Az SZDSZ puccskísérlete

– Minden üzenetváltást fogtak a szolgálatok?

– Én azt láttam, hogy a teljes budapesti beszélgetést lehallgatták. Az anyagot magnetofonra vették, majd legépelték. Az állt benne, hogy ki mikor mit mondott a taxisok és a fuvarosok CB-rádióforgalmazásában.

– A vidéki adásokat nem tudták fogni?

– Amit láttam, az csak Budapestre vonatkozott.

– Az első perctől kezdve folyt a lehallgatás, vagy csak később kapcsolódott be a szolgálat?

– Bekapcsolódott a dolgok menetébe. Annyi bizonyos, hogy nem várt sokat, a sztrájknak közel az elejétől már jöttek be az információk a lehallgatásokból.

– Ki végezte ezt a munkát?

– Akkoriban két katonai titkosszolgálat működött még. A régi III/IV-es szekció utódszervezete, a KBH, vagyis a Katonai Biztonsági Hivatal figyelte a sztrájkolók rádióforgalmazását. Azt azért tudni kell, hogy az Antall-kormány idején a titkosszolgálatokban ott ültek még a régi rendszer emberei. Ezt nem lehetett kivédeni. Egy-két parancsnokot lecseréltek, de az ügynökhálózattól kezdve egészen a rendkívül fontos elemzőtisztekig helyükön maradtak a kádárista személyek. Amúgy komplett, jól felszerelt, professzionális szervezet volt ez. Csak jóval később, Hende Csaba minisztersége alatt vonták össze a két katonai szolgálatot, amivel nagyon egyet lehetett érteni.

– Raffay Ernő MDF-es honvédelmi államtitkárnak mi dolga volt ezzel az egésszel? Hivatalból kellett látnia a kötetekbe fűzött anyagot, vagy egyszerűen csak megmutatták önnek?

– Megmutatták. Az volt az előírt protokoll, hogy a katonai titkosszolgálatok parancsnokai rendkívüli események esetén azonnal jelentést tesznek a honvédelmi miniszternek és a politikai, illetve a közigazgatási államtitkárnak, valamint a parancsnoki állomány tagjainak. Amúgy pedig minden titkosszolgálat napi beszámolóval tartozott az államfőnek, a miniszterelnöknek és az adott témakörökben érintett minisztereknek. Nekem mint államtitkárnak egy honvéd ezredes magyarázta el mindig a történések lényegét. Egyébként láttam a jelentések alján levő listát, az anyagokat a nyolc-tíz legfontosabb országos vezető feltétlenül megkapta.

– Göncz Árpád SZDSZ-es államfő neve is ott volt?

– Erre nem emlékszem konkrétan, de ott kellett lennie. Azt viszont biztosan tudom, mert magam is láttam, hogy a blokád során lehallgatott forgalmazásokban rendszeresen szerepelt a neve.

– Mekkora volt az anyag egyébként?

– Három tégla alakú, nagy, fekvő kötetre rúgott. Hogy létezett-e még ezeken kívül más gyűjtés és összegzés, nem tudom. Hozzám ezek jutottak el, én ezekbe lapozhattam bele a hivatali szobámban. Göncz Árpád nevét rendszeresen említették, legsűrűbben akkoriban, amikor személyesen is kilátogatott valamelyik barikádra. És persze akkor is, amikor a tévé közölte, hogy Göncz Árpád, élve államfői jogaival, tehát úgy is, mint a honvédség főparancsnoka, utasítást adott a katonáknak, de a rendőröknek is, hogy ne alkalmazzanak erőszakot. Nem akarok belemenni a részletekbe, de kormánykörökben mindenki tudta, hogy erre nem volt törvényes lehetősége. Az ő parancsnoki tiszte egészen mást jelentett. A lehallgatásokból kiderült, hogy belopta magát a sztrájkolók szívébe. A kabinet berkeiben egyébként borzasztó történetek keringtek arról, hogy milyen lekezelően, megalázóan beszélnek az SZDSZ-es vezetők Göncz Árpáddal. A kormányoldalon egyre erősödött a meggyőződés, hogy fogják valamivel, és ez a blokád alatt különösen kidomborodott.

– Más SZDSZ-es név is szerepelt a lehallgatási anyagokban?

– Igen. Érdekes, hogy sokat beszéltek egy időben Pető Iván aktivitásáról, de én ennek nem láttam a nyomát. Ettől még igaz lehetett persze. Többször feltűnt ugyanakkor az SZDSZ-es ügyvéd, Dornbach Alajos neve, aki amúgy az Országgyűlés alelnöke volt. Ő is kiment a barikádokra. Úgy gondolom, hogy tőle várták a sztrájk jogi értelemben vett legitimációjának megteremtését.

– És a lehetséges következmények elhárítását.

– Nem, a lehallgatási anyagokból az is kiderült, hogy a sztrájkolók nem számoltak ilyesmivel. Sőt! Készek lettek volna a végtelenségig fenntartani az útlezárásokat. Vagy legalábbis addig, amíg a kormány vissza nem viszi az üzemanyagok árát a régi szintre, ami egyébként lehetetlen volt. Az SZDSZ-eseket a benzin és a gázolaj nem érdekelte, ők már a kormány lemondását követelték. Erre a taxisvezetők és a politikusok lehallgatott beszélgetéseiből is következtetni lehetett. Véleményem szerint rossz időpontban és rossz felvezetéssel emelte a kormány az üzemanyagárakat, méghozzá nagy mértékben. Külön gondot okozott, hogy Antall József éppen kórházban volt.

– Ki vette át tőle a stafétabotot?

– Természetesen Horváth Balázs belügyminiszter. Utasította is a rendőrséget a beavatkozásra, de a rendőri vezetők megtagadták, Göncz Árpádra hivatkozva. Szó sem volt lövetésről, ahogy ezt akkor és azóta is felfújva tálalta, tálalja a balliberális média. Két terv forgott. Az egyik szerint vigyék el az útból a taxikat és a fuvarosok autóit a verpeléti honvéddandár harckocsiszállító trélerei, a másik pedig, hogy az utászok építsenek hadi hidat Budapest északi és déli részén, és ezen keresztül áramoltassuk át a Dunán az élelmiszert, az üzemanyagot és minden szükséges dolgot a város, de vehetjük úgy is, hogy az ország két része között.

– Raffay Ernőnek mi volt az ötlete?

– Bedobni a Dunába a hidakat lezáró taxikat… Egy kommandó vegye ki a sofőröket a kocsikból, aztán gyerünk! Mond ilyet az ember idegességében, persze nem vette komolyan senki. De a kormányban és holdudvarában így is általános volt a felháborodás, mindenki tisztában volt vele, hogy a sztrájk első etapját leszámítva a választásokon kudarcot vallott és a hatalom megszerzéséről lemaradt SZDSZ irányítja a helyzetet. Nagyon hasonlított az egész az SZFE kapcsán előállt mostani állapotra, csak ezt már nem tudják akkorára felfújni. Én személy szerint úgy láttam akkor, hogy a tárgyalásnak nevezett huzavona a végtelenségig is eltarthat, nem tudtam, mi lenne a megoldás, ha a rendőrség és a honvédség nem nyúlhat az útzárakhoz. Lezsák Sándor, az MDF elnöke lépett végül, komoly ellentüntetést szervezett, ez kijózanította sztrájkolókat, de nyilván az SZDSZ prominenseit is. Dornbach Alajost meg is kergette a kormánypárti tömeg. A lehallgatásokból is kiderült, hogy itt már végképpen nem volt szó az üzemanyagokról.

– Nyilván titkos jelzést kapott a három kötet…

– Szigorúan titkosat. Pedig itt az ideje, hogy a történészek kézbe vegyék őket, nincs értelme tovább fenntartani a titkosságukat. Megvan a tudományos szándék a feldolgozásukra, megvannak hozzá a szakemberek is, már csak a politikai akarat hiányzik. Nagyon fontos epizódja ez a rendszerváltás utáni magyar történelemnek. Onnan kezdve, hogy az SZDSZ belépett a képbe, a taxissztrájk politikai zendüléssé változott, amelynek célja az Antall-kormány megbuktatása, új választások kiírása és a hatalom megragadása volt.

– Kérdés persze, hogy megvannak-e még ezek a kötetek.

– Szerintem a katonai titkosszolgálatnál vannak. Bár sajnos azt sem lehet kizárni, hogy már az 1994-től 1998-ig tartó balliberális kormányzás ideje alatt mindet megsemmisítették. Nekik ez lett volna az érdekük.