A közleményben azt írták: az ítélőtábla döntése pontot tesz a szakszervezetekkel folytatott jogi vita végére, ezért arra kérik a szakszervezeteket, hogy ne tévesszék meg a szülőket és a közvéleményt.

Hirdetés

„A jelenlegi háborús helyzetben békére és nyugalomra van szükség az iskolákban is, ezért azt kérjük a szakszervezetektől, fontolják meg a sztrájkot” – fogalmazott az Emmi.

Kiemelték: a szülőkre és a gyerekekre sok teher hárult az utóbbi két évben a járvány miatt, ezért az oktatás zavartalanságára van szükség.

„Arra kérjük a szakszervezeteket, hogy legyenek tekintettel a szülőkre és a gyermekekre” – közölték. Hozzátették: a kormány elkötelezett a pedagógusok béremelésének folytatása mellett.

Korábban írtuk