Barátságok régen és ma

Azt, hogy egy ember hány stabil társas kapcsolatot tud egyszerre fenntartani, a Robin Dunbar brit antropológusról elnevezett Dunbar-szám segítségével kutatják a szociológusok: a személyes kapcsolathálózatok legbelső köre a partnerkapcsolat. Ezután a támogatók körülbelül öt főből álló csoportja jön, akikkel megoszthatjuk a problémákat, és érzelmi támogatást is nyújtanak. A következő kör az öt-tíz fős szimpátiacsoport, melynek tagjaival rendszeres társas kapcsolatban vagyunk, majd a banda és a nagycsoport következnek (10–50 fő), akikkel már nem állunk közeli viszonyban, de alkalmanként – például szórakozás céljából – találkozunk. Az ezt követő csoportba tartozókkal (50–150 fő) rendszertelen a kapcsolatunk, de nyilvántartjuk őket, valamilyen módon támogathatjuk is egymást, és információkat cserélhetünk. 150–500 fő közötti azoknak az ismerőseinknek a száma, akiktől már nem tudnánk segítséget kérni, 1500 felett pedig már nem is vagyunk képesek megkülönböztetni az embereket.

Hogy kit tartunk barátnak, saját életünk folyamán, de kultúránként és társadalmi koronként is eltérő lehet. Az egyén személyisége, szocializációja, családi mintái, kulturális sajátosságok vagy az adott társadalmi környezet mind befolyásolják a barátság értelmezését. De az idő előrehaladtával személyiségünk, élethelyzetünk, szükségleteink is változnak, folyamatosan újrafogalmazva a barátságot. Dávid Beáta szociológus, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet igazgatója szerint a modern barátságfogalom központi elemei az önkéntesség, a kölcsönösség, az egyenlőség, a bizalom, az intimitás és az együttműködés, emellett pedig fontosak lehetnek a közelség és hozzáférhetőség dimenziói is.

– A barátságnak alapvetően két iránya van: az egyik egy bizalmas, nagyon közeli viszony, amely akár annyira szoros is lehet, mint egy családi kötelék. Ő az a jó barát, akivel a lelki problémákat is meg lehet beszélni. Ezt a kapcsolatot erős kölcsönösség és bizalom jellemzi. Ennek az embernek jellemzően hasonló tulajdonságai vannak, mint nekem, és nemcsak pszichológiai értelemben, hanem társadalmi státusát tekintve is, ezért hasonló iskolai végzettségű, a közelben lakik, összeköt az iskola vagy a munka. A szoros baráti kapcsolatok túlnyomó többségben homogének, tehát a férfiak inkább férfiakkal, a nők pedig nőkkel osztják meg a bizalmas gondolataikat – mondja Dávid Beáta, aki közel huszonöt éve kutatja az emberi kapcsolatokat.

A szakértő szerint a másik típusú barátság szélesebb kört fed le, leginkább az ismerős-haveri viszonyt. Az idetartozó az, akivel együtt járunk szórakozni, beszélgetünk bizonyos témákról, ám csak az életünk egy részét osztjuk meg vele. Az ilyen ember már nem biztos, hogy azonos társadalmi státusban van velünk, lehet ellenkező nemű is, és kevésbé hasonlítunk egymásra a nem annyira lényeges dolgokban, például a zenei ízlés tekintetében.

Magyar barátságok

– Kutatásaink alapján elmondható, hogy az életkor növekedésével jelentősen csökken a barátok száma. Több alkalommal előfordult, hogy a harminc év alatti és a legalább hatvanéves felnőttek barátainak száma közötti különbség két- vagy háromszoros volt. Az is látszik, hogy a barátságok száma az iskolai végzettség emelkedésével nő, hiszen az oktatási rendszerben eltöltött idővel több kontaktus válik lehetővé, de az aktív munkaerőpiaci részvétel is tágabb baráti körrel járhat együtt – mutat rá a szakember.

A baráti kapcsolatok kutatásának visszatérő problematikája, hogy a „hány barátja van?” kérdésre adott válaszok meglehetősen homályosak, és – ahogy a fentiekből is kiderül – egyénenként is nagyon változóak. A válaszoló által megadott számból semmi sem derül ki a barátnak nevezett személyekről, így a kapcsolat minőségéről sem, ami pedig lényeges veszteség a kutatás szempontjából. Mindenesetre a Dávid Beátának Albert Fruzsinával és Tóth Gergellyel közösen jegyzett Hány barátja van Önnek? A barátok számának alakulása három évtized alatt (1986–2018) című tanulmányából annyi világosan kiderül, hogy Magyarországon a barátot nélkülözők aránya az elmúlt harminc évben jelentősen csökkent. A legkomorabb kép a rendszerváltás előtti évekről tárul elénk: 1986-ban a megkérdezettek több mint harmada (35,7 százalék) úgy nyilatkozott, hogy egyetlen barátja sincs. Eközben 2018-ban a válaszadóknak már csak mindössze 5,7 százaléka mondta, hogy nincs barátja. Ezzel szemben a kimondottan kapcsolatgazdag, kiterjedt baráti körrel rendelkező személyek számának alakulásában épp fordított a tendencia: míg 1986-ban a megkérdezettek 15 százaléka állította azt, hogy ötnél több barátja van, 2018-ban már csak hat százalékuk.

A vizsgált harminc év alatt folyamatosan nőtt azoknak az aránya, akiknek egy, kettő vagy három barátjuk van. Napjainkra egy magyar felnőttnek legnagyobb eséllyel 1-5 barát jut: 1986-ban a megkérdezettek 49, 2018-ban viszont már 81,2 százaléka említett ennyit. Ezen belül leginkább az 1-2 barátot megadók részaránya nőtt leginkább: míg 1986-ban 1-2 barátot jelölt a válaszadók negyede, 2018-ban a megkérdezettek több mint fele (51,9 százalék) mondott ekkora számot. Az, hogy a bizalmas barátok tekintetében átalakult a helyzet az elmúlt években, főként a megkérdezettek azonos nemű barátjainak számából szűrhető le, ugyanis ahogy fentebb írtuk, ezt a kapcsolatot a homogenitás jellemzi.

A szakember elmondja, hogy a magyar társadalom sosem volt kapcsolatgazdag, nemzetközi viszonylatban pedig a középmezőnybe tartozunk. És mivel a barátság kultúránként változó értelmezést nyer, az összehasonlításnál leginkább a barátot nélkülözők arányát érdemes figyelembe venni. A „nincs barátom” kijelentés univerzális, ebben az esetben a kulturális különbség minimális.

Azt gondolhatnánk, hogy az egyedül élőknek több idejük és nagyobb motivációjuk van a baráti kapcsolatok fenntartására, ám az adatok nem ezt igazolják: ők mindig kevesebb barátot említenek, mint azok, akik többedmagukkal élnek.

Új idők szelei

Az internet lényeges változást hozott az emberi kapcsolatok egy részében. A közhiedelemmel ellentétben ennek nem csak árnyoldalai vannak, hiszen számos fiatal internetes felületeken keresztül szerez barátokat, az idősebb korosztály pedig itt tud kapcsolatot tartani másokkal.

Azzal viszont óvatosan kell bánni, hogy kinek hány ismerőse van a közösségi médiában.

– Tévúton járnak, akik a barátságot az egyes szelfikre vagy hangulati fotókra adott „lájkokban” mérik. Azt gondolom, hogy az online jelenlétnek ezen formája egyfajta erős hiányérzetet kompenzáló barátságpótlék: az igazán segítő és gyógyító, mentálhigénés szempontból lényeges támogató kapcsolathoz elengedhetetlen a közvetlen kontaktus – mutat rá Dávid Beáta.

Az új idők szelei nem csak az online térben mutatkoznak meg. A szociológus elmondja, hogy húsz-harminc évvel ezelőtt a barátok és a család közötti választóvonal sokkal erősebb volt, mint napjainkban. A férfiakra és a nőkre egyaránt az volt a jellemző, hogy amint családjuk lett, a baráti kapcsolataik még ha szép lassan is, de megszűntek. Óriási változás, hogy manapság már a férfiaknak is jellemzően van legalább egy bizalmas barátjuk. A szakember szerint azért, mert korábban a férfiaknak nem volt illendő „lelkizni”, panaszkodni, miközben ma már a társadalom megengedőbb e tekintetben. A nőknek ezzel szemben mindig voltak bizalmas kapcsolataik, akár rokoni, akár barátnői kötelékek révén.

A család fontossága

Egyes kutatások szerint a jelenkori társadalmakban a személyes kapcsolathálózatokban körülbelül fele-fele a rokoni és baráti kapcsolatok aránya.

– Már az önmagában egy erős támaszt és biztonságérzetet ad, ha az ember azt érzi, hogy nincs egyedül. A társas támogatás főként akkor nagyon fontos, ha az ember nehéz helyzetben van, jöjjön akár családi vagy baráti oldalról – mondja a szakember.

Napjainkban a bezártság a koronavírus-járvány idején felerősíti a szorosabb emberi kapcsolatok iránti igényt, ezzel együtt a család szerepe is nőtt.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy a családi kapcsolatokat ne cseréljük le a „választott” bizalmi viszonyokra, ugyanis mindkettő egyaránt fontos. Ha előbbieket elhanyagoljuk, akkor az olyan krízisekben, mint amiben ma is vagyunk, nagyon nehéz helyzet elé állhatunk – mondja végezetül Dávid Beáta.