Az ellenállást nem lehet feladni, az ellenzéki politizálás egyetlen kritikus feltétele az összefogás – hangoztatták az MSZP vezető politikusai kedden Budapesten, a párt városligeti majálisán.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke a május 1-jén szervezett fórumbeszélgetésen azt mondta, nem lehet, hogy az ellenzéket maga alá temesse a frusztráció a választási eredmény miatt, ki kell jönni a gödörből, az ellenállást nem lehet feladni.

Hozzátette: az emberek változást akarnak, a politikusok feladata, hogy ehhez hatalmat kovácsoljanak.

Az ellenzéki politikus szerint meg kell teremteni a baloldal egységét, a baloldalon nincsenek ellenségek. De nem mehet tovább úgy a baloldal, ahogy az elmúlt nyolc évben ment – jegyezte meg.

Kunhalmi Ágnes azonban hangsúlyozta: az összefogás önmagában „nem csodafegyver”, a helyesen megtett apró lépések politikáját kell követni.

Május 1-jétől kezdjük ellenállásnak nevezni az ellenzéket – mondta Hiller István, az MSZP választmányának elnöke, aki szerint az új választási kampány mindig a választás másnapján kezdődik. Tévedésnek nevezte, hogy vannak, akik azt gondolják, elég lesz 2021 novemberében összekalapálni az együttműködést. Ők az ellenállás ellenfelei – közölte.

A választmányi elnök azt mondta, a magyar baloldal, a demokratikus oldal újjászervezése a feladat. Szerinte a baloldali politikusoknak nemcsak május 1-jén, hanem minden hétvégén az emberek között, az utcán kell lenniük.

A választást értékelve azon véleményének is hangot adott, hogy Karácsony Gergely nélkül „a dolog tragikus lett volna”.

Kitért arra is, hogy az új kormányzati struktúrában a szaktárcák gyengítése és a Miniszterelnökség megerősítése arra való, hogy teszteljék az elnöki rendszer bevezetését.

Majális 2018

Családi majális a Városligetben!

Gepostet von MSZP am Dienstag, 1. Mai 2018

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője arról beszélt, hogy az Orbán-kormány Brüsszel ellen hangolja a magyar embereket, félremagyarázza az uniós történéseket. Ezért mozgalmat indított, százezer szószólót keres, akik elviszik a magyar emberekhez a valódi híreket az unióról – mondta.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője szerint Budapest életéből az hiányzik, hogy önállóan dönthessen a pénzügyeiről, minden befizetett 10 adóforintból egy forint maradjon a fővárosban. A városnak olyan főpolgármesterre lenne szüksége, aki az itt élőket képviseli – tette hozzá. Szerinte Budapesten értelmes többség van, ennek következménye, hogy a budapesti választási körzetek kétharmadában ellenzéki jelölt nyert.

Az MSZP családi majálisán egészségpolitikáról és a biztonságos időskorról is rendeztek politikai fórumot, majd a parlamenti képviselők tartottak fogadóórákat. A városligeti napozóréten gyermekprogramok színesítették a majálist, emellett az érdeklődők egészségügyi szűrővizsgálatokon és tanácsadáson vehettek részt.

MTI