Először nyilatkozott külföldi lapnak Ilaria Salis, a gyanúsítottból hirtelen EP-képviselővé avanzsált olasz szélsőbaloldali aktivista, a baloldali The Guardian brit napilap készített vele interjút.

Hirdetés

Természetesen ez egy nagyon kemény időszak volt, egy olyan élmény, amely próbára tett, és még mindig nem épültem fel teljesen

− panaszolta Salis, akire a The Guardian tanárnőként hivatkozik annak ellenére, hogy az olasz sajtó szerint soha nem volt állandó munkahelye, alkalmanként helyettesítő tanárként dolgozott iskolákban.

A hosszú és „a vádakhoz képest teljesen aránytalan” büntetés (ha elítélik, akár 11 év börtönt is kaphatott volna) még mindig nagyon megrémíti – tette hozzá.

Ismert, Salist azért vádolták meg bűnszervezetben elkövetett testi sértéssel, mert tavaly februárban egy szélsőbaloldali csoport tagjaként részt vett több járókelő brutális bántalmazásában. A brit lap ezt úgy szépíti, hogy a nőt egy neonáci demonstráció kapcsán szervezett „ellentüntetésen” vették őrizetbe.

Korábban írtuk

Az újdonsült EP-képviselő tisztában van vele, hogy a büntető eljárás nem ért véget, azt csak a mandátuma idejére függesztették fel, ráadásul a magyar állam akár a mentelmi joga felfüggesztését is kérheti.

A brit lap nem mulasztotta el ecsetelni a magyarországi börtönkörülményeket, Salis pedig kifejtette, hogy mandátumát arra szeretné felhasználni, hogy felszólaljon a fogvatartottak jogaiért. Amikor médiafigyelmet kezdett kapni az ügye, javultak a körülményei a börtönben – tette hozzá.

Salis kritizálta az olasz kormányt, mert az szerinte többet is tehetett volna az ügye érdekében. Különösen keményen ostorozta Matteo Salvini miniszterelnök-helyettest és pártját, a Ligát annak „szörnyű hozzáállásáért”, bár mint mondta, ez „nem lepte meg”. Salvini szerint Salis annak a szélsőbaloldali csoportnak a tagja, amely 2017-ben megrongált egy, a párt által használt pavilont a Milánóhoz közeli Monzában.

A további részletekről IDE kattintva olvashat a Magyar Nemzet honlapján.