, de tény, hogy szerencsétlen viszony alakult ki közöttük. Például nem tudott arról, hogy 1990. április 8-án, az MDF-es választási siker napján Baló György sírva közölte a tévénézőkkel, hogy az SZDSZ alulmaradt. Ráadásul Antall József győztes beszédét sem adta végig a tévé a Bem téri székházból. Aztán jött a miniszterelnöki szűzbeszéd esete a BL-döntővel, valamint a visszatartott nyári interjú. Amikor kinevezték Hankiss Elemért és Gombár Csabát a tévé, illetve a rádió élére, Antall József megbeszélésre hívta őket. Elemér szokásos módján csacsogott, de egyszer csak komolyan megkérdezte, hogy mondd, Jóska, mit vársz tőlünk? Antall azt felelte, hogy ha valamit rosszul csinálunk, mondjátok meg, de ha valamit jól, akkor azt is mondjátok meg. A két úr ledöbbent, kézi vezérlésre számítottak, szinte várták az utasításokat. Ezután viszont csak úgy dőlt a nézőkre és a hallgatókra az agresszív, csúsztatásokkal, vádakkal teli kormánykritika a közszolgálati médiából. Ez volt az a pont, ahol a miniszterelnök elveszítette a bizalmát a médiában.

– Elvileg már a választás előtt el kellett volna kezdeni a konzervatív sajtó kiépítését. Persze nem volt hozzá pénz, erő, és ott állt az útban a még regnáló pártállam is. De azért nem volt mégiscsak kései az Új Magyarország című napilap 1991-es elindítása?

– Örültünk, hogy egyáltalán elindult, de sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ott volt aztán a Pesti Hírlap, amely nem akart deklaráltan kormányközelivé válni, más kérdés, hogy ugyanazokat az értékeket vallotta, mint a kabinet és a miniszterelnök. Sajtóebédeket szerveztem, amelyeken mindenki megjelent, aki számított a szakmában. Népszabadság, Népszava, Magyar Nemzet, Pesti Hírlap és így tovább. Itt olyan emberek is beszédbe elegyedtek, akik az utcán elkerülték a másikat. De csak egyetlenegyszer sikerült Antall Józsefet hasonlóra, egy sajtóreggelire rávenni. Benne maradt a tüske, amit a médiától kapott. Elismerem, jobban kellett volna kezelnünk a helyzetet.

– Mennyi időt vett igénybe a 211 kormányülés anyagainak feldolgozása, a több mint tízezer oldalnyi dokumentum átvizsgálása, szelektálása, amiből a két kötet megszületett?

– Antall József csak 182 kormányülést vezetett, de persze minden anyagot át kellett nézni, rendszerezni tematikai csoportok szerint, le kellett írni a hangfelvételeket, és így tovább. Másfél év alatt készültek el a szó szerinti jegyzőkönyvek, ezek alapján pedig egy év alatt állt össze a két kötet.

– Mit remél a műtől? Mennyiben változtatja meg azt az Antall-képet, amely szerint a kormányfő merev, de bőbeszédű ember volt?

– Úgy vélem, hogy a kormányülésen elhangzott beszédei épp a fordítottját bizonyítják. Egyrészt kiderül, mennyire céltudatosan fogalmazott, és ezt másoktól is elvárta. Másrészt kitűnő humora volt, még ha egy kissé szarkasztikus is. Tény, hogy a nyilvánosság elé kerülő interjúkban egy csöppet feszélyezettnek mutatkozott, és időnként valóban túl hosszasan érvelt. Mondtuk is neki, engedje el magát, viselkedjen olyan oldottan, ahogy a kormányüléseken. Erre mindig azt felelte, hogy „én nem hercigeskedhetek úgy, mint a Göncz. Nekem komoly felelősség nyomja a vállamat”. Göncz ugyanis egy felelősség nélküli, protokollfigura volt. Én mindjárt láttam, hogy a miniszterelnök igyekszik távol tartani magát attól a nép nagypapája szereptől, amire az ellenzék betanította Göncz Árpádot. Az is tény, hogy a betegség emberi értelemben kissé mogorvábbá tette Antall Józsefet. Tudta, hogy mennyi ideje lehet még hátra, és azon volt, hogy minél több feladattal végezzen addig.