Azbej Tristan ismertetése szerint nyolcadik alkalommal rendezték meg Brüsszelben a Szíriáról és a szír menekülteket és migránsokat fogadó országok támogatásáról szóló konferenciát.

Hirdetés

Az államtitkár azt írta, a találkozón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbízásából képviselte a békepárti, migrációellenes és az üldözött keresztényekkel szolidáris magyar álláspontot, és bemutatta a Hungary Helps – Magyarország segít elnevezésű program eredményeit.

A segélykonferencia „a brüsszeli gondolkodást nem ismerők számára talán meglepően”, éjszakába nyúló vitát hozott – fogalmazott az álamtitkár.

A konferencián – a beszámoló szerint – Azbej Tristan elmondta, hogy bár a véleményükkel kisebbségben vannak, de osztják Libanon és több másik, Szíriával szomszédos ország álláspontját, miszerint a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie a szíriai emberek hazatéréséért.

Korábban írtuk

Tarthatatlan és veszélyes az a nyugati szándék, amelyik a végtelenségig húzná a menekültek és migránsok külföldi tartózkodását, mert ez komoly terhet és fenyegetést jelent a befogadó országokra – fogalmazott az államtitkár, aki – mint írta – a vitában rámutatott a konferenciának arra a hiányosságára, hogy a több mint 80 résztvevő között nem volt egyetlen közel-keleti vallási vezető sem.

Szíria jövőjéről nem csak értelmetlen a vallási szereplők nélkül beszélni, hanem az egyházak nélkül elképzelhetetlen a béketeremtés és a legkiszolgáltatottabb közösségek megsegítése is – hangsúlyozta.

Bejegyzésében az államtitkár azt is közölte, hogy bemutatta a Hungary Helps Program eredményeit, amely az elmúlt években a keresztény hitelvű szervezeteken keresztül 25 millió euróval segítette hazájukban a szenvedő szíriai embereket, miközben a Magyarországnál tehetősebb országok csak áttételesen tudták a rászorulókat támogatni.

Magyarország erőn felül támogatja a térség stabilitását, a migráció megelőzését és a keresztény közösségeket: a donorkonferencián bejelentettem, hogy a Hungary Helps Programon keresztül idén közel 10 millió euróval járulunk hozzá ezekhez a célokhoz – részletezte, hozzáfűzve, hogy a támogatás egy részéből a nagyszámú szíriai menekültet befogadó Egyiptomnak adományoznak orvosi eszközöket, de keresztény egyházi partnereiken keresztül tovább folytatják humanitárius programjaikat Szíriában, Libanonban, Jordániában és Irakban is.

Nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van – közölte az államtitkár.