Az írott és elektronikus sajtó mindig is pengeélen egyensúlyozik, amikor véres eseményekről tudósít. Állandó kérdés, hogy közvetlen közelről mutassák a halált, a szenvedést, vagy visszafogott legyen a képi ábrázolás. Ez médiaetikai kérdés, amit különböző fórumokon, konferenciákon visszatérően megvitatnak az újságíró szervezetek, a szociológusok és más társadalomtudósok. A polémia azonban csak a bemutatás módjáról szól, maga a hír, például egy terrorcselekmény híre mindenképp óriási tömegekhez jut el. Erre építenek a terroristák is.

Antal Zsolt, a Századvég Médiaműhely vezetője úgy véli, 2001. szeptember 11-e a médiatörténetben is új fejezetet nyitott. Ekkor ugyanis Oszama bin Laden személyében egy „virtuális vitapartnert” talált a tömegtájékoztatás, aki a nyugati civilizáció ellenpólusaként jelenik meg. ő testesíti meg a nem konkretizálható, csak körülírható rosszat, a terrorizmust. Antal Zsolt szerint szakmai és etikai problémát jelent, hogy egy tömeggyilkos – márpedig egy terrorista, aki ártatlanokat öl meg, mindenképp annak számít – lehet-e vitapartner, szerepeltethető-e a nyilvánosság fórumain vagy sem. Ha ugyanis szerepeltethető, akkor a terroristák részben célt értek, amennyiben az általuk ellenségnek tekintett nyugati civilizáció saját eszközeit, a médiumokat használják fel arra, hogy üzenetüket eljuttassák mindenkihez.

Szereptévesztés

A média felelőssége tehát rendkívül nagy. Antal Zsolt ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy az etikai kérdéseken túl figyelembe kell venni a terrorcselekményeknek az emberekre gyakorolt közvetett hatását is. A Századvég Médiaműhely vezetője a legutóbbi madridi esetet hozta fel példaként. A közvélemény-kutatások a José María Aznar vezette konzervatívok győzelmét valószínűsítették, ám a választás előtt bekövetkezett robbantássorozat három nap alatt megfordította az eredményt, és végül a Szocialista Munkáspárt diadalmaskodott, melynek kormányfőjelöltje, José Luis Rodríguez Zapatero azonnal bejelentette, hogy júliusig kivonják a spanyol csapatokat Irakból. E döntés lehetőségét ugyan a konzervatív kormány teremtette meg, azonban a spanyol választók pontosan tudták, hogy Aznar becsapná őket és a háború folytatását választaná, ha rá szavaznának… és a sokk hatott.

A nyugati média zavarai hatványozottan jelentkeznek és jelentkeztek Magyarországon. Antal Zsolt úgy véli, ennek a magyar média hagyományosan beteges működése az oka. A Századvég Médiaműhely vezetője szeptember 11-ét és a mostani madridi merényleteket elemezve határozottan kijelentette, hogy a hazai tömegtájékoztatás leszerepelt mind a hírösszefoglalók, mind a háttérbeszélgetések tekintetében. A terrorizmussal foglalkozó műsorokban ugyanis hol szenvtelenséget lehetett érzékelni, hol pedig hangulatkeltés folyt az arabok ellen. A magyar média ezen felül meg sem próbált önálló véleményt kialakítani, hanem szolgai módon követte a meghatározó külföldi hírcsatornák által diktált menetrendet. A beszámolókban tetten érhető volt a hivatalos amerikai külpolitika iránti lojalitás is. Antal Zsolt szerint három magyar sajátosság volt megfigyelhető a terrorcselekményekről szóló kommentárokban: érzékelni lehetett a szerepzavart, a hazai média politikai irányultságából adódó egyoldalúságot és a szakmai felkészületlenséget.

A szakértő felhívta a figyelmet még egy magyar médiasajátosságra. Ez pedig az, hogy a tömegtájékoztatás rendre figyelmen kívül hagyja a magyar társadalom politikailag ellentétes vélekedését. A magyarok jelentős része ugyanis társadalmi státustól, nemtől, kortól függetlenül élesebben vagy finomabban, de azt fogalmazta meg 2001. szeptember 11-e után, hogy „az amerikaiak azt kapták, amit megérdemeltek”. Miután létező jelenségről, nagy tömegek által vallott véleményről van szó, ezzel a médiának foglalkozni kellett volna, szükséges lett volna elemezni, hogy miért gondolják ezt oly sokan. Ám a nyilvános viták, a nézetek ütköztetése helyett a riporterek tanácstalanok vagy egyoldalúak voltak. Ugyanakkor a bulvársajtóban megfigyelhető volt a pánikkeltés, amikor az Amerikában, tehát földrajzilag nagyon messze felbukkant, lépfenét tartalmazó küldemények kapcsán félreverték a harangokat.

Antal Zsolt határozottan úgy véli, bebizonyosodott, hogy a terrorizmus kezelésében bizonytalankodó nemzetközi médiavilág nem lehet zsinórmérték a magyar újságíróknak. Ezt a problémakört politikai szintről társadalmi szintre kell emelni, a sajtónak pedig ennek megfelelően kell bemutatni, elemezni a jelenséget, ügyelve, hogy minden nézet, vélemény teret kapjon. Nem követhető a politikai orientációt követő újságírás eddigi gyakorlata. A Századvég Médiaműhely vezetője a madridi példára hivatkozva kiemelte, hogy adott esetben egy kormány és a társadalom véleménye akár szöges ellentétben is állhat egymással ugyanabban a kérdésben. A politikai orientáció helyett a szakmai maximalizmus lehet az egyetlen igazodási pont annak érdekében, hogy a tömegtájékoztatás a társadalom igényeihez és érdekeihez alkalmazkodjon. Amíg ez a szemlélet nem válik uralkodóvá, addig egy-egy terrorcselekmény akkor is pánikreakciókat válthat ki Magyarországon, ha gócpontja földrajzilag távol van, valószínűsíthető kiváltó oka pedig nem magyar sajátosság.

Ki nevet a végén?

A madridi robbantások a politikailag elfogult, gyakran prekoncepciózus tömegtájékoztatás által felerősítve kétféle reakciót váltottak ki az európai közvéleményből. Az egyik tábor úgy véli, a spanyolországi támadás intő jel, ki kell szállni az Egyesült Államok ENSZ-felhatalmazás nélküli iraki háborújából, amelynek ürügyéről, a tömegpusztító fegyverarzenálról kiderült, hogy nem létezik. Ha a madridi terrorcselekmény célja az volt, hogy az USA mellett korábban látványosan kiálló Spanyolország meginogjon, akkor kétségtelenül sikert értek el a terroristák. Akikről azonban még mindig nem tudjuk biztosan, kicsodák. Igaz ugyan, hogy Zapatero nem zárta ki a spanyol katonák Irakban maradásának lehetőségét abban az esetben, ha az ENSZ átveszi az irányítást, ami egyébiránt utólag legitimálná a kínos helyzetbe került amerikai vezetést, ugyanakkor Zapatero bejelentése lépéskényszerbe hozhatja az ENSZ-et is. Kofi Annan, a világszervezet vezetője a szaúdi al-Hajat napilapnak adott interjújában ki is jelentette: „Nem tudom, a háború mely résztvevői szülték a terrorizmust, de egy éve Irakban nem volt terrorizmus, most azonban terjed.” Hozzátette, hogy az ENSZ ezért visszatér Irakba. Kérdés, hogy ebben az esetben ki profitál a legtöbbet a spanyolországi merényletekből.

A másik tábor messianisztikus háborús lelkesedését felerősítették a madridi robbantások. ők George W. Bushsal együtt vallják, hogy nem szabad meghajolni a terroristák előtt, és az eddiginél is keményebben kell fellépni. De továbbra is kérdés, hogy ki ellen, hiszen eddig senki nem vállalta a robbantásokat. Mint ahogy szeptember 11-ét sem. A terrorizmus ezért egy alaktalan, arctalan mumusnak tűnik, amely időnként megmutatja magát, tömeghatásával beavatkozik a társadalmi és politikai folyamatokba, radikálisan új és új irányt szab a nyugati civilizációnak, és különösen Európának. Ha úgy tetszik, a terrorizmus kényszerpályára állítja Európát, ami furcsamód mindig beleillett az Egyesült Államok koncepciójába.