Fotó: V. Naszályi Márta Facebook-oldala (képernyőfotó)
V. Naszályi Márta
Hirdetés

A kormánypárti politikus elmondta, hogy október elsején az átadás-átvételi dokumentumokból nagyjából semmit nem lehetett megtudni, de utána kiderült, hogy 71 millió forintot csoportosítottak át szeptember 25-én délután V. Naszályi Márta utasítására (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-Jobbik-Várunk Egyesület) az ő közvetlen munkatársainak és körének, akik egyébként felmondtak.

Az egy nappal későbbi testületi ülésen V. Naszályi Márta tagadta, hogy bármilyen jutalmat kifizettek volna szeptemberben – tette hozzá.

Böröcz László ismertetése szerint a dokumentumból az derült ki, hogy a 71 millió forint nagy részét jutalomként osztották szét azon munkatársak között, akik alig dolgoztak az önkormányzatnál másfél-két éve. Czukkerné Pintér Erzsébet jegyző másfél évet dolgozott, és ezalatt a fizetésén felül 13 havi jutalmat, körülbelül 25 millió forintot vitt haza. Az említett szeptemberi kifizetés nyolc havi jutalomról rendelkezett a jegyző részére – mondta.

A polgármester közölte: két év alatt V. Naszályi Márta közvetlen köre, a fizetésükön felül közel 140 millió forintot vettek fel különböző jogcímeken. „Elképesztő mennyiségű pénzt fizetett ki az I. kerületi önkormányzat baloldali vezetése” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Böröcz László példaként említette, hogy voltak olyan irodavezetők, akik 2023 tavaszán jöttek az önkormányzathoz, és hat-hat havi jutalommal távoztak szeptember végén. Így 10-15 millió forintot vettek fel az elmúlt másfél évben a fizetéseken kívül.

Kitért arra is, hogy a jegyző szeptember 24-én megváltoztatta az informatikai belső szabályzatot, majd 25-én írásban utasította az önkormányzat informatikusát, hogy törölje az összes biztonsági mentést a levelezésekről. Ez egyébként csak részben történt meg, mert másnap – miután a jegyző a felmentési idejét töltötte – az utasítást felülbírálta az aljegyző. Ennek ellenére így is 12-13 volt dolgozó szeptemberi hivatalos levelezései hiányosak – mondta Böröcz László.

Elmondta, bizonyíték van arra is, hogy a jegyző visszadátumozott és visszadátumoztatott közokiratokat, amelynek alapján a szóban forgó kifizetéseket megtörténtek.

Böröcz László közölte: az elhangzottak ügyében az információkat a jogászaik most is gyűjtik, és várhatóan a jövő héten feljelentést tesznek.