Virág József az oltás menetéről azt közölte, az előzetes regisztráció alapján a fővárosi és a Pest Megyei Kormányhivatal a háziorvosokon keresztül „delegálja” az embereket a Szent Margit Kórházba.

Hirdetés

Hozzátette, a háziorvosok végzik el az előzetes vizsgálatokat és a szűrést, illetve ők tájékoztatják a pácienseket például az oltóanyagról. Végül pedig szintén a háziorvosok irányítják az embereket a megfelelő oltópontra – mondta.

Ha valakit a háziorvos „kiszűr”, például valamilyen társbetegség miatt, akkor delegálhatnak helyette más valakit – mondta.

Kitért arra is, hogy a kórházban a lakosok mellett az egészségügyi dolgozókat is oltják, ugyanakkor külső helyszíneken, mint például szakrendelőkben vagy szociális intézményekben is oltanak.

Korábban írtuk

Virág József hangsúlyozta, a „főszabály” alapján vakcina nem mehet kárba, így minden oltóanyagot felhasználnak.

A közmédiának a helyszínen megszólalt egy, az oltáson frissen átesett csobánkai nő, aki arról számolt be, hogy a kormányzati oldalon való regisztráció után a Pfizer-vakcinát kapta meg. Arra a kérdésre, miért döntött úgy, hogy regisztrál, azt válaszolta: „szeretnék életben maradni”.

Gyorsan és fájdalommentesen zajlott az oltás annál az idős nőnél, aki a Szent János Kórház oltópontján nyilatkozott tapasztalatiról a közmédiának csütörtökön.

A nő azt mondta, folyamatosan tájékozódik a vakcinákról, követi a médiát és meghallgatja az operatív törzs sajtótájékoztatóit is.

Hozzátette, hálás a kormánynak, hogy lehetővé tette az oltást.

Az interjúból kiderült az is, hogy a 90 éves nő a Pfizer-vakcinát kapta meg, miután regisztrált a kormányzati oldalon, de nem válogatott, akár az orosz vakcinával is szívesen beoltatta volna magát.

A közmédiának nyilatkozott Janecskó Mária, a Szent János Kórház és Szakrendelő oltóközpontjának vezetője, aki azt mondta, csütörtökön a Pfizer-vakcinával oltják a háziorvosok által hozzájuk irányított – körülbelül 200 – idős embert.

Hozzátette, elég oltóanyag áll rendelkezésre, hogy hétvégig a Pfizer-vakcinát használják.

Az orvos szerint eddig csak nagyon enyhe mellékhatásokat tapasztaltak az oltóponton, ahol eddig a Pfizer-, valamint az orosz vakcinát használták. Az utóbbi kapcsán is jók a tapasztalatok – fűzte hozzá.