„Amit gondolok, az nem bírja a nyomdafestéket. Az, hogy Magyar Péter ennyire kétszínű legyen, és közben lázítja a népet, nem fér bele”

Hirdetés

– ezt mondta a Magyar Nemzetnek az a férfi, aki szerint szánalmas, hogy a volt férj rögzítette családi beszélgetésüket, majd azt egy megfelelő pillanatban nyilvánosságra hozta. Magyar egyébként az ominózus magánbeszélgetést konyhájukban készíthette Varga Judit szerint.

A politikai pályára lépő Magyar Péter a Schadl-üggyel kapcsolatban beszéltette otthon a feleségét, nagyjából egy éve. Magyar a kormányzatra nézve terhelő információkat akart volna kiszedni akkori feleségéből, aki nem tudott arról, hogy felvétel készül.

A Magyar Nemzet stábjának nyilatkozott egy olyan férfi is, aki bevallotta, hogy az ügyben Magyar Péter oldalán áll, ugyanakkor szerinte sem fér bele az, hogy a legszorosabb családtaggal, a házastárssal így bánjon valaki.

Olyan is volt, aki arról beszélt, hogy elítéli Magyar Pétert, és sajnálja, hogy egy ilyen visszhangot keltő ügy megtörténhet Magyarországon.

Korábban írtuk

„Akik a politika közelében mozognak, azok közül sokan a saját érdekeiket helyezik előnybe és onnantól kezdve bárkin átkönyökölnek”

– utalt Magyar Péterre egy idősebb férfi.

A nyilvánosságra került hangfelvétel után Varga Judit közel kétórás interjút adott Hajdú Péternek. A volt igazságügyi miniszter feltárta házasságuk mélypontjait is. Kifejtette, hogy fenyegetésben, megfélemlítésben kellett élnie. Volt, hogy édesanyjáék ágyába kellett befeküdnie, mert volt férje egy kést vett elő, és azzal sétálgatott otthon.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.