– Átszervezés folyik a dolgozók létszámcsökkentése miatt – fogalmazott a Heim Pál Gyermekkórház-Rendelőintézet főigazgatója arra a kérdésünkre, hogy valóban megszűnik-e a fővárosi önkormányzat Madarász Utcai Gyermekkórházának neves Faludi utcai gyermekpszichiátriája. Harmat György egyelőre nem kívánt további részleteket nyilvánosságra hozni, annyi azonban bizonyos: február közepe óta tart a „racionalizálás”. A Madarász Utcai Gyermekkórházat alig két éve pénzügyi okokra hivatkozva vonták össze a Heim Pál-gyermekkórházzal, s most hasonló magyarázattal kerülhet lakat a gyermekpszichiátriai rendelőre.

A Magyar Nemzet úgy tudja, jelenleg mindössze hárman maradtak a Faludi utcai Gyermek- és Ifjúsági Pszichoterápiás Szakrendelő dolgozói közül, hat szakember már korábban felmondott. A rendelő a területen dolgozók körében országos hírű, Kossuth-díjas alapítója, György Júlia a gyermekpszichiátria alapkövét tette le a most bezárásra ítélt intézmény falai között.

Horváth Csaba főpolgármester-helyettes a bezárással kapcsolatban lapunknak úgy nyilatkozott: nem tud róla, de ez nem azt jelenti, hogy nem történhet meg. – A Heim Pál-kórház az egyik legnehezebb helyzetben lévő intézményünk, mert rendkívül alacsony a gyermekgyógyításért kapható pontérték, így a tevékenység veszteséges – mondta a szocialista politikus. Ugyanakkor hozzátette: ha egy kórház a gazdálkodás miatt nehéz helyzetbe kerül, az nem a fővároson múlik, mivel a fenntartónak a kiadási költségszerkezet ügyében van mozgástere.

Horváth Csaba a kiadások racionalizálása tekintetében a kidolgozásra váró budapesti egészségügyi modellt emlegette, és úgy fogalmazott, attól, hogy a kórház felszámol egy telephelyet, az ellátás még nem szűnik meg.A gyermekpszichiátriai ellátás ellen nem ez az első merénylet, hiszen az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek (OPNI) – amelyet hangos tiltakozások ellenére tavaly zártak be – szintén volt lelki betegségekkel küszködő gyermekeket fogadó osztálya. Akkor a Vadaskert Alapítvány fogadta be az utcára került kis betegeket.

Mind a Faludi, mind az OPNI országos felvevőképességű intézmény volt, amelyek bezárásával az utóbbi esetében már bizonyítottan fokozódott a szociálisan leginkább rászoruló gyermekek ellátatlansága. Történik mindez akkor, amikor – részben a társadalmi feszültségek miatt – egyre gyakoribbak a kezelendő lelki betegségek a gyermekek körében, s még a középosztálybeli szülők többsége sem tudja kifizetni a piaci áron elérhető terápiát.

(MNO)