Fotó: MTI/Derencsényi István
Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára beszédet mond az „Akik arra születtek” – pedagógus-pályaorientációs rendezvényen a Debreceni Egyetemen 2024. május 22-én

Szeged után Debrecen volt a második helyszíne az „Akik arra születtek” pedagógus álláshelyek 2024. országos programsorozatnak, amelyről a projektet elindító Belügyminisztérium államtitkára elmondta, hogy célja a kapcsolatteremtés a hallgatók és a munkáltatók között.

Hirdetés

„Bármilyen szakterületet is vizsgálunk Európában, fontos hogy foglalkozzunk azzal, hogyan pótoljuk a szakmai munkaerőt. A kormány azonban nemcsak pótolni szeretné, hanem mindent megadni a pedagógusoknak, a gyermekeknek és a családoknak, hogy a nevelés és oktatás folyamata minél jobban megvalósulhasson, ennek eszköze volt a januárban bevezetett új életpályamodell és a történelmi mértékű béremelés is”- hangsúlyozta Balatoni Katalin.

A tanárképzés megújulásáról Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára tartott előadást, amelyben szólt többek között a rövid ciklusú mestertanárképzés bevezetéséről, az egyetemeken belül létrehozott pedagógusképző központokról és a két lépcsőben megújult felvételiről.

Korábban írtuk

Kifejtette, hogy az elmúlt két év intézkedései alapján az látható, hogy évről évre nő a jelentkezők száma, a pedagógusképzés lett a második legnépszerűbb terület az általános felvételi eljárásban, tavaly pedig 72 százalékkal emelkedett a felvettek száma. A legnépszerűbb a rövid ciklusú képzés, de tanító- és tanárképzésre annyian jelentkeztek idén, mint két évvel ezelőtt összességében a pedagógusképzésre – mondta.

A legfontosabb, hogy a jelenlegi tíz százalék helyett 25-re emeljék a gyakorlat arányát a képzések során, valamint az, hogy a köznevelésben oktató tanárok taníthassanak az egyetemeken és fordítva, hogy a felsőoktatásban eltöltött évek alatt is élő kapcsolata legyen a hallgatóknak az iskolákkal – mondta.

Ehhez növelni kell a gyakorló- és partneriskolák számát, és megújítanák összegében és orientációjában a Klebelsberg-ösztöndíjprogramot, utóbbi a nyár folyamán meg is történhet – közölte Varga-Bajusz Veronika.