Fotó: Hír TV (archív)
Hirdetés

Kifejtette, a kispesti önkormányzat januárban rendkívüli ülésen dönthet a tényfeltáró bizottság felállításáról, amellyel kapcsolatban azt is szeretnék elérni, hogy az akár hat hónapig is vizsgálódhasson.

Az LMP politikusa közölte, a pártok helyi képviselőivel egyeztetve tett javaslatot arra, hogy a testületben két fideszes, továbbá egy-egy MSZP-s, DK-s, momentumos és párbeszédes képviselő kapjon helyet. Ferenczi István magát jelölte a vizsgálóbizottság elnökének.

Kérdésekre válaszolva elmondta, a testület megalakulása után állíthatja össze munkatervét, valamint azok névsorát, akiket a későbbiekben meg kíván hallgatni. Tájékoztatása alapján Gajda Péter (MSZP) kispesti polgármester és Lackner Csaba mellett az ügy valamennyi érintettjét készek a bizottság elé hívni.

Ferenczi István további reakcióiban kijelentette, a vizsgálóbizottság a hangfelvételeken elhangzó minden ügyet fel kíván tárni, így például kikérhetik az ott szóba kerülő beruházások dokumentumait is.

Lackner Csabáról az önkormányzati választások előtt került elő egy olyan videó, amelyen a szocialista politikus egy zacskó fehér port lóbál a kezében. Egy hangfelvételen pedig azt hangoztatja, hogy hülye az, aki az önkormányzati politikában nem tud megkeresni évi 100 millió forintot.

Vélhetően szintén ő beszél kispesti korrupciós ügyekről, gazdasági visszaélésekről és pénzek visszaosztásáról. Lackner Csabát a választások után kizárták az MSZP-ből, képviselői mandátumát viszont nem adta vissza.