Könnygáz és gumibot a nemzeti ünnepen

Én nem azért húzom föl az ingem és mutatom meg a sebeimet, hogy magamat mutogassam. De miután letagadják, hogy embereket vertek meg, csak azzal tudom bizonyítani az igazságot, ha megmutatom a sérüléseket. A jobb oldalamon rendőrcsizmától ered ez a véraláfutásos zúzódás, a bal oldalamon pedig egy könnygázgránát talált el. A robbanás eltörte a kezemben tartott magyar zászló műanyag rúdját, részben az fogta fel az ütést. Többen kérdezték, nem gondoltam-e arra, hogy följelentsem a rendőrséget. Nem gondoltam rá. De lehet, hogy kikényszerítik – mondta a Demokratának Vértesaljai László jezsuita atya, akit október 23-án, miután papi ruhában békíteni kívánta őket, brutálisan összevertek a rendőrök.

– Hogy kerül egy pap, egy jezsuita atya a könnygázgránátok és a gumilövedékek kereszttüzébe?

– A nemzeti ünnepet megelőző hét végén Püspökszentlászlón voltam lelkigyakorlaton templomunk diákjaival. Imádkoztunk, igyekeztünk lélekben elmélyülni. Vasárnap este értem haza, miséztem itt a templomban. Másnap délelőtt a televízióban néztem az állami ünnepséget. Néztem, ahogy a közméltóságok és a külföldi vendégek megkoszorúzzák az ötvenhatos emlékművet a magyar nép, ötvenhat örökösei nélkül. Ez a hazugság engem mélységesen felháborított és arra indított, hogy mindenképpen jelen kell lennem az ünnepi megemlékezésen az Astoriánál. Ezért is mentem oda egy órával korábban. Mert ha az Országház előtt hazudnak, akkor itt helyre kell tenni valamit, gondoltam. Amikor véget ért a rendezvény, ki-ki elindult, amerre akart. Én nem haza indultam.

– Hanem?

– Elindultam a Kossuth térre. Azért, mert délelőtt a magyarok nem lehettek ott, csak a katonák, a rendőrök, a közméltóságok és a vendégek. Abban bíztam, hogy legalább délután emlékezhetünk ott. Hogy mi történt a Kossuth térről hajnalban kizárt tüntetők és a rendőrség között, azt nem tudom, csak azt éreztem, hogy valami nagy baj van, mert folyamatosan köröztek a helikopterek. Arra gondoltam, hogy a rendőrség azt hiszi, rendbontók vagyunk. Hogyan gondolhatja azt a rendőrség, hogy egy több százezres nagygyűlés után pár perccel szétoszlatja a tömeget? Mire föl? Viszszautasítom azt a hazugságot, hogy az egy békétlenkedő tömeg lett volna.

– Szocialista és liberális körökből gyakran hallani, hogy a papok ne politizáljanak, hanem húzódjanak vissza a sekrestyébe. Ha ön, atya, így tesz, valószínűleg nem sérül meg…

– Ez egy régi kommunista trükk. Persze, ne politizáljon a pap a szószéken, ne éljen vissza a helyzetével, hogy Krisztust hirdeti. De hirdesse az igazságot, akkor is, ha megtámadják miatta!

– Merre indult az Astoriától?

– A Semmelweis utcán, majd a Gerlóczy utcán a Károly körútra értem. Ahogy ide kiléptem, rendőrök futottak el, előtte lövéseket hallottam, mint később megtudtam, könnygázgránátokat lőttek ki. A járdán járókelők igyekeztek hazafelé, a rendőrök akit láttak, azt megütötték. Az emberek elszaladtak, csak néhányan maradtunk ott. A rendőrök ordítottak, hogy takarodjak onnét. Mondtam, hogy nem megyek, ott maradok. A rendőrök visszaszaladtak a sorfalba. Ekkor a tüntetők közé mentem, akik körülbelül száz méterre voltak a Dohány utcától a Deák tér felé. Amennyire a füsttől és a könnytől lehetett, tájékozódtam. Én nem láttam ott mást, csak döbbenetet az arcokon, és csodálkozást, hogy miként történhetett Magyarországon a nemzeti ünnepünkön ilyen agresszió a békés emberek ellen.

– Ezután odasétált a rendőrökhöz…

– Papi civilben, magyar zászlóval a kezemben megkérdeztem tőlük: „Miért tettétek ezt?” A sorfal mögül többen kiabálták a társaiknak: „Rántsd be a papot!” Berántottak, a földre kerültem. Rugdostak és ütöttek. Szidták, gyalázták az anyámat, az Istent, rátapostak a magyar zászlóra. Aztán azt mondták, takarodjak. Azt feleltem, én addig el nem megyek, amíg a zászlót vissza nem adják. Akkor megdöbbentek, visszaadták és kisétálhattam a sorfal mögül. Ismét visszamentem a tüntetőkhöz. Velem tizennyolc évvel ezelőtt 1988. június 16-án, Nagy Imréék kivégzésének harmincadik évfordulóján történt meg ugyanez, amikor kimentem az Új Köztemetőbe a 301-es parcellába, majd más megemlékezésekre. Akkor két-háromszázan gyűltünk össze a Műcsarnok lépcsőjénél, onnan szórtak szét minket könnygázzal és gumibottal. Ez azért érdekes, mert akkor a kommunista egypártrendszer pártrendőrsége vert minket. Akkor néhány száz emberre támadt rá legalább ezer rendőr. Most egy több tízezres tömeget vert sokkal kevesebb, de állig felfegyverkezett rendőr. Ez azért bőszít föl engem, mert közben eltelt tizennyolc év, és a rendszerváltozás óta tizenhat.

– Van-e eltérés az akkori és a mostani hatalom ötvenhathoz való viszonyában?

– Ez a hatalom nem méltó 1956-hoz. Nem tartom legitimnek ezt a kormányt, mert az ember szabad választását alapvetően lehetetlenné tevő hazugságokkal agymosta ezt a népet. Senki nem volt abban a helyzetben, hogy reális tények alapján dönthessen. Ezen túlmenően azt, hogy ők ilyen arcátlan módon, a tömeg kizárásával ünnepelnek, nem tudom elfogadni! Azon az áron békés, nyugodt arcot mutatni a külföldi vendégeknek, hogy közben a népet kizárják a térről, nem szabad ünnepelni. Ha zúg a nép, hát vállalni kell! A magyar népet a magyar nép nélkül ünnepeltetni nem lehet. Ez méltatlan cselekedet. A külföldi vendégek becsapása. Ezzel nem ötvenhat méltóságát óvták meg, hanem bekötötték a külföld szemét.

– Pap létére több sebet is szerzett október 23-án. Mi okozta a sérüléseket?

– Én nem azért húzom föl az ingem és mutatom meg a sebeimet, hogy magamat mutogassam. De miután letagadják, hogy embereket vertek meg, csak azzal tudom bizonyítani az igazságot, ha megmutatom a sérüléseket. A jobb oldalamon rendőrcsizmától ered ez a véraláfutásos zúzódás, a bal oldalamon pedig egy könnygázgránát talált el. A robbanás eltörte a kezemben tartott magyar zászló műanyag rúdját, részben az fogta fel az ütést. Többen kérdezték, nem gondoltam-e arra, hogy följelentsem a rendőrséget. Nem gondoltam rá. De lehet, hogy kikényszerítik. Akkor, ha nem lesz elég tanúságtevő ember. Biztos vagyok benne, hogy a Károly körúton rengeteg felvétel készült arról az ősz hajú, papi ruhás férfiról, aki zászlóval a kezében ott volt és békíteni igyekezett. Engem a rendőrség bűncselekménnyel illetett. A sebeim nyolc napon túl gyógyulnak. A megbocsátást hirdetem, nem szeretnék följelenteni senkit. De a hazugsággal rákényszeríthetnek.

– A fizikai sérülések előbb-utóbb begyógyulnak, de vajon mennyi idő szükséges a lelki sebek behegedéséhez?

– A lelki sebek igazság nélkül nem gyógyulnak be soha. Élő, vérző seb van a lelkemben, amíg a felelősök – nem az egyszerű közrendőrök, hanem a felső vezetők – nem követik meg azokat, akiket agresszió ért. De ez nem megy egy olyan könnyed, pukedlis képmutatással, mint amit Gyurcsány Ferenc mutatott be a Parlamentben a hazugság lelepleződése után. Az nem bocsánatkérés, hogy „igen, de te meg…”. Ha nincs feltétel nélküli bocsánatkérés, akkor a sebek tovább sajognak. A rendőrnek, aki engem ütlegelt, megbocsátok. Sem a nevét, sem az arcát nem ismerem. De ez az igazság iránti igényt nem oldja fel.

– A hatalom kétségtelenül meggyalázta a nemzeti ünnepet. A körülmények túlzottan is korhűek voltak. Hogyan lehet ezek után megőrizni az ünnep méltóságát?

– Október huszonharmadika méltó ünneplése nem a Kossuth téren történt meg. A legméltóbb ünneplés az volt, hogy sok tízezer ember ott maradt, helytállt. Az agreszszor ugyanaz volt most, mint akkor. Akkor és most egy felsőbb hatalmat védett a karhatalom. Az ott maradó több tízezres tömeg és a velük szimpatizáló magyar milliók méltóképpen ünnepelték 1956-ot. Ez olyan hatalmas esemény volt, hogy – mint egy botláskő – felfedi az erőszakszervezettel rendelkező hatalom valóját. Nem mondom rendőrségnek, mert nem a rendet védték. Szolgáltak és védtek, de nem a magyar népet, hanem egy felsőbb hatalmat. Ebben a botláskőben megnyilvánult a rendőrség belső valósága, az, hogy milyen parancsokat teljesítenek. Feketén fehéren bebizonyosodott, hogy ki az agresszor. Én békíteni próbáltam a Károly körúton és később, az Astoria és a Blaha Lujza tér között is. Csokornyakkendővel nem lehet forradalmat csinálni, de papi civilben lehet. Porosan, füstösen, könnyesen is, úgy is, hogy lefogom a rendőrökre követ, Molotov-koktélt dobni akaró kezet. A rendőrök kezét azonban nem fogta le senki.

– Hogyan lábalhat ki a káoszból ez a sokat szenvedett nemzet?

– Én hiszem azt, hogy itt olyan igazságdarabok kerülnek nyilvánosságra, amelyek egyszer csak egy egész képpé állnak össze. Lehet, hogy még sok drámai eseményre kerül sor, lehet, hogy még utcára is kell menni. De hiszem azt, hogy legkésőbb 2007 tavaszáig – ez a nép tavaszias fajta – megoldódik a dolog. Én még egy tavaszt hazugságban nem bírok ki. Ez a parlament jelenlegi felállásában sem nem méltó, sem nem legitim arra, hogy ezt a kérdést megoldja. Lehetetlen nem észrevenni, hogy a jelenlegi kormánnyal és miniszterelnökkel nem lehetséges a megbocsátás, a megbékélés. Távozásukat békés tüntetésekkel, békés polgári engedetlenséggel előbb-utóbb elérjük. De ez sok fájdalommal, a rendőrség újabb és újabb bevetésével jár. Ha a baloldal és a liberálisok magyar emberek megveretését akarják, lelkük rajta. De jobb lenne, ha szakértői kormánynak adnák át a helyüket. Az, hogy foggal-körömmel védik a magyar emberek többsége által elutasított status quót, azt jelenti, hogy gyakorlatilag szembemennek az ország akaratával.

– Antall József egykor azt vágta az elégedetlenkedők szemébe: „tetszettek volna forradalmat csinálni!” Katarzis nélkül ezek szerint nem lehet felszabadulni?

– A katarzis görög szó, azt jelenti, megtisztulás. Ez szükséges, de nemcsak a katarzisról van szó, hanem Iustitiáról is. Az igazságról és az igazságszolgáltatásról. Enélkül nem megy. A római rektorom mondta nekem egyszer, hogy én forróvérű ember vagyok. A magyar ember, ha a végsőkig bőszítik, akkor bizony forróvérű. És akkor jön 1848, 1956. És 2006. Ezzel mindenkinek számolni kell. Persze nem a lakosság egésze csinál forradalmat, de a lakosságot ezrek, tízezrek képesek megmozgatni. Szilárd meggyőződésem, hogy órák, napok, hetek, hónapok kérdése csak, hogy megtörténik, amit szeretnénk. Békére és megegyezésre van szükség, de itt és most, így, velük nem. Nem, nem, nem! Én Gyurcsánnyal soha nem ülnék le. Papként a célom felzárkózni Jézushoz. Ő sem állt szóba mindenkivel. Akikkel ő szóba állna, azokkal én is szóba állok, de akikkel nem, azokkal én sem. Miközben a Rákóczi úton embereket vertek a rendőrök, a Kossuth téren ünnepi tűzijáték volt. Utoljára Rómában az őrült Néró produkált ekkora hazugságot.

Ágoston Balázs