Fotó: facebook.com
Hirdetés

A döntések morális oldala mellett egyéni érdekek is vannak, hiszen minden bizonnyal többen is visszatérnek majd idővel a politika színpadára, de felmérték, hogy saját pártjukban már nem fognak tudni érvényesülni – fogalmazott a napilapnak Nagy Ervin elemző, aki szerint az olyan kis pártoknak, mint az LMP, a Párbeszéd, a Jobbik, esélyük sincs 2026-ban önállóan bejutni a parlamentbe. Jelezte, a rendszerváltoztatás óta nem volt olyan parlamenti párt, amely ekkora zuhanás után vissza tudott volna kapaszkodni.

Ilyen volt az MDF, a kisgazdák, az SZDSZ, a MIÉP is. A mostani kis pártok már a félidőben mindössze egy-két százalékot mutatnak, ilyen helyzetből pedig képtelenség felállni – mondta az elemző.

Nagy Ervin szerint a fentiek is azt mutatják, hogy

Magyar Péter felbukkanása földrengést okozott a baloldalon, mára jól látható, hogy megjelenése nem a Fidesznek ártott.

Az egymásnak való üzengetések, kilépések mind utórengései a Magyar Péter okozta földrengésnek, és várhatóan számos kilépő lesz még, mert mindenki a helyét keresi 2026-ra. Az egyik és talán az egyetlen opció a Tisza Párthoz való csatlakozás.

Igaz, hogy Magyar Péter azt kommunikálja, hogy nem akar összefogni, egy-egy politikus érezheti azt, hogy vagy Magyarhoz áll, vagy elbukik. És aki 2026-ban a Tisza színeiben akar indulni, annak mostanában lépnie kell, hogy ne azonnali átlépés legyen, az ugyanis már 2018-ban sem volt népszerű – mondta az elemző, felidézve, hogy amikor a DK 2018 után dominanciára tört, nagyon sok átlépő volt Gyurcsány Ferencékhez, de az azonnali átigazolás sokaknak visszatetsző volt.

Mára megtanulták, ha valaki kilép, szerencsésebb kicsit várni, és utána csatlakozni a Tiszához, ami most vonzó lehet, mert erőt mutat

– vélekedett az elemző.

Korábban írtuk

Nagy Ervin úgy látja, a mostani helyzet nagyon hasonlít a 2020-as állapotokhoz, amikor a DK és a Momentum küzdött a dominanciáért.

Ugyanilyen erős üzengetés volt a két párt között, mint most a Tisza és a DK és annak csatolmányai, azaz az MSZP és Párbeszéd között. Mindez azonban már az előjátéka egy leendő összefogásnak, csak azért ilyen harsányak, mert már mindenki a pozíciókra hajt, és jó feltételekkel akar megállapodni – mondta az elemző, aki úgy látja,

ha a Tisza képes lesz minden baloldali pártot öt százalék alá nyomni, nem lesz érdeke az összefogás, ez pedig még inkább Magyar Péter felé hajtja a kilépőket.

Ebben az esetben inkább a baloldal fogja erőltetni az együttműködést, ezt pedig Gyurcsány Ferenc már bizonyította is, hiszen rögtön azután, hogy pártját a parlamenti küszöb alatt mérték, szerdán egy interjúban már arról beszélt, a koalíció a DK és a Tisza között realitás.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.