Az eszközök kiosztásán a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban Balatoni Katalin sikertörténetnek nevezte a programot, amelyben 2022-től kezdve több mint 579 ezer notebookot juttatnak el a köznevelésben tanuló diákok, pedagógusok részére, valamint intézményi használatra.

Hirdetés

Ez már a harmadik körös eszközosztás, amelynek kiindulópontja a koronavírus-járvány volt, a pandémia alkalmával a kormány felismerte, hogy szükség van az eszközökre és a digitális tartalomfejlesztés megvalósítására – hangoztatta a helyettes államtitkár.

Balatoni Katalin emlékeztetett, a cél, hogy egyenlő hozzáférést tudjanak biztosítani a tanulók digitális kompetenciafejlesztéséhez, illetve magához a digitális tanulási világhoz.

A több mint kétszázezer digitális tartalom magába foglal okostérképeket, animációkat és videókat, ezen felül pedig közel kétszáz okostankönyv online is elérhető mindenki számára – tette hozzá.

Korábban írtuk

Balatoni Katalin köszöntőjében nagy lehetőségnek és segítségnek nevezte a programot, amely több mint 200 milliárd forint kormányzati beruházásból valósult meg.

A kormány „nem adja fel soha a reményt, hogy egyszer majd az unió beszáll ennek a finanszírozásába”, addig ez a program egyelőre teljes mértékben Magyarország kormányának a beruházása – mondta.

Gaszperné Román Margit, a Nyíregyházi Tankerületi Központ vezetője elmondta, a nyírségi megyeszékhelyen több mint ötezer, a gimnáziumban pedig 288 tanulói okoseszközt adnak át.

A kiosztott sajtóanyag szerint az idei félévben 193 702 notebookot szállítanak ki 2581 köznevelési intézménybe, várhatóan június közepéig minden, a Kréta-rendszerben regisztrált eszközigényt teljesíteni tudnak. A program idén ősszel az 5. és 9. évfolyamon tanuló diákokat célzó eszközkiosztással folytatódik.