Bajban van a középosztály a nyugati világban
Voltaképpen milyen célokat szolgál az Ukrajnában zajló háború? Sikerül-e az USA-nak megőriznie a dollár hegemóniáját? Miért erősödtek fel az utóbbi tíz évben a birodalomépítő törekvések Európában? Merre tart a világszerte egyre erősödő infláció? Milyen jövő előtt áll az európai középosztály, mire számíthatunk mi a mai viharos időkben? Boros Imre közgazdásszal készült interjúsorozatunk negyedik része válaszokat kínál a kérdésekre.
– Nincs jó állapotban a nyugati világ. Az USA lakossága belefelejtkezett a kultúrharcba, ami alig leplezi, hogy rég szertefoszlott az amerikai álom. Európa jólétét végképp aláásni látszik az államok drámai eladósodása, a rekordmértéktű infláció és az illegális migráció. Egyelőre úgy tűnik, az uniós szankciós politika is keményebben sújtja az európai középosztályt, mint Oroszországot. Hová vezet mindez?
– Legelőször tisztázzuk, mit jelent a középosztály fogalma, és milyen társadalmi csoportokat sorolhatunk ide. Egyszerűen fogalmazva azok tartoznak e körbe, akik magukat és a családjukat el tudják tartani különösebb állami transzferek, azaz például segélyek nélkül. Ilyenek a munkavállalók, a kisvállalkozók, a kiskereskedők. Minél szélesebb a középosztály egy országban, annál stabilabbnak mondható az állami berendezkedés. Ha ez a társadalmi csoport szűkül, növekszik a leszakadók aránya, akkor ingatagabbá válik a gazdasági és politikai helyzet. Hiszen ez a réteg az, amely például az adóbefizetések, a fogyasztás révén fenntartja az államot.
– Arról már lehetett hallani, hogy az Amerikai Egyesült Államokban egyre komolyabb gondokkal küzdenek a középosztályhoz tartozó családok, egyre többeket fenyeget a lecsúszás veszélye. Mikor kezdődött ez a folyamat?
– A hetvenes évek elejéig az amerikai középosztály csodálatosan élt. A bérek jelentősen magasabbak voltak, mint amilyeneket az európaiak ugyanazért a munkáért el tudtak érni. A nyolcvanas években azonban elindult egy kiegyenlítődési folyamat. Az európaiak elkezdtek jobban keresni, miközben az amerikaiak életszínvonala egy tapodtat sem mozdult előre 1973 óta. Azért, mert a magánpénzhatalom érdekében folytatott háborúk, a birodalmi Amerika fenntartása egyre több pénzt emésztett fel. Mára eljutottak odáig, hogy az államadósság az amerikai GDP 130 százalékára rúg, ennek a kamatait pedig fizetni kell. Ezeket a hatalmas összegeket persze nem a jövedelmeiket offshore-számlákon tartó világcégek szurkolják le, hanem a munkavállalók és a kisvállalkozók fogják befizetni a szövetségi kasszába. Azok a kis egzisztenciájú emberek, akik az eltelt évtizedek alatt maguk is eladósodtak.
– Győzött a hitelkártya-kapitalizmus?
– Óriási méreteket öltött a jövedelmek koncentrálódása a liberális gazdaságpolitika legnagyobb dicsőségére. A jövedelmek 90 százaléka a legfelső jövedelmi tizednek, vagyis a legtöbbet kereső tíz százaléknak a kezében összpontosul. A középosztály pedig leginkább hitelből fogyaszt. Csakhogy a legalsó jövedelmi kategóriába tartozók húsz százalékának a vagyona már nem fedezi az adósságát. Vagyis az adósságszolgálatuk jórészt felemészti a teljes jövedelmüket. Nálunk ez az arány csak tíz százalék. Az amerikai középosztály helyzetének drámai romlása megmutatkozik az emberek általános egészségi állapotában is: ez ma rosszabb, mint Kubában, holott Kuba alig nyolcadát költi az egészségügyre, mint az USA. Ezt a helyzetet ismerte fel Donald Trump. Ő a nemzetállam Amerikát akarta ismét naggyá tenni, nem a pénzek kiszivattyúzásában érdekelt magánpénzhatalmi rendszert, vagyis a birodalmi Amerikát. Meg is buktatták a választáson.
– Hogyan alakult az európai középosztály sorsa?
– A nyugat-európai középosztály egészen jól volt egészen a 2008-as pénzügyi válságig. Addig a bérek és jövedelmek szépen haladtak felfelé. A válság azonban megrendítette az európai viszonyokat. Kiderült, hogy egyre költségesebb a déli államokat, vagyis Görögországot, Olaszországot a felszínen tartani, és napnál világosabb lett, hogy illúzió az euró önállósága, a pénzügyeket a magánpénz-tulajdonosok érdekei mozgatják. Ráadásul az unióban is kezdtek eladósodni a háztartások, mert amerikai mintára felpörgették hitelezést. Legrosszabb a helyzet Németországban és Ausztriában. A népesség több mint fele bérlakásban lakik, de már a 2010-es évek közepén elkezdtek felfelé kúszni a lakbérek. Azután jött az energiaárak emelkedése, a háború kitörése pedig tovább lendített rajtuk. Ezekhez csatlakozott az élelmiszerárak növekedése, az infláció. Holott a reálbéreket eddig is rendesen csökkentették a lakhatási és rezsiköltségek. Azt kell mondanom, az európai középosztály komoly bajba került.
– A laikusnak úgy tűnhet, a nyugati világ elitje éppen a középosztály ellen dolgozik. E társadalmi csoport meggyengítése volna a cél? Vagy csak járulékos veszteségnek tekinthető a felmorzsolódása?
– A történelmi baloldal és a belőle kinőtt mai globalisták mindig gyanakvással kezelték a középosztályt. Már Marx leírta, hogy a kommunistáknak nem az arisztokráciával van a legnagyobb bajuk, hanem a parasztpolgárral, aki eltartja magát és a családját, működteti a gazdaságát, adót fizet és van önálló gondolata, véleménye. Ezt a réteget kell megtörni, kiirtani Marx szerint.
– Az utóbbi hét évben zajló, most felpörögni látszó illegális migrációnak becézett lakosságcsere szintén e társadalmi csoport megtörését szolgálja?
– Igen. De látni kell, hogy az illegális migrációban új folyamatok indulnak be. A háború miatt a világ gabonatermeléséből kiesnek az orosz és ukrán kukorica- és gabonaszállítmányok. Ez Afrikában óriási éhínségeket okozhat. Hamarosan tehát Európa határainál már nem azok fognak kopogtatni, akik jobb életre vágynak. Azok fogják berúgni az ajtót, akik az éhhalál elől menekülnek, és akiket a szervezett alvilág utaztat a pénzhatalmi rendszer szervezeteinek finanszírozásával. E migratúrának is az a célja, hogy a lehető leggyorsabban lebontsák az európai országok államszervezeti struktúráit, és létrehozzák az egységes euroatlanti birodalmat. Ezt egy öntudatos, önálló, döntésképes és erős középosztályra nehéz lenne ráerőltetni.
– Magyarországon a baloldali kormányok sokat tettek azért, hogy víz alá nyomják a bérből és fizetésből élőket, és megfojtsák a hazai tulajdonú vállalkozásokat. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy a rendszerváltozás utáni globalista kormányok szintén hadat üzentek a magyar középosztálynak?
– A Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok mindenáron meg akartak felelni a külföldi megbízóiknak. Ám ezt olyan durván tették, hogy a magyar társadalom 2010-re már átlátott a szitán, így a konzervatív kormány kétharmados többséggel a háta mögött láthatott neki a feladatának. Így sikerült megállítani, majd megfordítani a drámaian alakuló társadalmi folyamatokat. Orbán Viktornak eleve a középosztály megerősítése volt az egyik legfontosabb célja. Ez meg is valósul. Évek óta növekszik a foglalkoztatottak száma, emelkednek a reálbérek, szaporodnak a kis- és közepes méretű vállalkozások, kezd talpra állni az élelmiszer-gazdaság. Sikerült megállítani a középosztály felmorzsolódását és felére csökkenteni a szegénységben élők számát. Jól működik a szociális háló, azon belül is a közmunkaprogram, amely abban segít, hogy munkajövedelemből és ne segélyből éljenek meg azok, akik időlegesen kiszorultak a munkaerőpiacról. Azt kell mondanom, hogy amennyiben sikerül megakadályozni a háború eszkalálódását, egészen jók a kilátásaink. Magyarországnak erős a tőkevonzó képessége. Nálunk relatíve olcsó az energia, jó az infrastruktúra, szakavatott, fegyelmezett és viszonylag olcsó a munkaerő, a kormány megbízható, a jogi környezet elfogadható. Társadalmi rend van, és működnek a dolgok. Elsősorban koreai, kínai termelőkapacitások érkezésére számíthatunk. Az új beruházások pedig tovább javíthatják a magyar gazdaság, így a hazai középosztály pozícióit is.
