Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Kutnyánszky Zsolt kiemelte: a szomszédunkban háború zajlik, ám a kormány mindent megtesz azért, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább és Magyarország kimaradjon belőle. Ezért eddig soha nem látott haderőfejlesztésbe kezdett az utóbbi években, aminek az eredménye ma már megmutatkozik a honvédség eszközeiben, állományában és szervezetében egyaránt – tette hozzá.

A területvédelmi tartalékosokat toborzó idei kampány célja minél többekkel megismertetni e tevékenységet és az ebben közreműködők számára kínált lehetőségeket – tájékoztatott.

A kampányban kiemelten szólítják meg a vadásztársadalmat, mert „a jó vadász és katona nagyon hasonló, hiszen mindkettőre jellemző a pontosság, a fegyelem és a szabálykövető magatartás” – mondta az államtitkár.

Kutnyánszky Zsolt úgy fogalmazott, a vadászok szinte hazatérnek a hadseregbe, ahol a saját vadásztársaságukhoz hasonlóan egy összetartó közösség tagjai lehetnek.

Korábban írtuk

Jelezte: fegyverismerettel és a katonaihoz hasonló orvosi alkalmassági vizsgálattal rendelkezve a vadászok számára egyszerűbb a felvétel és az alapkiképzés teljesítése is.

Aki vállalja mindezt, az cserébe számos kiemelt juttatásban részesül. Így minden új tartalékos bruttó 150 ezer forint szerződéskötési díjra jogosult, míg a rendelkezésre állás idejére évente bruttó 600 ezer forintot kap. Ezenfelül bruttó 500 ezer forint toborzópénz vagy ajánlási bónusz jár annak, aki közreműködik új tartalékos vagy szerződéses katona toborzásában – sorolta.

A fiatalok közül a 18 év feletti, szakképző intézményben tanuló diákok havi 110, míg a felsőoktatási intézmények hallgatói havi 160 ezer forintos ösztöndíjra pályázhatnak – közölte.

Aláhúzta: a modulszerű kiképzés könnyen összeegyeztethető a jelentkezők időbeosztásával, munkaidejével, lehetővé teszi a honvédségen belüli továbblépést, továbbá széles körű vásárlói kedvezményrendszerre jogosít. A kiképzés által megszerzett tudás és képesség pedig időtlen érték, mely a civil életben is hasznosítható – jegyezte meg az államtitkár.

Kitért arra: a munkáltatók számára a tartalékosok kötelékébe belépő dolgozók kiesett munkaidejének kompenzációját is biztosítja a honvédség.

Kutnyánszky Zsolt arról is beszélt: a katona két legfontosabb ismérve a honvédelem és a hazaszeretet.

„Legyen túlsúlyban az utóbbi, hiszen békében szeretnénk élni, ám ha baj van, nincs az a modern technika, mely helyettesíteni lenne képes a katonák tudását, bátorságát és helytállását” – mondta.