Bakondi György úgy vélte, a Patrióták Európáért frakció megalakulása meglepetést okozott az európai politikában, és az új frakcióval elindult egyfajta változás, aminek a következményei csak most kezdenek körvonalazódni.

Hirdetés

Az, hogy ennek milyen hatása lesz az illegális migrációra, még kérdéses, azonban „van esély arra, hogy akár a háború kérdésében, akár a gazdasági élet súlyos problémáiban, a versenyképesség ügyében áttörést érhetünk el, vagy legalábbis változásokat lehet majd elindítani” – fogalmazott Bakondi György.

„Magyarország európai uniós elnöksége idején is napirenden lesz az illegális migráció kérdése”

– emelte ki a belbiztonsági főtanácsadó.

Bakondi György szerint komoly fenyegetést jelent az illegális migráció az európai emberek mindennapjaira. Azok a lépések, amelyeket a magyar kormány megtett ezen a területen, továbbra is a magyar emberek többségének a támogatását, „pártszimpátián túlnyúló” támogatását élvezik.

Korábban írtuk

A magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az illegális migráció Nyugat-Európában érezhető negatív következményeivel Magyarországon ne kelljen szembenézni – hangoztatta Bakondi György.