Az iskola, ahol már tíz éve nincs okostelefon

„Így fogd a szablyát, majd égnek emeled, mert először Istennek adunk tiszteletet, majd mellre helyezed, utána a földre mutatsz, így tiszteled meg az őseinket”, mondja egy kisfiú, majd miután elvégezzük a szertartást, kezdődik a párbaj. Elemi hévvel tör ránk a kis vitéz, suhint, vág, nem kímél. A szablya sem párterápiás habszivacsból készült, igaz, nem is edzett acélból. Érezzük a sújtásokat. Mögötte még féltucatnyi vitéz várakozik, mindegyikük rávetné magát az iskolába látogató újságírókra; kíváncsiak, hogy milyen fából faragtak minket. A Búzaszem Katolikus Általános és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán nemcsak a párviadalok szablyacsattanásai visszhangoznak, hanem furulyaszót is visz a szél. Egy asztalnál elsős kislányok tanulják megfújni a fafúvóst. Első osztályban mindenki ezzel kezdi, másodikban pedig kobozt, citerát vagy dudát is választhatnak. Három jurta áll az iskola udvarán, ezekben tanulnak az első osztályosok, egyszerre ősi és modern körülmények között: a jurta hűtő-fűtő klímával van felszerelve, ám alacsonyabb padokban, zsámolyokon ülnek a gyermekek. A fiúk rúgják a bőrt, és egyszer csak színre lép egy dudás kisfiú. Nem sokat teketóriázik, elkezd dudálni, átszellemülten, mi meg ámultan hallgatjuk. Bentről, a főépület csarnokából is népzene hallatszik ki. Dobbannak a csizmák, perdülnek a szoknyák, gyakorolnak a tanulók, fiatal tánctanárok oktatják őket. A kislányok jobban ropják, ők bátrabbak, ám a fiúk között is vannak jó tartású, ügyes gyerekek. Ennek az iskolának olyan a hangulata, mintha nem iskola volna.

Már akkor éreztük, hogy más világba csöppentünk, amikor vártuk, hogy megnyissák az iskola kapuját, és az elfüggönyözött, kis erdei faházikónak látszó portásfülkéből citeraszó szűrődött ki. Bekopogtunk. Kinyitották az ablakot, bent pedig egy kisfiú citerázott a tanárával együtt. Ügyesen pengette a dalokat, még az óriási fényképezőgéptől sem jött zavarba. Az udvaron kétoldalt kerékpárok sorakoznak, a tanulók többsége gödi, ők betekernek. Az iskola ajtaján pedig egy kis vírus formájú okostelefon figyelmeztet arra, hogy fertőzetlen övezetbe lépünk be: itt senki sem csetel, de annál többet csettint a néptáncórán, aminek a kellős közepébe lépünk be. Táncolnak, ugrálnak a gyermekek, gyakorlatoznak, egyesek tartózkodóbbak, a legtöbben mosolyognak, élvezik, amit csinálnak. Mindez puszta hagyományőrzésnek látszik, pedig sokkal több annál.

– A ritmusérzék és az olvasástanulás képessége között kapcsolat van. Akinek óvodáskorában jobb a ritmusérzéke, az harmadikosként jobban olvas az ELTE egyik kutatása szerint. A ritmusérzék fejleszthető. Több matekkal nem lehet növelni az intelligenciát, de művészetekkel igen. Hogy miért pont néptánccal? Való igaz, tangóval is lehetne, mert az is fejleszti az idegrendszert, de a néptánc által a gyermekeket a saját kultúrájukhoz kötjük, identitást, tudat alatti magyarságot adunk nekik. Óriási értéke van a néphagyománynak, őseink az utóbbi kétszáz évben mindent felgyűjtöttek, nekünk csak használnunk kellene – mondja a tánctanár. Nem is kérdezgetjük tovább, hanem bemegyünk egy osztályterembe. Dongaboltozatos, boltíves térbe lépünk, mintha Kós Károly valamely épületében járnánk, és mindez téglából van kirakva. A mesterek mondták, hogy egyszerűbb és gyorsabb volna gipszkartonból megcsinálni, de az iskola ragaszkodott hozzá, hogy valódiak legyenek a boltozatok, mert ha valódi nevelést szeretnének nyújtani, akkor valódinak kell lennie az épületnek is. Minden osztályterem végében egy szakrális teret alakítottak ki, egy szentélyt.

Minden reggel oda ülnek le a gyermekek, hogy imádkozással kezdjék a napot. Beszélgetnek, elmondják az otthoni gondjaikat, örömeiket, utána imádkoznak egymásért, hálát adnak az örömért és az Úristen elé tárják bajaikat. És nem holmi hitbuzgóságból. Évente elvégzik kétszázszor, az évek során ezerhatszázszor, tehát beleivódik a lelkükbe, hogy a másik embernek is vannak érzései, érzelmei. Ha jobban megértik a másikat, a saját érzelmeiket is meg jobban meg tudják fogalmazni. Ezzel az iskola azt szeretné elérni, hogy nagy érzelmi intelligenciával, életre való érzékenységgel induljanak útra. Az osztály, amelyet meglátogattunk, kis citerakoncertet rögtönzött a tiszteletünkre, és mindezt nem beszélték meg előre, hiszen először kobzosat akartak, de kiderült, hogy többen otthon hagyták a hangszerüket. Az Esik az eső, ázik a heveder még sosem zengett ilyen jól egy matekórán.

Kihajtó búzaszem

Ebbe az iskolába négyszer annyian jelentkeznek, mint ahány helyük van. Egyre több szülő keresi a digitális függő lét alternatíváját. A Búzaszem története hét gyermekkel kezdődött. 2004-ben több szülő, köztük Horváth Szilárd iskolaigazgató nem talált megfelelő iskolát gyermekeinek. Először a katolikus, aztán a református közösségi házban tanították őket, majd az önkormányzat ajándékozott nekik egy telket. Semmiféle állami, pályázati vagy egyházi pénzt nem kaptak az induláshoz, így hát a közösség összefogott, hogy megépítsem egy negyedmilliárdot érő épületet.

– Nem volt egy fillérünk sem – emlékszik vissza az egyik akkori szülő –, 50 ezer forint volt a számlánkon, amikor nekifogtunk, ebből 45 ezret költöttünk az alapkőbe helyezendő urnára. Ötezer forinttal vágtunk neki, sokan kételkedtek bennünk, a polgármester is vakarta a fejét, de mi másképpen gondolkodtunk. Benke Gyuri földmérő barátunk három napot dolgozott az épület kacifántos alapjának kitűzésén, egy fillért sem kért. Rendeztünk egy Wass Albert-estet, azon találkozunk, hallotta, hogy mit tervezünk, és támogatni akart. Wass Albert így dolgozott értünk halála után sok esztendővel. A következő napokban jött Baka Béla földmunkagéppel, kiszedte az épület alapját, azt a szülőkkel együtt ásókkal megigazítottuk, majd a piarista szakiskolások bezsaluzták, bevasalták, örülve, hogy van gyakorlóhelyük. Érkezett 600 ezer forintnyi adomány, ebből tellett betonra, csövekre. A végén kihívtuk a polgármestert, és erősen csodálkozott, hogy ennyi munka után még mindig megvan az ötezer forintunk. Így ment ez a végéig. Magyarország tele van jóindulattal, mosollyal, örömmel, ha összekapaszkodunk, sok mindent elérhetünk – teszi hozzá a húsz évvel ezelőtti indulásnál is ott lévő szülő, akinek legkisebb, ötödik gyermeke épp tavaly ballagott el a Búzaszem nyolcadik osztályából.

A szülők pedig valóban sokat áldoztak az iskolára, vannak, akik jelzáloghitelt vettek fel a házukra, hogy befejezhessék az épületét, amelyet Salamin Ferenc Kossuth-díjas építész tervezett. Nem „intézményt” szerettek volna, hosszú, egyhangú folyósokról nyíló tantermekkel, hanem egy organikus, élő házat. Szerencsére most is építkeznek, az új, hatalmas épület szerkezete már elkészült. Jókora tornaterem lesz benne meg ebédlő; az alagsorban táncpróbaterem, az emeleten pedig informatikai terem, könyvtár, valamint a szerves magyar műveltség archívuma és tanári lakások. E bővítésre már kaptak támogatást Pest Vármegye Önkormányzatától. A tornaterem csarnokában hatalmas, hajlított fagerendák fogják össze a mennyezetet, egyenként 800 kilogrammot nyomnak. Amikor a vállalkozó kiszállította a gerendákat, az iskola elé pakolta őket, a búzaszemesek pedig darut akartak bérelni, hogy beemeljék az építkezés területére. Másfél millió forintba került volna. Töprengtek egy keveset, majd arra jutottak, hogy van elég rátermett szülő, van elég férfi, és ha negyvenen fognak meg egy gerendát, akkor fejenként csak húsz kilót emelnek. Magyarán semmiség. Összegyűltek hát a férfiak és behordták a gerendákat, megspóroltak az iskolának pénzt, amit így másra költhettek A közeljövőben pedig gimnáziumot is szeretnének építeni, mert a szülők egyre hevesebben követelik.

– Szinte minden héten jön valaki, tantestület, igazgatók, iskolafenntartók, hogy a módszerünkről érdeklődjön – mondja Csósza Zsuzsanna tanító, igazgatóhelyettes –, Somogyban és Nógrádban is szeretnének hasonló iskolát elindítani. Mi megfelelünk a mai NAT minden követelményének, tehát a Búzaszem-modell bárhol alkalmazható, lett légyen állami, egyházi vagy alapítványi iskola. Nem a fenntartón múlik. A kereszténységre, a magyar kultúrára, a családi összefogásra és a természetre kell építeni, együtt kell működtetni egy általános és egy művészeti iskolát. Mi most már tudunk segíteni ezeknek az iskoláknak példával és dokumentumokkal is, többek között azzal, hogy elsőtől negyedik osztályig melyik héten és melyik napon az évkörnek megfelelően milyen szólásmondást, mesét, mondát, találós kérdést, népdalt, zenét kell használni, milyen kézműves-foglalkozást kell tartani és így tovább. A hagyományt nem őrizzük, hanem a gyermekek fejlesztésére használjuk. A hagyomány azt jelenti, hogy van egy rend, ami megtartja őket, ezért érdemes csinálni.

Mobiltalanság

Az idei őszi tanévtől kezdve a tanulók a közoktatási intézmények területén a tanítási nap folyamán nem használhatják telekommunikációs eszközeiket, a kormány ezzel határozottan fellép a gyermekek elzombisodása ellen. Az intézkedésen sok diák és szülő felháborodott, ám a digitálistalanság a Búzaszem esetében inkább hívószó: nem riasztja, hanem vonzza a családokat. A Búzaszem azért lóg ki a sorból, mert náluk már 2011 óta tilos ilyen eszközt bevinni az iskolába, ráadásul 2018-ban megállapodtak a szülőkkel, hogy otthon sem használhatnak a tanulók személyes képernyőt (okostelefont, tabletet), digitális játékokat, közösségi oldalt a 8. osztály első félévének végéig. A szülőkkel együtt persze nézhetnek filmeket vagy A magyar népmeséket, mert azok olyan belső képekkel dolgoznak, amelyek pallérozzák az elmét. De minél kevesebb filmet néznek a gyerekek, annál jobb.

– Vizuálisan bombázzuk a gyermekeinket, pedig a belső világuk sokkal gazdagabb! Olyan szép a magyar nyelv, amikor azt mondjuk, hogy valamire „képes” vagyok vagy „képtelen” vagyok. Először belül keletkezik a kép, utána születik meg a képességem arra, hogy kívül dolgozzak vele. Nálunk a gyermekek nem érzik azt a borzasztó, lélekölő nyomást a kortársaik részéről, amit más iskolákban igen. Ha kiadjuk a gyermekeink nevelését a kezünkből, márpedig a legtöbb magyar szülő kiadja, ráadásul az okostelefonnak engedi át, akkor elveszítjük őket. Ezeken az eszközökön 99,9 százalékban szórakoztató vagy lélekromboló tartalmakat néznek. Komolyan azt hisszük, hogy majd „tudatos” használókká válnak és duolingóznak? Ne vicceljünk – mondta az egyik tanár.

El is mesélnek nekünk egy „megváltástörténetet”. Tavaly érkezett a Búzaszembe egy hatodikos kislány, egy átlagos iskolából. A szülők nem akartak okostelefont adni a kezébe, de a csoportnyomás miatt már a negyedik osztályban kénytelenek voltak. Kislányuk magányos és depressziós lett, kiabált, így hát beadták a derekukat. Hatodikban áthozták a Búzaszembe, és másfél hónap múlva azt mondta az édesapja, hogy „visszakaptuk a lányunkat”. Már nem csetel, hanem olvas, és… nem szégyelli a szüleit. Az influenszerközeg meggyőzi a gyermekeket, hogy a szüleik hülyék, és ők majd megmondják, hogy mit fogyasszanak és mit csináljanak. A kislány azóta a szüleivel beszélget esténként, kíváncsi rájuk, válaszol a kérdéseikre, és már a testvéreit sem szégyelli. Ha érte mennek az iskolába, nem hisztizik, hanem odafut a szüleihez és megöleli őket.

– Akit a hagyományos módon hagytak fejlődni, a digitális világban is jobban eligazodik és kreatívabb lesz, mint akinek túl korán megengedték a készüléknyomkodást. 2017-ben a torontói egyetemen azt vizsgálták, hogy mi történik egy kétéves gyermekkel, hogyha tabletet adnak a kezébe. Kiderült, hogy már napi fél óra is érzékelhetően rontja a beszédfejlődést. Pedig mennyire hétköznapi helyzet, hogy anya elmegy a boltba, és odaadja az okostelefont, hogy amíg visszajön, elszórakozzon a gyermek. Fél óra is árt! A kormány megtette, amit kellett, most már a családoknak kellene megtenniük a következő lépést. Be kell vinnünk a köztudatba, hogy ez olyan, mintha pálinkás kenyeret adnánk a gyermekeinknek. Az okostelefon az új pálinkás kenyér.

Jó hír, hogy a pálinkás kenyérről is sikerült leszokni.

Pünkösdi király

Ottjártunkkor megismerhettük a pünkösdi királyt is, Kolost. A Búzaszemben pünkösdi királyt választanak egy vérre menő küzdelem során; van Toldi-próba, kés- meg patkódobálás, íjászat, karbirkózás, és a fiúknak logikai feladatokat is teljesíteniük kell, ha királyok akarnak lenni. A győztest szertartásosan királlyá koronázzák, a férfi tanárok pedig pajzsra emelik. Kap koronát, palástot, lányok szórnak elé virágszirmot, és Kolos elmeséli, hogy a királyi lét jogokkal meg kötelességekkel is jár, például joga van szólni az elsősökhöz és kimaradni egy feleletből, ám arról is gondoskodnia kell, hogy minden lányt megtáncoltassanak a táncházesteken, amelyeken bizony duda is szól. Sokan azt hiszik, hogy ez egy skót hangszer, pedig ókori hangszertípus, amely mindenhol úgy változott, hogy az adott nép zenéjét jól lehessen rajta játszani. Bese Botond dudás, dudakészítő-mester, aki a Vágtázó Csodaszarvasban is fújja a kecskét, a Búzaszemben tanítja dudálni a gyerekeket.

– Találkozunk elsősökkel, bemutatjuk a hangszereket, kicsit mesélünk róluk, majd másodikban választanak közülük. Készítettem egy elektromos kecskedudát is: a sípokon ujjal játszanak, de bekötöttem egy erősítőbe, tehát nem kell fújniuk, hogy hangot adjon. A dudához tüdő kell, ameddig kifejlődik a tüdejük, addig légzésgyakorlatokat végzek velük, az ujjukkal meg ezen próbálnak – mondta Bese Botond. A magyar dudáshoz Lettországból is eljöttek, mert fel akarták éleszteni a régi dudakultúrát, de nem tudták, hogyan kell bevésni a sípot. Egy lett kutató készített egy pontos másolatot egy század eleji fókabőr dudáról, de a sípokat Nyugaton már nem hagyományos módon készítik, ezért pályázott, hogy eljöhessen Bese Botondhoz megoldani a kérdést. Bese öt perc alatt megoldotta a lett rejtélyt, még öreg pásztoroktól tanulta meg, hogyan kell nád- és bodzasípokat csinálni, behasította a nádcsövet, és ezzel életre keltette Lettországban a dudazenét. Nem véletlenül három iskola nevét lehet hallani a tanulmányi versenyek népzenei döntőiben, egyikük a Búzaszem.

– Együttműködés, empátia, érzelmi és spirituális intelligencia, ezt keresik a multik is, a XXI. század legfontosabb készségeit, a népi játékok is mind az együttműködésről szólnak, nem a versengésről. Nem a multiknak neveljük a gyermekeinket, de ezek a készségek kellenek egy egészséges társadalom működtetéséhez. Azt a kultúrát adjuk át nekik a Búzaszemben, amely a Kárpát-medencében már több mint ezer éven át megtartotta az őseinket – mondta Mészáros Erika Szilárda honismerettanár.

Helyszíni riportunk során meggyőződhettünk arról, hogy ha iskolamodelljüket valóban egyre több helyen alkalmaznák, akkor sokkal több egészséges nemzedék nőne fel hazánkban, és reménykedve tekinthetnénk a jövőbe.

(A gödi Búzaszem iskola bejáratánál (Vécsey Károly utca 1.) szerdánként 15.30–17.30 között termelői piacot tartanak, hogy multik helyett a környék termelőitől vegyenek egészséges élelmiszert vegyenek a szülők vagy bárki, aki arra jár.)