Hirdetés

A pártelnök azt mondta, jelenleg az unió mindennel foglalkozik, csak a dolgozó emberek problémáival nem. Példaként említette: ha annak idején odafigyeltek volna arra, hogy a pénzintézetek ne adjanak devizahiteleket, akkor ma százezrek élete lenne könnyebb.

Mi azt szeretnénk, ha magyarok maradnánk az Európai Unióban; amikor közös intézményeket hoznak létre, akkor voltaképpen elnyomják a nemzeteket – folytatta Thürmer Gyula, hozzátéve: a Munkáspárt úgy gondolja, hogy Európa forrásai „a mi tudásunkban, a szellemi kapacitásunkban vannak”, ezért a nemzetek Európája mellett vannak.

Megjegyezte, értik azokat, akik szerint egyesült Európára van szükség, de ebben az esetben a bankok, a milliárdosok, illetve néhány nagyhatalom diktálna, ezért ebből nem kérnek.

Oroszország és az unió kapcsolatára utalva azt mondta, minden nemzettel békére törekednek, ezért nem hisznek a szankciókban, sem a háborúban.

Ugyanakkor Magyarország gondjai mellett már nincs szükség egy újabbra: a migrációra, így az illegális bevándorlást minden eszközzel meg kell akadályozni – emelte ki a Munkáspárt elnöke.

Kérdésre elmondta azt is, a Munkáspárt idén lesz harminc éves, s a története alatt mindvégig megmaradt baloldali, nemzeti, ellenzéki pártnak. Ez egy új szín, amelyre szükség van a magyar politikában és az Európai Parlamentben is – fogalmazott az elnök.

Hozzátette, a Munkáspárt nem vesz részt „álszövetségekben”, mert nem a pártok a szövetségeseik, hanem a nép és a dolgozók.

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. döntése értelmében az európai parlamenti választáson listát állító kilenc párt ötperces bemutatkozási lehetőséget kap az M1 aktuális csatorna reggeli műsorsávjában. A közmédia a sorrendről sorsolással döntött, a pártok képviselői május 6-ától 16-áig érkeznek a stúdióba. A választási program ismertetésére vonatkozó öt percet a törvényben garantált időkereten felül biztosítja a pártok számára a közmédia.