Az Ómagyar Mária-siralom mai olvasata
A szövegben azokat a szavakat is értjük, mert felismerjük bennük mai megfelelőjüket – „kegyülm” (kegyelem), „egyembelü” (egyetemben), „hullottya” (hullása), „fiadom” (fiacskám), „uradom” (uracskám) –, amelyek első pillantásra szokatlannak tűnnek, de a vers lendülete ezeket is a helyükre sodorja. Az „édes mézül” és „hull vízül” kifejezések használata (mézként édes, vízként hull) is csak addig szokatlan, amíg eszünkbe nem jut néhány mai változatuk: beszél magyarul, él egyedül, ül szótlanul. Csak egy-két szó kopott ki a nyelvből, mint például a „szív” jelentésű „junhu”, illetve a feltehetően „kifakad” jelentésű „kinyohhad”.
Izgalmas viszont a legendás versszak elemzése: „Világ világa, / Virágnak virága…” Ez a tömörség ugyanis egyetlen nyelvben sem fedezhető fel, és hihetetlen filozófiai mélysége van. A világ szavunk itt a maga kettősségében tündököl; egyszerre jelenti a fényességet és a mindenséget, és szembeszökően alliterál a „virág” szóval. A birtokos szerkezetben alkalmazott ismétlés valójában fokozás: „legvilágabb” és „legvirágabb”. Az utóbbit úgy is kifejezhetnénk: „legszebb”.
Az előbbi tömörítése már nem ilyen egyszerű: a fényesség fényessége a Napra utal, míg a mindenség mindensége magára a Teremtőre, aki Egy és Minden. (Ezutóbbi értelmezést húzza alá a keresztértelmezés is: a mindenség fényessége, illetve a fényesség mindensége ugyancsak Istenre utal.) Tovább bontva a képet: a Teremtő – utalván jelképére, a ragyogó Napra – kerek, mint a virág és a világ…, s még folytathatnák a vándorutat a két sor kapuján át kitáruló univerzumban. Kevésbé költőien, mintha Mária ezt kiáltaná: „Hát micsoda képtelenség az, hogy Te, aki a Legszebb vagy, aki Isten vagy, emberként szenvedsz, keserűen kínzatol, vasszegekkel veretel…”
Az élet és a fény azonossága (lásd: „Benne élet volt, És az élet volt az emberek világossága…” Ján. 1.4.) egyetlen európai nyelvbe sem épült be ilyen tökéletességgel, ráadásul ezek a szavak ott nem alliterálnak a virággal. „Light, world, flower” mondja például az angol. Egyedül a „Siralmam, fohászatom…” kezdetű versszak okoz némi bizonytalanságot, ám annak tartalmát is értjük: „Siralmam, fohászaim valójában értetek és miattatok szólnak, ezért kül-nyilvánosak, ám a lelkem fájdalma itt belül soha sem kerül kül(ső) nyilvánosságra, és soha sem hül ki…” E szakasz átírásához azonban már költő kell.
Az alábbiakban az eredeti szöveget versszakonként kövér betűkkel szedve, a mai nyelvtan szerinti átiratot normál betűkkel szedve közöljük, mintha az írnok időközben megtanult volna magyarul. A már elévült nyelvtani formulákon nem igazítottunk, mert így is érthető a szöveg. Itt-ott azért stilizáltunk picit, mint például a „bezzeg” és „intő” szavaknál, hogy 700 év távlatában jelezzük a szöveg minimális változásait.
És még egy észrevétel: a szavak furcsa tagolásából, az azonos kifejezések eltérő írásmódjából kitűnik, hogy aki ezt a szöveget lejegyezte, nem értett magyarul, vagyis a szöveg torz mivolta nem a nyelv fejletlenségéből fakad. Feltűnő különbségek vannak ugyanis az egyes szövegrészek színvonala között. Vannak versszakok, amelyek grammatikailag ökéletesek, és vannak, melyek primitív és torz szerkezetűek, mintha egy másik, fejletlen nyelvből származnának, ami arra utal, hogy a szöveg írnoka bizonyos részeket elhallott, ezért megpróbálta azokat a nyelv ismerete nélkül, értelmetlen halandzsával kiegészíteni. Ezek az értéktelen, sérült elemek sem csökkentik azonban az ép részek szépségét és jelentőségét.
Szembetűnő a lejegyzett szöveg sötét tónusa, az egészen mély hangrendű, ú-zó dialektus (lásd a múlt században még ismert lú [ló] alakváltozatot), amit egyszerűen kivilágosítottunk úgy, hogy az ú betűk helyére o betű, az o betűk helyére a betű került, természetesen csak ott, ahol indokolt volt. Egyet kell értenünk Varga Csabával abban is, hogy egyáltalán nem biztos s egyéb nyelvemlékek sem támasztják alá, hogy ez az ú-zó nyelvjárás általános lett volna Nagy-Magyarországon.
Bencsik András
Ómagyar Mária-siralom
Volek Syrolm thudothlon
Syrolmol Sepedyk.
buol ozuk epedek
Valék siralom-tudatlan.
Siralommal szepegek,
Bútól aszok, epedek.
WalaSth vylagumtul
Sydou fyodumtul
ezes urumetuul.
Választ világomtól
Zsidó, fi adomtól,
Édes örömemtől.
O en e es urodu
eggen yg fyodum
Syrou aniath thekunched
buabeleul kyniuhhad.
Ó, én édes uradom!
Eggyen egy fi adom!
Síró anyát tekintsed,
Búja belül kinyohhad!
Scemem kunuel arad
en iunhum buol farad
the werud hullothya
en iunhum olelothya
Szemem könnyel árad,
Én szívem búval fárad,
Te véred hullása
Én szívem alélása.
Vylag uilaga
viragnak uiraga
keSeruen kynzathul
uoS cegegkel werethul
Világ világa,
Virágnak virága,
Keserűen kínzatol,
Vas szegekkel veretöl.
Vh nequem en fyon
ezes mezuul
Scegenul ScepSegud
wirud hioll wyzeul
Oh nekem, én fi am,
Édes mézül,
Szégyenül szépséged,
Véred hull vízül.
Syrolmom fuhazatum
therthetyk kyul
en iumhumnok bel bua
qui Sumha nym kyul hyul
Siralmam, fohászatom
Tiértetek kül,
Én szívemnek bel búja,
Ki soha nem kül hül.
Wegh halal engumet
eggedum illen
maraggun urodum
kyth wylag felleyn.
Végy halál engemet!
Eggyedem éljen.
Maradjon uradom,
Kit világ féljen!
O ygoz Symeonnok
bezzeg Scouuo ere
en erzem e bu thuruth
kyt niha egyre.
Ó, igaz Simeonnak
Intő szava ére.
Én érzem e bú tőrét,
Kit néha ígére!
Tuled ualmun
de num ualallal
hul yg kynzaSSal
fyom halallal.
Tőled válnom,
De nem válással
Hol így, kínzással
Fiam, halállal!
Sydou myth thef turuentelen
fyom merth hol byuntelen
fugwa huztuzwa
wklel ue ketwe ulud
Zsidó, mit tész törvénytelen?
Fiam mért hal büntelen?
Fogva, hurcolva,
Öklelve, kötve ölöd!
Kegug gethuk fyomnok
ne leg kegulm mogomnok
owog halal kynaal
anyath ezes fyaal
egembelu ullyetuk.
Kegyüggyetek fi amnak!
Ne légy kegyülm magamnak!
Avagy halál kínjával
Anyát édes fiával,
Egyembelű öljétek!
