Rámutattak, hogy napra pontosan három éve, 2020. március 11-én hirdették ki először a különleges jogrend szerinti veszélyhelyzetet a koronavírus-világjárvány miatt, most pedig háborús veszélyhelyzet van érvényben legalább még június 27-ig.

Hirdetés

„Látjuk, mire megy ki a játék. 2010 óta nemcsak a parlament, de számos intézmény és szerv szerepe is szimbolikussá vált” – fogalmaztak.

Hozzátették: egyre nő a veszélyhelyzeti kormányrendeletek száma, tavaly már a kormányrendeletek 42 százaléka, csaknem fele hivatkozott a veszélyhelyzetre.

Az MSZP szerint a helyzet több „extrém” jogalkotói megoldást is hozott, az egyik leglátványosabb a hatósági benzinár kivezetése volt, amikor a bejelentéshez képest 25 perc múlva már hatályba is lépett az új szabályozás, vagy ilyen a pedagógusok elbocsátási szabályainak módosítása, amelynek „semmi köze a háborúhoz”.

„Amíg Orbán rendeletekkel kormányoz, a jogállamisági törvények elfogadása csak a fideszes színjáték része! Elfogadhatnak bármilyen törvényt a korrupció visszaszorítása és a jogállam helyreállítása érdekében, jöhetnek új törvényi szabályok, akár a közérdekű adatokhoz való hozzáférés gyorsításáról, egyértelműen látszik, hogy nem gondolják komolyan” – hangsúlyozták.

Mint írták, amíg a kormánypártok által bevezetett különleges jogrend él, amíg rendelettel eltérhetnek a törvényektől, adókat és költségvetést alkothatnak, addig az Európai Bizottsággal történő megegyezési szándék is csak újabb fideszes színjáték.

Korábban írtuk