Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Budapest, 2022. október 20. Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítõ programokért felelõs államtitkára beszédet mond az Ösztöndíjprogram keresztény fiataloknak 2022. évi évnyitó ünnepségen a pasaréti Páduai Szent Antal-templomban 2022. október 20-án.
Hirdetés

Azbej Tristan az Ösztöndíjprogram keresztény fiataloknak 2022-es évnyitóján angol nyelvű beszédében a közös kultúra fontosságát hangsúlyozta. Azt mondta, hogy a magyar emberek együttérzők és szolidárisak. Ez az ország történelméből fakad – vélekedett. Kiemelte: nagyszülei generációja világháborúkat élt át, a szüleié pedig egy egyház-, vallás- és keresztényellenes kommunista diktatúrát.

Bár Magyarország sem a világ legnagyobb, sem pedig a leggazdagabb állama, polgárai hajlanak az adakozásra – hangoztatta Azbej Tristan. Közölte, a kormány elhatározta, hogy ösztöndíjprogramot indít keresztény fiataloknak szerte a világból, egyebek mellett Afrikából.

A kereszténység a világ legüldözöttebb vallása. Több mint 300 millió keresztényt üldöznek, különböztetnek meg hátrányosan a hite miatt – mondta Azbej Tristan. A Magyarországra érkezett újabb ösztöndíjasokhoz szólva úgy fogalmazott: nekik esélyük van arra, hogy földjük „sója” legyenek, hozzájáruljanak államuk felvirágoztatásához. Ezért indították el nekik a programot – jegyezte meg.

Az államtitkár szerint az ösztöndíjasok a magyar embereket is megerősíthetik majd. A kormány felnéz az érkezett fiatalokra, akik hitét példaértékűnek tekinti – tette hozzá. A misével egybekötött ünnepségen Azbej Tristan hangsúlyozta: az ösztöndíjasoknak arra biztosítanak lehetőséget, hogy fejlesszék magukat, támogassák a saját közösségüket, térjenek vissza a családjukhoz, miután végeztek.

Korábban írtuk

Arra kérte őket, hogy legyenek hírnökei a magyar emberek szolidaritásának. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a programra jelentős volt a túljelentkezés, így azok, akik végül ösztöndíjat kaptak, a kevés kiválasztott közé tartoznak.

A hazájukban kisebbségben élő keresztény közösségek számára a világ sok pontján a szülőföldön boldogulás érdekében elengedhetetlen, hogy a fiatalok megfelelő felsőfokú oktatásban részesüljenek. Ezért indult el Magyarország 2017-ben az Ösztöndíjprogram keresztény fiataloknak, amely a Hungary Helps szerves része.