Fotó: ugyeszseg.hu (képernyőfotó)
Hirdetés

A közlemény szerint évről évre folyamatosan csökken az OLAF magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak a száma, és az OLAF egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás. Emlékeztettek: az OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, büntetőjogi tényállást nem állapít meg, bűnügyi bizonyítást nem végez, erre sem felhatalmazása, sem pedig eszköze nincs.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – a mindig követett protokoll szerint az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták.

Az OLAF 2020-ra vonatkozó éves jelentéséből kitűnik, hogy a magyar ügyészség az OLAF-ügyek 67 százalékában emelt vádat. Ez a szám kimagasló eredmény, hiszen közel a duplája a 37 százalékos uniós átlagnak – írták.

Hozzátették: 2020-ban az OLAF összesen két igazságügyi ajánlást tett az ügyészi szervezetnek. Mindkét igazságügyi ajánlást már folyamatban lévő nyomozásban értékelte a hatóság. Az igazságügyi ajánlások száma évről évre csökken: 2016-ban 10, 2017-ben 6, 2018-ban 4, 2019-ben 3, míg 2020-ban 2 ajánlás érkezett – közölték.

Korábban írtuk

Emlékeztettek arra is, hogy 2020. január 31-én Polt Péter legfőbb ügyész hivatalában fogadta az OLAF főigazgatóját, Ville Italát. A találkozón a felek megerősítették, hogy az uniós pénzeket érintő bűnügyi visszaélések kapcsán a szervezetek közötti hatékony információcserét és együttműködést továbbra is kiemelten fontosnak tartják. Emellett megállapodtak abban, hogy az eddig is jól működő szakmai kapcsolat további elmélyítése érdekében együttműködési megállapodást dolgoznak ki, amelynek véglegesítésére rövidesen sor kerül.

A magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, mind vezetői, mind szakértői szinten rendszeresek a találkozók – hangsúlyozták.