Az írás-olvasás napja

Az UNESCO által Teheránban összehívott világkongresszus 1965. szeptember 8-án döntött úgy, hogy e napot minden esztendőben az olvasás- és írástudatlanság elleni küzdelemnek szenteli. A határozat elfogadását egy korábban lefolytatott, minden kontinensre kiterjedő ENSZ-felmérés előzte meg, amelynek adatait a szervezet 1957-ben publikálta először. A beszámoló szerint az ötvenes évek végén az emberiség mintegy 44 százaléka bizonyult írástudatlannak. 1978-ra ez az arány 32,5, 1990-re 27, a XX. század végére pedig 16 százalékra csökkent. Ugyanakkor míg az írástudatlanok aránya az összlakosságon belül csökkenő tendenciát mutat, abszolút számuk globálisan évről évre növekszik. A földön jelenleg csaknem egymilliárd írástudatlan felnőtt él. Noha az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja 1990 óta küzd azért, hogy a világon minden gyermek iskolába járhasson, még mindig százmillió felett van azoknak a száma, akik nem élhetnek ezzel a jogukkal.

Analfabetizmus és esélytelenség

A világon beszélt több ezer nyelv közül mindössze két-háromszáznak van írásbelisége. Azoknak a természeti népeknek a tagjai, amelyeknek nyelvét nem jegyzik le, nem tekinthetők analfabétának. Míg az ENSZ az analfabetizmust egy egyszerű üzenet megírására vagy elolvasására való képtelenségként definiálja, addig szakértők általában elsődleges, másodlagos és funkcionális olvasás- és írástudatlanságot különböztetnek meg. Az első esetben az egyén soha nem tanulta meg a betűket, a másodikban megtanulta ugyan, de gyakorlat híján elfelejtette, míg a funkcionális analfabetizmus azt jelenti, hogy valaki tud ugyan írni és olvasni, de nem képes egy elolvasott szöveget megérteni és tartalmát elmondani.

Az analfabetizmus az élet minden területén esélyvesztést okoz: az írástudatlan embereknek nagymértékben korlátozottak a munkaerőpiaci lehetőségei, erőteljesebben vannak jelen a visszaeső bűnözők között, hátrányt szenvedhetnek a társas érintkezés és a napi ügyek intézése során, nem beszélve a kulturális igények kielégítéséről.

Napjainkban az írástudatlanok legnagyobb arányban Afrika, Ázsia és Dél-Amerika kevésbé fejlett országai­ban élnek, kétharmaduk nő. Európában mintegy 96 százalékos az írástudók aránya a felnőtt lakosságon belül, vagyis csaknem teljes az írni-olvasni tudás.

A KSH népszámlálási adatai szerint az analfabetizmus 2011-ben mintegy százezer főt érintett Magyarországon. Becslések szerint ez a szám az elmúlt években kissé növekedett, így ma már száz-kétszázezerre tehető azon honfitársaink száma, akik egyáltalán nem tudnak írni-olvasni. Ugyanakkor a felnőtt lakosság legkevesebb 6-7 százaléka funkcionális analfabéta, vagyis súlyos szövegértési problémákkal küzd, és soha nem olvas sem újságot, sem könyvet.

Sokan vélik úgy, hogy a funkcionális analfabetizmus nagyon közel áll a valódi írás- és olvasástudatlansághoz. Mark Twain megfogalmazása szerint: „Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni.”

Mindezt figyelembe véve hazánkban akár közel egymillió személyt is érinthet az analfabetizmus valamelyik fokozata, de egyes vélemények másfél és hárommillió fő közé teszik azoknak a táborát, akiknek kisebb-nagyobb mértékben gondot okoz az írás és a szövegértelmezés.

Egyiptomból Európába

Az emberiség első írásrendszere a Krisztus előtti IV. évezredben Egyiptomban és Mezopotámiában alakult ki, ahol a szerteágazó kereskedelem és a közigazgatás ügyei túllépték az emberi memória kereteit. Az ókori társadalmakban az írás- és olvasástudás az uralkodók, egyházi személyek, jogalkotók, hivatalnokok, írnokok, történetírók, vagyis egy szűk réteg kiváltsága volt csupán.

A betűírást az egyiptomiak szó- és szótagjeleiből a föníciaiak fejlesztették ki, és ők terjesztették el a Földközi-tenger egész partvidékén. Így jutott el a Kr. e. VIII. században a görögökhöz is, majd közvetve az egész kontinensre.

Robbanásszerű változást a könyvnyomtatás megjelenése és a reformáció elterjedése hozott a XV–XVI. századi Európában. Az első nyomtatott könyvet, a Bibliát számos nemzeti nyelvre lefordították, hogy az emberiség szent könyvét azok a hívek is olvashassák, akik nem ismerik a művelt elit nyelvét, vagyis a latint.

Az írástudás elterjedésének később a XVIII. század eszmeáramlata, a felvilágosodás és az ipari forradalom adott újabb lendületet, hiszen a tudományos ismeretterjesztés és a modernizáció igénye nem nélkülözhette az olvasni tudó tömegeket.

Magyarországon a népoktatás rendszerét Mária Terézia 1777-ben kiadott tan­ügyi rendelete, a Ratio Educationis alapozta meg, amely az állam irányítása alá helyezte és egységesen szabályozta a teljes hazai oktatásügyet. Az alapfokú népoktatás, vagyis az általános tankötelezettség bevezetése azonban – a közhie­delemmel ellentétben – nem az ausztriai uralkodó hercegnő nevéhez fűződik, hiszen a népiskolák csak a kiegyezés után, 1868-ban váltak kötelezővé. Többek között Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter intézkedéseinek köszönhetően a következő évtizedekben folyamatosan csökkent hazánkban az analfabetizmus. Magyarországon a XIX. század közepén még a népesség kétharmada számára volt ismeretlen a betűvetés.

Az analfabetizmus mértéke a felnőtt társadalmon belül napjainkban már nem haladja meg az 1-2 százalékos mértéket. Ezzel az aránnyal hazánk a fejlett országok szintjén áll, pár százalékkal megelőzve például a görögöket, portugálokat, olaszokat és spanyolokat.

A gondolkodás halála?

Bár a modern kor gyermekei sok szöveget olvasnak digitális eszközeiken, és sok betűt írnak le üzeneteikben, ami akár kedvezően is befolyásolhatja gondolkodási képességüket, a legpesszimistább vészforgatókönyv szerint a korszerű infokommunikációs eszközök térhódítása tovább növeli majd az analfabetizmus kockázatát. Hiszen a számítógépeken található egyszerű applikációk vonzóvá teszik a helyesírást gyakran figyelmen kívül hagyó, ékezet és központozás nélküli rövid üzenetváltást, az érzelmek árnyalását leegyszerűsítő emojikat, a játékot, a zene- és filmletöltést.

Tény, hogy a magasabb szintű hétköznapi számítógép-használat, például a digitalizált irodalmi művek, a hasznos tartalmak keresése, az igényes szövegírás, az online ügyintézés és nyomtatványkitöltés már most is háttérbe szorul a kommersz szórakoztató funkciókkal szemben. Csak reménykedni lehet abban, hogy a távoli jövőben az írás-olvasás fejlődésének több ezer éves vívmányai nem kerülnek a digitális forradalom zsákutcájába, megtépázva szövegértési és szövegalkotási készségeinket.

„Az olvasás is gondolkozás, s az írás is beszéd” – vélte Babits Mihály. Ezen logika alapján pedig az írástudatlanság és a funkcionális analfabetizmus terjedésével veszélybe kerülhetnek akár a gondolkodásra és a beszédkészség fejlesztésére irányuló törekvések is…