Fotó: MTI/Biró István
Fotó: MTI/Biró István, archív, illusztráció
Hirdetés

Az elmúlt pár évben alacsony volt a EP-választási részvétel Romániában, az országos átlag 20-30 százalék körül alakult – tette hozzá, megjegyezve, hogy az eddigi EP-választásokon az erdélyi magyaroknak nagyobb volt a részvételi arányuk a románokénál.

Hangsúlyozta: az RMDSZ-nek már 9 százalékos támogatása is volt EP-választáson, most azonban az 5 százalékért is meg kell küzdenie.

Még kérdéses, hogy az államfő kezdeményezésére – a korrupcióval kapcsolatos jogi kérdésekről – kiírt vasárnapi népszavazás megöli vagy serkenti a részvételi kedvet – fogalmazott. A népszavazás nyakatekert kérdéseiből egyértelmű, hogy mindez csak Klaus Johannis elnökválasztási kampányának egy előkészítő lépése – vélekedett Pászkán Zsolt.

A szakértő emlékeztetett, hogy azok az erdélyi magyarok, akiknek magyar és román állampolgárságuk is van, abban az országban szavazhatnak, ahol állandó lakcímmel rendelkeznek.