Az utasok életveszélyben vannak a lángoló budapesti buszokon
Magyar Péter lapít, a városvezetés másra mutogat, az utasok pedig életveszélyben vannak a lángoló buszokon, ez a rövid helyzetkép a Karácsony-Tisza vezette Budapesten. Ilyen Tarlós István főpolgármestersége idejében elképzelhetetlen lett volna – közölte a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője csütörtökön a Facebook-oldalán.Szentkirályi Alexandra a bejegyzésében elképesztőnek nevezte a kormányhivatal vizsgálatának eredményeit a kigyulladt BKV-buszok ügyében: a buszok 22 százaléka alkalmatlan az utasok biztonságos szállítására és 56 százaléknál egyéb műszaki problémákat találtak az ellenőrök.
„Mindössze a buszok 22 százaléka volt megfelelő állapotban a műszaki ellenőrök szerint, s ezeket az állapotokat pedig az elmaradt karbantartások okozzák”
– tette hozzá a politikus. A frakcióvezető szerint ez óriási felelőtlenség, és nem csak a járművek kiégése miatti anyagi kár jelentős, ennél sokkal súlyosabb, hogy ezzel emberéletek kerültek veszélybe.
„A főpolgármester és szövetségesei nem mutogathatnak másra! Olyan egyszerűen nem történhet, hogy BKV buszok majd’ négyötöde veszélyes az utasok biztonságára az elmaradt karbantartások miatt, közben a csőd szélén táncoló város utolsó pénzéből szeméttelepet vásárolnak. A városvezetés hanyagsága nem veszélyeztetheti a budapestiek testi épségét!”
– fogalmazott Szentkirályi Alexandra.
