„Rettenetes állapotban van az ország pszichésen. Az ilyen jelenetek a feszültségnek a tünetei, amit egyrészt a Fidesz generál, másrészt a fideszesek saját magukat hergelik, amikor életüket és vérüket adják a jóárasítot csirkefarhátért küzdve, a nemváltó óvodásoktól rettegve”folytatta Facebook-bejegyzését az önkormányzati képviselő. „Április 3-án kultúrát is választunk Magyarországnak. Választhatunk kétféle irány között: az egyikben begőzölt nénik gurulnak oda a másikhoz és kezdenek ütlegelni, a másikban a politikus még a feldühödött ellenoldalinak is odanyújtja a mikrofont, hogy az elmondhassa, amit szeretne (ezt a motívumot különösen szeretem ebben az amúgy szégyenteljes jelenetben).”

Hirdetés

Szarvas Koppány Bendegúz volt az, aki 2020 tavaszán így fogalmazott: „Járványkezelés Fidesz-módra. Nehéz erre szalonképesen reagálni, inkább csak úgy fogalmazok: megdolgoznak a fiúk a lámpavasért”



Szintén 2020-ban – a Ferenc József blog akkori beszámolója szerint – a Nem kinövöm, hanem ez egy komoly politikai mozgalom elnevezésű Facebook-oldal, megelégelve a sehová nem vezető tüntetgetéseket, létrehozott egy ironikus eseményt Egymillióan a balf@sz tüntetések ellen! néven. Az eseményhez hozzászólt valaki, hogy „meg úgy amúgy is vagy folyjon vér, égjen kuka, törjön be szélvédő, robbanjon pártház, vagy maradj otthon a gecibe”. Ehhez a gondolatmenthez csatlakozott az ex-gyurcsányista Szarvas Koppány Bendegúz is:

„Ne ez legalább egy alternatíva” – kommentelte egyetértőleg a Százados negyed önkormányzati képviselője, majd meg is erősítette, amikor valaki rákérdezett, hogy ez (vagyis az erőszak mint alternatíva) most komoly-e…


Fotó: Ferenc József