Az LMP szerint az ellenzéknek egységesnek kell maradnia az úgynevezett plakáttörvénnyel kapcsolatban, és minden politikai erőnek fel kell készülnie arra, hogy a Fidesz nem tiszta eszközökkel játszik, ezért nem szabad bedőlni a szlogenjeinek.

Szél Bernadett társelnök-frakcióvezető hétfői budapesti sajtótájékoztatóján leszögezte: pártja a héten minden olyan munkában részt vesz – így a pénteki rendkívüli parlamenti ülésen, valamint az ötpárti egyeztetésen is -, amelyet az átlátható párt- és kampányfinanszírozás érdekében végeznek.

Két dolgot azonban nem tesznek – folytatta -, nem vesznek részt az oligarchaháborúban és abban sem, hogy a Fidesz más pártokkal összefogva a saját érdekei szerint rajzolja át a politikai versenyt.

Szerinte a kormánypárt nem a korrupciós kockázatot akarja csökkenteni javaslatával, csupán olyan terepet alkotni a politikai verseny számára, ahol ők az erősek. Megjegyezte: „ha exoligarchájuk művelődési házakat vett volna, akkor feltehetően most a fórumokat tiltanák be”.

Hangsúlyozta: bár „buzgó egyeztetés zajlik” a kérdésben, a kormánypártiak „győzködik az ellenzékieket” javaslatuk hasznosságáról, az ellenzéknek fel kell készülnie arra, hogy a Fidesz a legjobb szándékú javaslatot is saját céljaira használja majd fel.

Kérdésre elmondta: az LMP alapítványa, az Ökopolisz 150 plakátot helyezett ki a közelmúltban a nyárra, ezekért listaáron 12 millió forintot fizetett saját költségvetéséből, hitel felvétele nélkül.

Áder János államfő múlt csütörtökön küldte vissza a Háznak megfontolásra a burkolt pártfinanszírozást megakadályozását célzó javaslatot, amelyet várhatóan pénteken tárgyal ismét az Országgyűlés. A parlament múlt szerdán fogadta el az előterjesztés azon részeit, amelyek egyszerű többséggel is megszavazhatók voltak.

MTI